Sziasztok. Már 1-2 éve folyamatos vissza-vissza látogatója vagyok az oldalnak, de csak lassan érett meg bennem, hogy beregisztráljak. Engem 4-5 évesen molesztált egy családi ismerős, amiről körülbelül 23 évesen tudtam beszélni anyumnak, akkor nem is éreztem nagyon fontosnak csak olyan furcsának, ez az egyetlen emlékem kiskoromból, meg aztán anyumék olyan semmilyen reakciója az egészre. Valahogy nagyon rosszul esett, hát valószínűleg ezért sem osztottam meg már korábban se, pedig én úgy kikaparnám a szemét egy ilyen faszinak, hogy hogy mer ilyen mocskos szemétláda lenni, hogy egy gyerekkel ilyet tegyem. Olyan 1 éve mentem el pszichológushoz, mert vhogy megérintett egy pár éve az erőszak, az agresszió meg igazából a szeretet is, és csak azt láttam, hogy nem szabad bántani senkit, hiszen az erőszak illetve az agresszió borzasztóan romboló dolgok. Fájdalmas volt hallgatni, ahogy emberek bántják egymást, és miközben nem tudtam megvédeni magam szelíden, kiszolgáltatottá lettem. Azt a haragot amit úgy éreztem nem tudok szelíden megbeszélni el is folytottam magamban. Másfél éven belül magatehetetlen lettem, félelem a tömegközlekedési eszközökön, tömegben, erős testi fájdalom, miközben láttam éreztem, hogy emberek baltával ütik a hátam. Végül ami a terápiára vitt az az volt, hogy tudtam segítség nélkül soha nem fogok lediplomázni. Korábban is voltak jelek, hogy vmi nehezen megoldhatóba ütköztem, mert bár nagyon kedves cuki párom van, nem tudtam együtt lenni vele, hosszantartó felfázások, akár csak takaró alatt mesztelenül való egymás mellett fekvés miatt, szóval rengeteg nőgyógyászati gond, végül teljesen beszüntettük a szexet. De korábban is mindig csak fiúsan éreztem jól magam, többek között ez rettentett el a párkapcsolatoktól is, a kiszolgáltatottság, a családomban látott női lét kiszolgáltatottsága. Szerintem rossz vagy nem hozzám passzoló pszichológushoz kerültem, aki 10 alkalom után ki is rakott, de így talán nekem is jobb lett, mert nem értett meg egyáltalán, pár beszélgetésünk rá is ment erre a témára, hogy szerinte nekem nagyon jó szüleim lehetnek, csak én vagyok túl racionális és szélsőségesen érzékeny... Végül egy 5 hónapja újra próbálkoztam egy másik nővel, nála már egy csomó mindent nem is akartam mondani, hogy el ne küldjön, vagy ne gondolja, hogy őrült vagyok. Most ezek a dolgok szép lassan mégis előbukkannak és olyan jó, hogy megért végre vki és validálja, hogy tényleg verbálisan bántalmazott apám oly sok éven át, és hogy a durva szóbeli bántalmazások mellett az állandó "de szép a feneked és milyen jó rácsapni" és a nyakam csikizése a szakállával sem normális és a legkevésbé sem vicces. Szóval 2-3 hónapja a segítőmnél újra feljött a gyerekkori élmény, melyről teljesen véletlenül úgy alakult, hogy beszéltem anyummal. Itt már volt bennem számonkérés is, mert hogy lehetett, hogy egy társasági szalonnasütés közben nem vették észre, hogy ilyen történt, ott ültünk 8-10-en körbe ülve, mindenki előtt!!! és közben ez a jajj de aranyos gyerekek gyertek üljetek Laci bácsi ölébe, jajj miért mész el, gyere vissza Laci bácsihoz. Hát biztos, hogy nem. Anyum reakciója, hogy jajj ne mondjam már, hogy ez megviselt, amúgy is hányszor történt? Nem gondolom, hogy ezeket számokban mérik. De ugyanakkor én sem tudom, hogy ez tényleg hatással lett volna rám, vagy csak utólag fújom fel a dolgot. Egy biztos, hogy rengeteg dologban magamra ismerek amikor az írásaitokat olvasom ami egyrészt nagyon sokat segít másrészről meg nagyon szépen köszönök nektek!
Sajnos kicsit hosszú lett ez a bemutatkozás de ez az első bejegyzésem és úgy éreztem, hogy be kellett mutatkoznom.
A témával kapcsolatban meg először is mélyen sajnálom, hogy mindez megtörtént nehéz lehet neked is nagyon. De az jó hogy kiderült, meg nagyon jó, hogy lányod el tudta neked mondani. Szerintem az jó ha tudatosítod, hogy hozzád bármikor jöhet, és hogy ha bármikor vissza akar térni a témára jöjjön nyugodtan és kérdezzen, szívesen beszélgetsz vele róla, és hogy számodra ő a legfontosabb, de neki muszály szólnia ha ilyen dolog történik mert csak így tudod megvédeni. És tényleg szóljon, mert te meg AKARod védeni, mert nagyon nagyon SZERETed. Nekem ez az utolsó mondat adott volna sokat, főképp bizalmat. Pipacs tanácsa egy másik pszichológus megkérdezéséről szerintem is jó.
A nagyfiút viszont szerintem mindenképpen el kéne vinni pszichológushoz, mert ezek a ki akartam próbálni milyen hatalmi pozícióban lenni, vagy fel akarta dolgozni a saját traumáját dolgok nem fognak maguktól megszűnni, mint ahogy keletkezni sem maguktól keletkeztek (az átlag 12 éves fiúk ezért nem is csinálnak ilyet). Ez nem egy megbeszéltük a dolgot minden rendben, hanem késztetés ami újra és újra felgyűlhet, segítség kell neki, hogy fel tudja dolgozni azt ami miatt ez a késztetés kialakul benne. Mégha megpróbál jó lenni egyedül, akkor is max elnyomni tudja majd ami rá egyértelműen káros de mivel már volt rá precedens lehet, hogy másban is kárt tesz majd (újra). Az elkülönítés meg szerintem is fontos, én visszaemlékezve borzasztóan éltem volna meg ha utána bármikor is kellett volna még látnom Laci bácsit. Egyszerűen a biztonságérzetet vette volna el, bár ha rákérdeztek volna valószínűleg nem mondok róla semmi rosszat, mert egyrészt én is mint sok más gyerek sajnos nem akartam probléma lenni másrészt ez egy elég furcsa élmény, hogy egy kisgyerek csak úgy el tudja mesélni, hogy mit él át.
Kívánom, hogy jó megoldást tudjatok találni, szurkolok nektek!
) Így hiába mondják, hogy "ne fújd fel", ha neked felfújódik. Te így élted meg és kész.