Elmondani az igazat

Május írta: Nem baj, ha kíváncsiskodsz
A fotót végül nem küldtem el, kibírtam, csak elmeséltem.
A meghittet meg az intimet úgy értem, hogy azt érzem, hogy a pszichológus szabadon járkál az emlékeimben, álmaimban, gondolataimban, és egyre kevésbé zavar. Hogy már látott pánikolni, fuldokolni, sírni, mozdulatlanul szorongani, és még nem zavart el. Csak azt nem értem, hogy időnként miért gerjedek iszonyat haragra iránta és rohanok el szinte tombolva. Meg dacoskodni is szoktam nála. Csak én???

Ez a szmálji nem illik ide, de annyira tetszik, hogy teszek ide egyet. Inkább kettőt, hogy ne legyen egyedül...

Én mostanában éreztem haloványan és néha erősebben haragot, ez még nagyon új. Makacskodni szoktam.
Most viszont erősebben haragszom a szünet miatt. Úgy érzem magam, mint akit egy nagy műtét közepén magára hagyott az orvosa. Megtörtént a bemetszés, nyitva van minden, és hirtelen letesszük a szikét, mert nyár van. És én hogyan éljek közben, egy nyílt sebbel?
És persze tudom, hogy ez nem így van. Tudom, hogy fontos a nyári szünet, és az én érdekem is az, hogy a pszichológusom kipihent legyen. És még persze szívből remélem is, hogy jól érzi magát, mert megérdemli, mert ő egy nagyon jó ember.
Csak hát ezek az érzések nem férnek meg békésen egymással. Nagyon szégyellem is magam.

pipacs írta: Én mostanában éreztem haloványan és néha erősebben haragot, ez még nagyon új. Makacskodni szoktam.
Most viszont erősebben haragszom a szünet miatt. Úgy érzem magam, mint akit egy nagy műtét közepén magára hagyott az orvosa. Megtörtént a bemetszés, nyitva van minden, és hirtelen letesszük a szikét, mert nyár van. És én hogyan éljek közben, egy nyílt sebbel?
És persze tudom, hogy ez nem így van. Tudom, hogy fontos a nyári szünet, és az én érdekem is az, hogy a pszichológusom kipihent legyen. És még persze szívből remélem is, hogy jól érzi magát, mert megérdemli, mert ő egy nagyon jó ember.
Csak hát ezek az érzések nem férnek meg békésen egymással. Nagyon szégyellem is magam.

Persze, a szünet pokolian nehéz, Pipacs! De milyen jó lesz az újrakezdés, gondolj erre! És hát szar ügy nyílt sebbel feküdni a műtőasztalon, de jobban jársz, ha szépen varrja be egy kipihent orvos, annyi időt szakítva rá, amennyi dukál, mintha pikk-pakk lélektelenül összevarrná a fáradtságtól roskadozva, nem? De ezt te is tudod.

Igen

Idézet Májustól: "Gondolkodási és beszédkényszerem van, hogy egyszer végre elmondjam a teljes igazat. És sokszor kezdeném elölről, mert hátha valamit rosszul mondtam, és nem akarok hallgatni meg hazudni többet. Én több, mint 30 évig hallgattam és elhallgattam. Sokszor nézem az embereket, ahogy csinálják a hétköznapi dolgokat, meg hétköznapi dolgokról beszélnek, és néha majdnem elkezdek kiabálni, hogy mi történt velem. Attól félek, sose múlik el ez, hogy mindig visszajön a "rossz"."


Nekem a Dokim azt mondta, hogy főleg az elején nagyon sokat kell foglalkoznom azzal, ami történt. olvasni hasonló eseteket, egyéb írásokat és beszélni beszélni minél többet. Ez kell a gyógyuláshoz, hogy a megfelelő helyre tudjam rakni a dolgokat. De nem szabad mantráznom, meg kell találnom az egyensúlyt a dologban. Én azt gondolom, nem baj, ha beszélni akarsz, sőt! csak olyan emberrel tedd, aki segít ebben Neked és nem ront a helyzeten.

Amúgy én is megfigyeltem, hogy amikor embereket hallok panaszkodni valamiről, akkor arra gondolok, hogy "Ugyan már, ez semmi! Én ennek a sokszorosát éltem meg, vagy próbálom feldolgozni és mellette dolgozni járok minden nap, helyt állok az élet adta rögös utakon (amiből rendesen kapom az ívet mostanában... ) Te meg itt panaszkodsz..." De aztán arra gondolok, amit a Dokim szokott mondani, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb és aki nem élte ezt át, az nem tudja elképzelni, milyen lehet ez.