Elmondani az igazat

Nyitok erről egy új topikot, mert szerintem fontos téma. Május kapcsán jutott eszembe, akit remélem, nem bántottam meg... De ha mi mindenre automatikusan bólogatunk, hogy dejólteszed, csakígytovább, azzal nem segítünk. Néha kell az embernek egy kis seggberúgás... Szóval Május, remélem, nem haragszol.

Mennyire tudtok őszinték lenni a terapeutával? Vagy a barátokkal, azokkal, akik fontosak nektek? Kinek milyen nehézséget okoz az igazmondás? Nekem leginkább a nem-igazmondás esett a nehezemre a terápiában, teljesen lényegtelen dolgokról is muszáj voltam 110 százalékosan őszintének lenni. Úgy éreztem, minden apró elhallgatással is éket verek a terapeuta és magam közé. Idővel megértettem, hogy megint csak a gyerekkor kísért: a titok (vagy ha úgy tetszik: hazugság) teljesen izolál(T) a környezetemtől. Ezért próbáltam Májusnak is segíteni, hogy átlendüljön a holtponton.

Meg kell érni rá, hogy az ember őszinte merjen lenni.
Senkiben sem bízok, még a saját nővéremben sem, akit végtelenül szeretek. A barátnőmmel merek őszinte lenni nagyon sok dologban, de nála meg az a gond, hogy mindig azt hiszem, el fog dobni magától, és majd nem kell neki a barátságom. Szóval ha őszinte vagyok, akkor attól félek, hogy nem szeretnek, utálnak, megvetnek... És hát azt ki szereti? Senki.
A bizalom egy fontos kulcs a terápiához. Nekem még nem sikerült kiépítenem. Az első terapeutával megindult, de ő annyira belém taposott és kettétörtem, hogy azóta ha akarok se tudok őszinte lenni egy szakemberrel sem. Félek, hogy bántana.

Ez nekem amúgy fura, hogy hazudunk a terapeutának. Azt gondolom magamról, hogy szándékosan nem hazudnék soha, szerintem nem is szoktam. Legfeljebb valamit elhallgatok, vagy nem válaszolok. De, hogy tudatosan olyat mondjak ki ami nem igaz, hát nem tudom. Csak csendben hallgatok inkább. Ha már olyan nehéz az igazságról beszélni.

Hát igen..nekem is volt egy két sumákolás de az nem tarthatott sokáig, mert a pszichológusom valahogy mindent lát, meg már mintha a gondolataimat is tudná. Teljesen átverhetetlen...de nem mintha szándékomban állna ilyesmi. Hálás vagyok h segít.

Vagy elmondok valamit, vagy hallgatok róla, próbálok nem hazudni - a barátoknak, családnak.
A terapeutámmal hasonló a helyzet. Elhallgatok dolgokat, de csak addig, amíg nem leszek képes kimondani őket. És szoktam neki jelezni, hogy van valami, ami nyomaszt, de még nem tudok beszélni róla. És mindig megbeszéljük, hogy amikor készen állok, kimondhatom. És előbb-utóbb ki lesz mondva. Sőt, mostanában már eléggé gyorsan észreveszem magamon, ha ki akarok kerülni egy témát, és inkább kényszerítem magam, hogy kimondjam, akárhogy is fáj, meg félelmetes. Különben nem lenne értelme. Ha nem vagyok nyitott és őszinte a pszichológusommal (vagy legalábbis nem törekszem rá), akkor nem fog úgy látni, mint egészet, és nem fog tudni hatékonyan segíteni. Akkor meg nincs értelme.

Teljesen egyetértek. Nekem nincs elhallgatási kényszerem, mert azt hiszem hallott tőlem már olyat, meg annyit, h tudom, h beszélhetek. Inkább olyan van, hogy nem tudom nevén nevezni, ami kavarog bennem. Csak egy érzéshullám van, ami fojtogatni szokott. Mintha nem tudna kiszakadni belőlem. Állítólag nem vagyok tisztában az érzésekkel. Egyszer egy feladatot kellett megoldanom ami arról szólt h az érzéseket kellett kiválogatnom. Hát ez nem a terápián történt, de azonnal az jutott eszembe, mikor elhasaltam az egészen...egyébként bosszant.

Amúgy én megértem Májust...csak hát ez az ő parája, h nem beszélhet. Ha ez kerülne terítékre, h miért hiszed ezt Május, azzal sok terhet letehetnél a pszichológusnál.

Amúgy én arra leszek kíváncsi, h mit fogok művelni a csoportban..

Május! Mi lenne ha ezt így beszélnéd meg a pszichológussal. Szerintem etikai kódex ide, vagy oda, ha megkéred rá, hogy hallgasson, csak megteszi nem. Annyira nagy a baj?

Jaj, Május. Bár tudnék neked privátot írni...

Nézd, mikor nekem öngyilkos gondolataim támadnak, és nem látok semmi kiutat, és beszélni sem tudok róla, egyszer nagyon megfogott a pszichológusom azzal, hogy ha eddig megbíztam benne, legalább adjak neki esélyt, hogy a segítségével megoldást találjunk.
Olyankor én is azt gondolom, hogy számomra nincs remény, de mivel még mindig élek, hát talán mégis.
Lehet nem jó a példa, csak azt akartam mondani, hogy legalább a segítő emberednek adj esélyt, és beszélj vele róla, vagy írj neki levet.
Tudom én, hogy ez nagyon nehéz, de meg kell próbálni.

Szia Május!

Ismerős a "szétszorongom magam" érzés...
Rajtam nagyon sokat segített-segít a mai napig Eckhart Tolle A Most hatalma és az Új Föld hanganyaga,csak beteszem a fülhallgatót és elvarázsol...
és Kérlek ne agyalj olyan sokat...egyáltalán ne gondolkozz...mondjuk 2 órát..
de elsőnek a Sport,kocogj,fuss még 10 perc..még 10 perc és szép lassan kitisztul az aurád...
Hiszen nem a pszichológus fog minket meggyógyítani hanem Ő útmutatásaik alapján (amiket gyakorlunk) beindulnak az Öngyógyító Folyamatink de ehhez nekünk nagyon sokat kell hozzátenni!!
Kívánok neked nagyon sok ERŐT!!

Elfogadom,megbocsájtom,elengedem gyakorlása....

Május, mi lenne, ha itt, névtelenül elmondanád, mi a baj? Annak egész biztosan nem lesz következménye, neked egy szelep, nekünk kicsit nagyobb rálátás, hátha tudunk tanácsot adni. Néha az ember tök hülyeségeket gondol, ahogy a saját világában őrlődik. Mert szerintem abból, hogy itt sem mered elmondani, azért látszik, hogy egy kicsit túl van dimenzionálva a dolog. Niylván senki nem fog eljárást indítani senki ellen, annak alalpján, amit itt olvas. Szóval szerintem megpróbálhatnád...

De nagyon jó ez a téma!!! Én a pszichológusommal teljesen őszinte vagyok, mindent, mindenről tudok beszélni vele. Minden héten megyek hozzá. Utálom gyűlölöm a titkokat a hazugságot. Annyira szeretném itt elmondani pl. azt, hogy mivel foglalkozom, hogy mi az ami még jobban nehezíti ezt az egész feldolgozás dolgot, hogy szinte nap nap után hallok ilyen jellegű dolgokat, sérelmeket, undorító történeteket. Hogy mennyire nincs fogalmuk a jogalkotóknak rálátásuk erre a "témára". Én sem vagyok mindenkor és mindenhol őszinte, de inkább úgy fogalmaznék, hogy nem mondhatom el...De mindenhol elmondom a saját véleményemet. A barátnőimhez őszinte vagyok. És már egyre több mindenkinek szeretném elmondani, sőt mindenkinek főleg a sok okoskodó baromnak, hogy min megyek keresztül, min megyünk keresztül MI akik itt vagyunk például. DE nem azért , hogy sajnáljanak, arra nincs szükségem, hanem azért , hogy tudják lássák érezzék egy kicsit, hogy a küzdés nem hiábavaló. És ez mindenre igaz.
MÁJUS szerintem is jó ötlet, ha itt leírod, kiírod magadból ami bánt. Eljárást ez alapján SEMMILYEN HATÓSÁG NEM INDÍTHAT!!!! Tényleg nagyon szeretnék segíteni, és mindenki aki itt van.

Jelen, miért nem oszthatod meg, mi a foglalkozásod?

Ági40 írta: Ez nekem amúgy fura, hogy hazudunk a terapeutának. Azt gondolom magamról, hogy szándékosan nem hazudnék soha, szerintem nem is szoktam. Legfeljebb valamit elhallgatok, vagy nem válaszolok. De, hogy tudatosan olyat mondjak ki ami nem igaz, hát nem tudom. Csak csendben hallgatok inkább. Ha már olyan nehéz az igazságról beszélni.

Én is így vagyok vele. Nagyon sokáig nem beszéltem róla, de ha beszélek róla, akkor az igazat mondom, akármennyire is szégyellnivaló/kínos/undorító, stb...Különben inkább hallgatok, és nem mondok semmit. Sajnos vannak olyan részletek bőven, amiről még soha egyik terapeutámnak sem sikerült beszélnem...
Sokszor nehéz ez a titkolózás, amiben több, mint 15 éve élek, így jó, hogy legalább abban az 1-1 órában a pszichológussal, meg a családgondozóval őszinte lehetek...meg a barátaimmal, akik tudják rólam....meg Veletek anonim módon. Hálás vagyok érte.

Május írta: Jelen, szerintem én rájöttem a foglakozásodra.
Hát, én olvastam olyan híreket, hogy csetelés, fórumozás, emailezés alapján kezdtek nyomozást...
Lányok, köszönöm, hogy ennyien biztattatok, támogattatok. Nagyjából megírtam az előbb a valóságot, de annyira félek, hogy törlöm, bocsánat. NAGYON FÉLEK!!!

Május, én látom a törölt hozzászólásokat... Ha ebből, amit írsz, bárki, bármit kihámoz, akkor én megeszem a fejem. Ezt nyugodtan kirakhatod ide, mert kb. bármelyikünk írhatta volna. És egész biztos vagyok benne, hogy elmondhatod a pszichológusnak, mert nem értem, miért indíttatna ő bármilyen nyomozást. Kizártnak tartom! Nem egy ma zajló dologról van szó, hanem egy több évtizeddel ezelőtti bántalmazásról.