Testvéri kapcsolatok

Liza, hagynod kell időt a nővérednek. Nem hagyott egyedül, ne így fogd fel, neki is meg kell ezt emésztenie. Én már kicsit sem haragszom a nővéremre, még akkor se, ha jobb lett volna, ha ennél sokkal jobban áll mellettem. Megtette, amit tudott. Gondolj bele, hogy egy ilyen "leleplezéssel" átírod mindenki történetét, átszínezed mindenki emlékeit. Ezt kellett tegyed, nehogy félreérts, de akkor is időt kell hagyni a többieknek.
Azt hiszem, az ember alapvetően önző, és akárki akármit mond, magunkat védjük leginkább. Kivétel talán az anya, a gyerekével szemben. És az első, amire egy ilyen hozzátartozó gondol, hogy milyen jó lett volna, ha ő ezt sosem tudja meg. Nem azért, mert nem szeret, hanem önvédelemből. idővel remélem, szembenéz majd a tényekkel a te nővéred is. Fontos, hogy tudja, neked számít az ő véleménye, és hogy szükséged van rá.

Anoni Mara írta: Liza, hagynod kell időt a nővérednek. Nem hagyott egyedül, ne így fogd fel, neki is meg kell ezt emésztenie. Én már kicsit sem haragszom a nővéremre, még akkor se, ha jobb lett volna, ha ennél sokkal jobban áll mellettem. Megtette, amit tudott. Gondolj bele, hogy egy ilyen "leleplezéssel" átírod mindenki történetét, átszínezed mindenki emlékeit. Ezt kellett tegyed, nehogy félreérts, de akkor is időt kell hagyni a többieknek.
Azt hiszem, az ember alapvetően önző, és akárki akármit mond, magunkat védjük leginkább. Kivétel talán az anya, a gyerekével szemben. És az első, amire egy ilyen hozzátartozó gondol, hogy milyen jó lett volna, ha ő ezt sosem tudja meg. Nem azért, mert nem szeret, hanem önvédelemből. idővel remélem, szembenéz majd a tényekkel a te nővéred is. Fontos, hogy tudja, neked számít az ő véleménye, és hogy szükséged van rá.

Kedves Mara,
Köszönöm a kedves soraidat, nagyon jól estek! ( remélem legközelebb meg merlek szólítani, hogy személyesen köszönjem meg...ott voltam a megnyitón, de nagyon zavarban voltam... )
Valóban úgy van, ahogy mondod, és megerősítettél benne...időt kell neki hagyom, mert ő 3 év "lemaradásban" van hozzám képest a feldolgozásban...és nekem is kell idő, ahhoz, hogy ne rá vetítsem ki minden eddigi elfojtott dühömet és haragomat.
Rendkívül furcsa érzés a harag...nagyon megijedtem...mert soha nem éreztem még ilyet ...nem láttam a másik érzéseit, csak hallottam, amiket mond...gondolom ez idővel enyhül..de számomra kicsit kezelhetetlen most ez a düh...

Liza, egy kis technikai segítség: amikor idézettel válaszolsz, a szögletes zárójel után írj! A zárójelet a program csinálja, magától.

De örülök, hogy ott voltál a megnyitón! Sajnálom, hogy nem beszéltünk. Jössz pénteken a beszélgetésre?

Amit a haragról írsz: szerintem a harag tud nagyon destruktív lenni, de szerintem egy nagyon fontos stádiuma a gyógyulásnak. Nem tudom, veled ez hogy volt, de én annyit haragudtam magamra, hogy örülök, hogy most már tudok másokra haragudni a történtek miatt. Úgy érzem, hogy jogom van ehhez. Ha meg segít a gyógyulásban, annál jobb!

Nemrég' beszélgettem az öcsémmel. Na persze nem a velem történtekről, hanem a gyermekkorunkról, és arról, hogy miként emlékezünk a rég elhunyt szüleinkre. Döbbenetes, hogy egészen másképp'! Apámról és anyámról is nagyon más kép él benne mint bennem. Már ez is nagyon meglepett, de amit apám barátairól mondott, attól majdnem lefordultam a székről. Nem konkrétan azokról a barátairól, akik ezt tették velem, hanem azokról, akikkel esténként apám hazajött a kocsmából. Le kell szögeznem, hogy az öcsém ma sem tudja, hogy mi történt velem. Nem mertem elmondani neki, mert attól féltem a legjobban, hogy ő megtudja. Féltem, hogy ha nem is mondanám meg a helyszínt, és nem is mondanék neveket, akkor is simán beazonosíthatná őket. Mi történne, ha ezek után az utcán összefutna valamelyikükkel? Rágondolni is szörnyű! A mostani beszélgetés közben is vigyáztam, nehogy arra a helyre terelődjön a szó, ahol ez az egész történt. Azokra az emberekre meg végképp ne. Visszatérve a beszélgetésünkre: apámnak az a barátja, aki elől én konkrétan menekültem, mert megjegyzéseket tett rám, és próbált fogdosni, na az az öcsém szerint egy határozottan jó fej alak volt. Természetesen az öcsémnek arról sincs tudomása, hogy ez a „jó fej” mikkel próbálkozott.
A már említett okok miatt sosem akartam elmondani a testvéremnek, mi történt annak idején velem. De ezek után már más okaim vannak rá. Az egyik, hogy szerintem el sem hinné. Annak az embernek, akinek főszerepe volt a velem történtekben, annak az öcsém sok mindent köszönhet. Egyébként az illetőt személy szerint nem, de a neki köszönhető dolgot most is megemlítette a beszélgetésünkben. Boldogan mesélte, milyen pozitív változásokat hozott az életébe az a valami. Az az ember talán még a többieknél is jobb fej a szemében. Biztos nem tudná elképzelni róla, hogy egyébként milyen dolgokra képes. És nem akarom a testvéremet kiábrándítani sem az ő jótevőjéből.
Már a beszélgetésünk közben úgy éreztem, mintha egy szakadék nyílna közöttünk. Eltávolodtam a testvéremtől. Pedig eddig közelinek éreztem a kapcsolatunkat.

Szerintem Akác pont emiatt a szakadék miatt kell vele beszélned. Sajnos az abuzálók rendszerint két arcúak: ha nem így lenne, nem tudnák magukhoz édesgetni az áldozatukat.
Biztos emlékszel a Sipos ügyre: hányan imádták azt a pasit? Hányan hitetlenkednek a mai napig, miket tett?
Ha hagysz időt a testvérednek, túl fogtok jutni ezen. Bele fogsz gázolni az emlékeibe, az biztos. De ha nem teszed, mindkettőtöknek rossz lesz.

Anoni Mara írta: Liza, egy kis technikai segítség: amikor idézettel válaszolsz, a szögletes zárójel után írj! A zárójelet a program csinálja, magától.

De örülök, hogy ott voltál a megnyitón! Sajnálom, hogy nem beszéltünk. Jössz pénteken a beszélgetésre?

Amit a haragról írsz: szerintem a harag tud nagyon destruktív lenni, de szerintem egy nagyon fontos stádiuma a gyógyulásnak. Nem tudom, veled ez hogy volt, de én annyit haragudtam magamra, hogy örülök, hogy most már tudok másokra haragudni a történtek miatt. Úgy érzem, hogy jogom van ehhez. Ha meg segít a gyógyulásban, annál jobb!

Köszönöm Mara, (bénáztam itt esténként..
A haraggal én is így állok, ahogy te...annyit büntettem már magamat és annyit haragudtam, hogy most kirobbant mások irányába...és ezt most pont a nővérem kapta meg, aki próbál hozzám közel kerülni, segíteni és megérteni, de én csak elmartam magam mellől...mondván, hogy nem is érdekli és érti igazán az egészet...emiatt pedig most ismét tökre szégyellem magam...és hibáztam... és persze nagy szükségem lenne rá..de remélem igazad lesz és ez átfordul majd.
Nagyon jó testvéri kapcsolat volt kettőnk között a nővéremmel, de most mióta elmondtam neki mindent, valahogy nem igazán tudunk kommunikálni egymással...

Liza írta: Köszönöm Mara, (bénáztam itt esténként.. A haraggal én is így állok, ahogy te...annyit büntettem már magamat és annyit haragudtam, hogy most kirobbant mások irányába...és ezt most pont a nővérem kapta meg, aki próbál hozzám közel kerülni, segíteni és megérteni, de én csak elmartam magam mellől...mondván, hogy nem is érdekli és érti igazán az egészet...emiatt pedig most ismét tökre szégyellem magam...és hibáztam... és persze nagy szükségem lenne rá..de remélem igazad lesz és ez átfordul majd.
Nagyon jó testvéri kapcsolat volt kettőnk között a nővéremmel, de most mióta elmondtam neki mindent, valahogy nem igazán tudunk kommunikálni egymással...

1. Ha eddig jó kapcsolat volt közöttetek, ez nem fog közétek állni, csak idő kell.
2. Amikor az ember elmar maga mellől valakit, akkor a látszat ellenére nem a másikat bántja, hanem magát. Hiszen megfosztod magad valami jótól.
3. Van a fejünkben egy idealizált elképzelés arról, hogy milyen lenne, ha valaki megértene minket, megszeretgetne, megölelne, odaadná a nem-megkapott szeretgetéseket és gyengédséget. Na ilyen sosem lesz. De ha egy kicsit megközelíti a helyzet ezt az ideális képet, akkor már lehet örülni!
4. Egy démonizált kép is van a fejünkben, ki hogy fog hibáztatni, megvetni, nem-megérteni. Néha ezt látjuk a környezetünkön, még akkor is, ha nem ez a (teljes) valóság.

Anoni Mara írta:

Liza írta: Köszönöm Mara, (bénáztam itt esténként.. A haraggal én is így állok, ahogy te...annyit büntettem már magamat és annyit haragudtam, hogy most kirobbant mások irányába...és ezt most pont a nővérem kapta meg, aki próbál hozzám közel kerülni, segíteni és megérteni, de én csak elmartam magam mellől...mondván, hogy nem is érdekli és érti igazán az egészet...emiatt pedig most ismét tökre szégyellem magam...és hibáztam... és persze nagy szükségem lenne rá..de remélem igazad lesz és ez átfordul majd.
Nagyon jó testvéri kapcsolat volt kettőnk között a nővéremmel, de most mióta elmondtam neki mindent, valahogy nem igazán tudunk kommunikálni egymással...

1. Ha eddig jó kapcsolat volt közöttetek, ez nem fog közétek állni, csak idő kell.
2. Amikor az ember elmar maga mellől valakit, akkor a látszat ellenére nem a másikat bántja, hanem magát. Hiszen megfosztod magad valami jótól.
3. Van a fejünkben egy idealizált elképzelés arról, hogy milyen lenne, ha valaki megértene minket, megszeretgetne, megölelne, odaadná a nem-megkapott szeretgetéseket és gyengédséget. Na ilyen sosem lesz. De ha egy kicsit megközelíti a helyzet ezt az ideális képet, akkor már lehet örülni!
4. Egy démonizált kép is van a fejünkben, ki hogy fog hibáztatni, megvetni, nem-megérteni. Néha ezt látjuk a környezetünkön, még akkor is, ha nem ez a (teljes) valóság.

Annyira furcsa volt, hogy végre ő is tudja, 15 év után..hogy inkább eldobtam? Tök hülye vagyok...
Nagyon jó ezt így pontokba szedve látni..valóban így van, ahogy írod Mara!