11 éves voltam, amikor a szomszédba költözött egy család. A lány velem egykorú, a fiú 2 évvel idősebb volt nálunk. A lánnyal nagyon jó barátságba kerültünk, egy osztályba jártunk. Szabad bejárásunk volt egymáshoz, de inkább ő járt át hozzánk, nagyon szeretett ott lenni. Mindig is vonzódtam a fiúhoz, de nem mertem volna közeledni hozzá, ő meg ránk se nézett, kis taknyosokra.

14 éves voltam, amikor a nyolcadikos ballagásunkra eljött és nekem is adott egy szál virágot. Aztán egyre többször jött át, és a "testvérét kereste", hogy ott van-e, aztán a lépcsőn ülve beszélgettünk, kiskamaszos szerelem alakult ki, fogtuk egymás kezét és csókolózni próbáltunk. Egyik nap én mentem át hozzájuk, a barátnőmet kerestem, de a fiút találtam. Persze nagyon örültem. A nyári konyhában csókolóztunk, egy heverő volt ott, azon feküdtünk, a fiú kigombolta a blúzomat, simogatott, amikor kivágódott az ajtó és megjelent az apa. A fiút lehordta és elzavarta, én is menekülőre fogtam, de elkapta a karomat és visszatartott. Azt mondta, hogy kurva vagyok és elmondja a szüleimnek, meg a barátnőmnek is, és soha többet senki nem fog velem szóba állni. Sírtam, erre azt mondta, szeret engem, nem akar rosszat, de én is szeressem őt. Tudtam, mit akar, hiszen már nem voltam annyira kicsi, és mondtam, hogy még szűz vagyok, de nem érdekelte, leszorított és először kézzel, majd a péniszével is behatolt, aztán azt mondta, tünjek el. Futottam haza, a combom csupa vér volt, a kerti csapnál mostam le magam hideg vízzel, addig be se mertem menni.

Senki nem sejtett semmit, de a fiú többet nem jött, elkerült és más lánnyal kezdett járni. A barátnőm továbbra is jött hozzánk, néha én is átmentem, de csak akkor, ha biztos voltam benne, hogy az apja nincs otthon. Vonattal jártam be a városba a gimibe, amikor egyszer a barátnőm apja ott volt a vonaton. A hátam mögé állt, hozzám dörzsölte magát és hívott, hogy menjek a wc-be. Én nem válaszoltam, álltam ott csendben, aztán elkezdett kifelé terelgetni, nagyon meg voltam rémülve, nem tudtam, merjek-e szólni valakinek, féltem is, hogy beváltja a fenyegetést és beárul otthon. Gyorsan beugrottam az egyik fülkébe, ahol egy idősebb nő volt piaci kosarakkal és leültem mellé, fel se mertem nézni. Mikor leszálltam, a férfi ott beszélgetett valakivel, utánam kiáltott, hogy várjak, hazavisz biciklivel, de én elfutottam a nagymamámék felé és sokáig ott voltam, nem mertem hazamenni, csak amikor már muszáj volt. Még párszor "megkergetett", aztán mi a városba költöztünk. A barátnőm 17 évesen férjhez ment, 30 évesen, két kisgyerek édesanyjaként öngyilkos lett, meg vagyok győződve,hogy őt is molesztálta. A fiú alkoholista lett, néha, amikor hazamegyünk a falunkba szoktam látni, egyszer, amikor láttam a kocsma előtt, odamentem hozzá, amikor meglátott, sírva fakadt, megölelt és azt hajtogatta, látod, mi lett belőlem?

Én nem panaszkodhatok, talán, mert idősebb voltam, és felfogtam, hogy egy szemét emberrel hozott össze a sors, vagy nem tudom, miért, de tudok szeretni és nem befolyásolja a szexuális életemet sem ez az emlék. Viszont álmodni még szoktam róla, van amikor újra megtörténik, és van, amikor el tudok repülni előle, és nevetek.