Nem is tudom, hogy hol kezdjem.14 éves voltam, amikor ez a borzalom megtörtént. Még most is megfeszül bennem minden, ha erre gondolok. Becsapottnak, megalázottnak, hülyének, rossznak, ribancnak, hibásnak, megerőszakoltnak, megtaposottnak, meggyalázottnak éreztem,és érzem még sokszor magam. A mai napig kihatással van ez a dolog az életem különböző területeire.

Emlékszem, egyedül álltam a HÉV megállóban és oda jött hozzám egy idős férfi, elesettnek magányosnak tűnt,és annak is vallotta magát. Arra kért, hogy menjek el vele beszélgetni,annyira egyedül van.Még fizetne is érte. Sok mindenre nem emlékszem pontosan. Nagyon megsajnáltam,és én meg egy magányos gyerek voltam,akinek nagyon szüksége lett volna törüdésre és szabadságra. Elmentem vele,elhittem, hogy érdeklem és hogy most jót teszek,és valaki törődik ezzel a szegény bácsival, és ha még tényleg ilyen rendes és még pénzt is ad ,akkor nem könyörögnöm ,vagy kiszolgáltatnom magam a szüleimnek vagy másnak.

Megkért, hogy menjek még el hozzá,én sajnos bele mentem, Nem is értem,naiv voltam,nagyon el szerettem volna hinni hogy ez igaz és jó dolog történik. Kissé riadtan láttam , hogy a házunktól nem messze álltunk meg kocsival,sréhen szembe lakott a telepen. Most eszembe jut , hogy lehet hogy ki is figyelt...

Innetől arra emlékszem, hogy elkezdett közeledni,az ölébe ültett cirogatott, én kezdtem megijedni és nem értettem mi történik,nem akart elengedni,próbáltam kitalálni dolgokat hátha elbújhatok vagy a wc ajtót magamra zárhatom. Onnan kirángatott én kapaszkodtam az ajtófélfába, hogy hagyjon.Utólag nem értem miért nem ordítottam vagy ütöttem le vagy bármit.Nem tudom utána mi történt ponosan.Azt mondta,addig nem megyek sehova ,amíg el nem élvezett.minden áron ragaszkodott ahhoz hogy pénzt nyomjon a kezembe csak akkor engedett el,amikor elfogadtam.Annyira elakartam menekülni,szabadulni.Nem értettem semmit. Csak később értettem meg,hogy annyira rafinált lehetett hogy azt gondolhatta hogy ha feljelentem a pénzre hivatkozhat,hogy kis kurva vagyok vagy ilyesmi.

Haza mentem,tudtam hogy ott lakik ,hogy bármikor találkozhatunk.Féltem és össze voltam zavarodva teljesen. Nem mertem szólni a szüleimnek.Nem is voltunk jóba, attól is féltem, hogy bennük is csalódok,és nem állnak mellém meg hogy úgy sem érdekli őket.

Egyszer össze talákoztam vele egy helyi presszóban és még csak a szeme sem rebbent,szinte arrogánsan magabiztos volt a szemét állat. Féltem.

Aztán elmondtam a barátomnak ,aki jól megverte.Aztán valahogy kiderült rendőrségi úgy lett a verésből,és én még akkor sem mertem,akartam feljelenteni.Amikor kiderült,a szüleim nem segítettek,anyám csak állt mint bálám szamara,nem tudta mit csináljon nagyon nem törte magát,apám meg annyit mondott,mi van te öreg emberekkel fekszel le.

Ez a történet nagyban hozzájárult a bizalmatlanságomhoz,a hitehagyottságomhoz a magányosság érzéséhez, ahhoz azt érezzem rossz vagyok és bűnös, a szeretet számomra egy negatív kifejezés valahol mélyen. A férfi képem még mindig nincs rendben.A szexualitással most kezdek kibékülni ,ismerkedni a nőiséggemmel is.De már nem menekülök, szembe néztem magammal a történtekkel és nagy részt már feldolgoztam segítséggel ezt a dolgot. Van kiút, meg kell vele küzdeni, és a félelmet elfelejteni. Nem én vagyok a hibás.