Nagypéntek volt, a tavaszi szünet első napja. A gyerekeket korábban elhoztam az iskolából, de még rengeteg munkám volt. A lányom inkább anyámhoz akart menni, aki egy közeli boltban dolgozott, a fiam pedig úgy döntött, az én munkahelyemhez közel eső gyerekkönyvtárba menne inkább, kicsit olvasgatni, számítógépezni. Máskor is történt már így, az ismerős, szinte baráti könyvtáros nénik és az inspiráló, színes közegben jól érezte magát. Megbeszéltük, hogy ott vár meg, egy-két órányi munka után érte megyek.

Az idő lejárta előtt megjelent az irodámban, nagyon csöndesen. Nem akart a szemembe nézni, csak ült. Egyből a frász jött rám.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Ne hülyéskedj, látom, hogy gond van.
- Nem szabad elmondanom... - Micsoda??? Mit nem szabad elmondanod?
- Anya, kérlek, ne faggass! - Ekkor már zihált, elcsukló hangon sírt. - Megesküdtem, hogy nem mondom el! Nem szabad! Azt akarod, hogy megöljön???
- Jézusom, kicsoda akar megölni, miről van szó???
- Egy... pasi megfenyegetett a könyvtár vécéjében, hogy megöl, ha elmondom bárkinek is... és megöl téged is...
- Kicsim, ez most nagyon komoly, figyelj. Most azonnal el kell mondanod, mi történt. Senki sem fog megölni, csak mondd el, nagyon kérlek.
Egy perc tépelődő sírás.
- Hát... egy pasas bejött a vécébe, mikor kimentem... és akkor odajött hozzám és... nekiszorított a tükörnek háttal... és bedugta a nyelvét a számba...lesmárolt... aztán megfogta a kukimat is... És most meg fog ölni, amiért elmondtam!!!
Le kell ülnöm, mert forog velem a világ.
- Figyelj, kicsim. Most itt maradsz ebben az irodában, megkérem egy munkatársamat, hogy vigyázzon rád, tudod, Csilla nénit, ismered. El ne mozdulj innen, rendben? Le tudnád írni, hogy nézett ki az a pasas?
Leírta. Tűpontosan, tévedhetetlenül. Ritkás hajú, harmincas, a sarokban olvasgat egy nővel, két kiskamasz fiú tartozik hozzájuk. A pasin fekete, elöl mintás, kapucnis póló, a szeme hideg... Én pedig, mint a szélvész rohantam fel a könyvtárépület harmadik emeleti gyermekrészlegébe. Nagypéntek lévén nem lehetett másik embert találni a helyiségben, akire ráillett volna még a személyleírás. Ott volt, ott ült, úgy, ahogy a gyerekem mondta.
Azt se tudtam, mit csinálok. Rátámadtam. Elhordtam mindenféle szennyes dögnek. Üvöltöttem. A pasas, a hozzá tartozó nő és a két kiskamasz dermedten figyelt.
Az első kettő amúgy elég gyorsan összeszedte magát. A nő is üvöltött. Mit képzelek. Ők rendes, keresztény emberek, tessék, nézzem meg, most is a Bibliát olvasgatják. Ha nem takarodok, feljelentenek. Mondtam, hogy nyugodtan, de ebben szerintem meg fogom előzni őket.
El akartak húzni a könyvtárból, de nem tágítottam. Rendőrt hívtam nagypénteken. A kálvária csak ezután kezdődött: többszörös kihallgatások és szembesítések, egy holtfáradt, teljesen összezavarodott gyerek. Hajnali fél háromra értünk haza a kapitányságról. És másnap a teljesen összepisilt ágynemű.
Pszichológus szakértői kihallgatás. Ha lehet, felejtsék el, anyuka, de ne nagyon, mert a bíróságon is el kell majd mondani. Bírói meghallgatás: ügyes kisfiú vagy, hazamehetsz, próbáld meg elfelejteni, de ne nagyon, mert még kirendelünk egy pszichiáter szakértőt is, majd értesíti önöket. Hazafelé a gyerek különösen csöndes, akarsz róla beszélni, mi történik velünk, kérdezem. Nem anya, nem akarok, feleli halkan. Nagyon szeretném már elfelejteni ezt az egészt, ha hagynák végre...
Két tárgyalást tartottak az ügyben, jó néhány hónap elteltével. Közben az elkövető előzetesben, a gyerek iskolában. A szűkebb családon kívül nem tud az egészről senki. A tárgyalásra is csak én megyek, a pasas mindent tagad, a végén már azt is, hogy valaha is látott volna az életben, ellenben én támadtam rá (sic!), ő csak békésen olvasgatott a gyerekkönyvtárban. Az ügyvédje szerint a gyereknek kissé élénk a fantáziája és a meséje nem élményszerű. Belevájom a körmeimet a tenyerembe, hogy fel ne kiáltsak. Nem élményszerű???
Az elkövető középsúlyos értelmi fogyatékos, borzalmas gyerekkori háttérrel. Elhanyagolás. Állami gondozás. Hányódik galeriből-galeribe. Mit kezdjünk vele? Az egészségügy kivetette magából, a pszichiátriai fekvőbeteg osztályok sorra szűnnek meg. Rengeteg hasonló pasas flangál az utcákon. Ő még gondolatvilágában fanatikusan erotizált is, ráadásul. Végtelen lefojtások törhettek elő belőle azon a nagypénteki délutánon, abban a könyvtári vécében. Örülhetünk, hogy a gyerek ennyivel megúszta.
Nem tudom, mivel és hogyan úszta meg a gyerekem. A pasas sehogy, négy évet kapott, fogházban letöltendőt, mert kiskorú sérelmére követte el, halmozottan. Azóta nem láttuk. A fiam néha még bepisil éjszaka. Könyvtárba nem hajlandó járni azóta, semmilyenbe, még az iskolaiba sem.
A pszichológus még elbeszélgetett vele, mit gondol a szexről, mint fogalomról. Azt felelte, az undorító, ő sosem csinálja majd. A pszichológus megnyugtatott, ez még változni fog. Végül is... Még csak most lesz 12 éves.