Hároméves voltam, amikor anyám megismerkedett a leendő férjével, azzal az emberrel, aki tönkretette az életem. Elég hamar összeházasodtak, és odaköltözött hozzánk. Négyéves lehettem, nyár volt, amikor egyszer kettesben voltam otthon vele. Ebéd után bekísért lefeküdni. Játszani kezdtünk, össze-vissza csikizett. Meleg volt, egy szál bugyiban voltam. Aztán azt is levette rólam, és simogatni kezdett…

Egy ideig (pár hónapig) ez így ment, aztán magáévá is tett, addigra körülbelül ötéves voltam. Emlékszem az iszonyú fájdalomra, meg hogy hirtelen milyen űrt éreztem magam körül. Azt hittem, sosem lesz vége. Aztán kivitt lezuhanyozni, megfürdetett, mondta, hogy ne izguljak, mert minden apuka csinál ilyet a gyerekével. Véreztem, megnyugtatott, hogy nincs semmi baj. És azt is mondta, hogy el ne mondjam anyunak, mert abba biztos belehal. Így aztán nem mertem szólni neki.

Nyolc éven át tartott. Reggelente anyám korán ment dolgozni, ahogy elment, a nevelőapám mindig bejött a szobámba.

Csendes kisgyerek voltam. Soha nem beszéltem erről senkinek. 17 évesen ismerkedtem meg a mostani férjemmel, épp időben, mert akkoriban már egyre gyakrabban gondoltam az öngyilkosságra. 21 éve vagyunk házasok, két gyerekünk van, és egyikük sem tud semmiről. A férjem sem. Egyszer „találkoztam” a neten egy nővel, barátok lettünk, sőt később igaziból is találkoztunk. Neki mindent elmeséltem, így interneten keresztül könnyebb volt. Rengeteget segített, tanácsokat adott, és főleg az volt nagy segítség, hogy meghallgatott. Ő az egyetlen, aki mindent tud rólam.

13 éves voltam, amikor anyám elvált a nevelőapámtól. Még mindig él és virul…

Egy ilyen történet után a sebek nem gyógyulnak be nyomtalanul. Nagyon szeretem a férjem, de soha nem lesz kiegyensúlyozott a szexuális életem. Amikor szeretkezem vele, olyan vagyok, mint egy robot. Olyankor teljesen kikapcsol az agyam, mintha a testem függetlenedne a fejemtől, mint akkor régen, kiskoromban.