Már négy éve történt, és még mindig fojtogat a gondolat... Megerőszakoltak! Borzasztó érzés ezt leírni, de úgy érzem, hogy könnyítenem kell magamon, mert különben felemészt. Épp a 18. születésnapomat ünnepeltük a családommal, mikor "meglepetésből" megjelent az akkori párom (a szüleim tudtak róla, hogy jön). Nagyon örültem neki, hiszen még egészen friss, kb. 5 hónapos kapcsolat volt.

Dúlt a szerelem... Jó éreztük magunkat, felvágtuk a tortámat, amit anya készített, ettünk-ittunk, és szép lassan elmentek a rokonok. Akkor engedték meg anyáék először, hogy ott aludjon nálam. Azt tudni kell, hogy apukám nagyon szigorú ember, ezért is nem mertem a későbbiekben kiabálni, mert rettegtem tőle, hogy mit fog szólni. Utólag tudom, hogy ostobaság volt csendben maradni. Még szűz voltam, így előre megbeszéltük, hogy semmi olyan nem fog történni, amit én nem szeretnék. Így is indult...

Csókolóztunk, aztán a keze mindig csak csúszott lejjebb és lejjebb. Olyankor eltoltam magamtól, hogy érezze, itt a határ. Még nem éreztem úgy, hogy készen állok a nagy alkalomra. Mikor már kb. hatodszorra állítottam meg, hirtelen felugrott, hogy hoz egy szelet tortát, mert éhes lett. Meglepődve ugyan, de mondtam hogy persze, hozzon csak, nekem is vághat egy szeletet. Pár perc múlva meg is érkezett; torta nem volt nála, viszont a torta vágó nagykés igen. Kérdeztem, ez miért kell neki? Nem válaszolt, csak odajött, elkezdett csókolgatni, odatartotta a kést a nyakamhoz, és azt mondta: "Most azt csinálod, amit én mondok, különben kinyírlak."

Akkor már tudtam, hogy itt valami nagyon rossz fog történni. Levetkőztem az utasítására, majd elkezdett fogdosni mindenhol, próbált tágítani az ujjaival, ami hihetetlenül fájt. Remegtem a félelemtől... Kicsit már akkor is véreztem, de erre nem emlékszem pontosan. Aztán rám mászott, a kést letette mellénk, és behatolt. Azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, nem kívánom senkinek. Nem csak fizikailag, de lelkileg is fájt... Nagyon sokáig tartott, arra emlékszem csak, hogy a fejemet elfordítottam oldalra, néztem a kést és anyára és apára gondoltam, hogy most mit szólnának... Egyre erősebben, és erősebben csinálta, aztán végre vége lett. Legalábbis egy fél órára... Mozdulatlan voltam a fájdalomtól, a szégyentől, és az apukámtól való félelemtől... Ez még utána kétszer megismétlődött azon az éjjelen, mindig más-más pozícióban, a plédem pedig egyre véresebb és véresebb lett.

Mikor végre vége lett az éjszakának, már korán távozott az a szemétláda, mondván a szüleimnek, hogy neki most fontos dolga van. Én a csurom véres lepedőt eltüntettem, gyomorrontást színleltem, mintha az lenne a bajom, és a nap hátralévő részében ki sem mozdultam a szobából. Másnap titokban elmentem nőgyógyászhoz íratni egy esemény utáni tablettát. Megvizsgálni nem engedtem magam...

A tudat, hogy lehet, hogy a mai napig tartana ez, ha nem lenne a férjem, felemészt. Hiszen miatta hagyta abba a zaklatásomat az a féreg. Pedig a férjemnek csak jóval később mondtam el, mi történt. Mégis, mintha érezte volna... Azóta már van egy közös négy hónapos kislányunk, és nagyon boldog vagyok vele. A mai napig tartom, hogy vele vesztettem el a szüzességemet. Hiszen Ő mutatta meg nekem, hogy az együttlét nem csak rossz, kényszerített és fájdalmas lehet...

Hát ez az én történetem... A mai napig ráz a hideg, ha rá gondolok, de most már tudom, hogy van kiút! Mindenkinek, aki átesett már ilyenen, kitartást kívánok, és azt, hogy: BESZÉLJETEK RÓLA!