Először is köszönöm, hogy létezik ez az oldal. Mivel ezzel a témával kapcsolatban is, már gyerekként elnyomtam az érzéseimet, így nem nehéz róla beszéljek. Sőt, fontosnak tartom erről is beszélni, mert sajnos többen érintettek ebben a dologban, mint azt el tudnánk képzelni. Már egy blogban leírtam, de mindenhová le szeretném írni, mert fontos, hogy aki akár most van benne, akár már régen tudják, hogy a problémájukkal nincsenek egyedül.

Nem volt valami jó gyerekkorom, sőt, kimondottan brutálisan bántak velem a szüleim. Korán érő típus voltam. Az apám 11 évesen kezdett felém közelíteni, s sajnos ez a közelítési forma nem volt újdonság a számomra, de ezt majd a végén.

Először a mellemet fogta meg, hogy hű de nagy lány lettem már, aztán minden nap egyre tovább haladt a keze. Mivel tudta, hogy senkinek nem fogom elmondani, így egyre bátrabb lett, de azért befenyített, hogy megöl, ha bárkinek elmondom. 12 éves koromban vette el a szüzességemet, s 13 éves koromtól, mikor már erősen ivott, egyre agresszívabb lett. Ha nem engedelmeskedtem, akkor fojtogatott, ha nem csináltam azt, amit kért, megvert. 13 évesen tulajdonképpen már úgy szexelt velem, mint egy felnőttel.

Amiért nem volt újdonság: 9 éves koromban az egyik testvérem is bepróbálkozott. Ha úgy vesszük, hogy a két bátyámnak az volt a szórakozása, hogy fejen állítva a hüvelyembe vizet öntöttek, akkor mindketten érintettek voltak. A bátyám "csak" orálisan próbálkozott, s nem tartott sokáig, pár alkalom volt. (eddig soha nem mertem elmondani, hogy a bátyám is bepróbálkozott) Hogyan éltem meg? A bátyámmal nagyon nehezen, mert bár nem akartam, de a testem nem így reagált. Nagyon sokat bántottam magamat, hogy a testem nem engedelmeskedik az agyamnak. Féltem mindig, hiszen a bátyám jónak gondolta az egészet, hiszen ő a testem reakcióját látta, de a lelkemet nem.

Mikor az apám próbálkozott be, akkor már túl voltam egy nagyon komoly lelki válságon, s akkor már úgy voltam, hogy úgyis azt csinál, amit akar. Ha ezt csinálja apám, legalább addig sem tapossa szét a testemet. Akkor fizikailag (verve) nem bántott legalább 2 napig. Viszont a testem már nem élvezte a dolgot. Minden alkalommal, mikor hozzám ért, mikor rám élvezett, mikor bennem volt, utána körömkefével sikáltam le magamat, de soha nem sikerült úgy lesikáljam a testemet, hogy ne érezzem, hogy nemrég hozzám nyúlt. Aztán már ebbe is bele törődve, mikor már a lelkemet éreztem elsorvadni, s a halál volt az egyetlen, s a legjobb támaszom, elkezdtem nem engedelmeskedni az apámnak, mert azt akartam, hogy megfojtson. "Sajnos" nem sikerült ez a tervem. Gyűlöltem magamat, s a mai napig nem tudom elfogadni, hogy a félelem nagyobb volt felettem, s nem mertem semmit sem tenni.

A családom tudott-e róla? Tudom, hogy tudtak róla. Minden jel azt mutatja, hogy anyám az elejétől tudott róla. Amikor 13 éves koromban "rajta kapott" minket, én lettem a család kurvája, s mindig azt hallgattam, hogy apám szeretője vagyok, s nem csak az anyámtól, hanem a testvéreimtől. S már nem csak az apám szeretője voltam egy idő után, hanem az egész világé. Hogy ma feldolgoztam-e? Nem. Valahogy önmagammal kéne kibéküljek, s akkor talán sikerül a feldolgozás útjára lépnem. De már nem hoz ki belőlem érzéseket. Bármennyit beszélek róla, ha csak egy embernek is segítek vele.