Annyira el akartam feledni, nem foglalkozni vele, bele sem gondolni mi miért történt. De életemet végigkísérte. 6-7 éves lehettem nyaralni vidékre vittek a keresztszüleimhez. Keresztapám szeretett biciklivel vinni, úgy, hogy a vázon ültem előtte, de a karja mindig a mellemet súrolta. Zavart, elhúzódtam, de rámszólt, hogy azért csinálja, hogy le ne essek. Szeretett este az ágyban lovacskásat játszani velem, háton feküdt én meg ugrálhattam rajta. Csikizett, nevetgéltünk játék volt.

Teltek az évek így, 10 éves koromban kezdtem nőiesedni, a simogatások gyakoribbak lettek. Ha mosakodtam, mindig valami ürüggyel bejött, legtöbbször félmeztelenül.

Egyik este már feküdtem, hallottam, hogy jön, bebújtam a takaró alá, hogy ne érjen már hozzám. Nem emlékszem miket mondott, csak a duruzsolást, és benyúlt a takaró alá, megfogta a kezemet és rátette a nemiszervére. A mai napig nem felejtem az érzést, a lüktetést, a meleget, és azt, hogy elélvezett, de ezt akkor én még nem tudtam. Elkezdtem sírni, attól megijedt, nyugtatgatott, de keresztanyám bejött és azonnal rájött mi történt. A veszekedést, a gyűlöletet ma is a bőrömön érzem, a paplan alá bújva, sírva.

Azután a kérdezgetések, nem értettem, miért nekem kell elmesélnem, és miért haragszanak. Ami további trauma volt az a szüleim.Lejöttek és kérdezgettek, mi történt, hogy történt, nem akartam beszélni róla, el akartam feledni, hogy ne legyen veszekedés körülöttem. De a felnőttek rágták a csontot, összeültek, beszéltek, nem értettem mit. Elszöktem. Elindultam valahová. A vasútállomásról vittek vissza. És a szüleim nem vittek haza, otthagytak, mert annyira könyörögtek nekik, hogy ne csináljanak cirkuszt, nem lesz semmi baj. Rémálom volt. Pár nap múlva a nagybátyám megjelent, és hazavitt. Soha nem beszéltünk többet róla, és nem is mentem nyaralni sem.

2 év eltelt, bekerültem egy klubba, táncoltam. Jó volt szerettem a mozgást, a táncot, amíg a tánctanár párunkat nem hívott fel, hogy segítsünk neki a közelgő versenyre a meghívókat postázni. Valahogy úgy alakult, hogy utolsónak maradtam, és elkezdett pornó képeket mutogatni, alig ért hozzám, de mondta, csak mondta.

Ez ismétlődött a klubban is, minden alkalmat megragadott, hogy hozzámérjen, hogy kedveseket mondjon. Egészen addig, míg sexuális kapcsolatba nem került velem. Iszonyúan szégyelltem magam, de közben valahol élvezetet is nyújtott. Senkinek nem tudtam erről beszélni. Kiléptem a klubból, hogy ne találkozzam vele.

Eljött hozzánk, és rábeszélte a szüleimet, hogy mennyire tehetséges vagyok, és szükség van a csoportban rám. Mondhattam volna, hogy nem megyek, mert zaklat? Senki nem hitte volna el. Próbáltam elszökni a próbák után, vagy valakihez hozzácsapódni, úgy elmenni nem mindig sikerült. 16 éves koromig tartott ez a tortúra. Akkor megbetegedett és más lett a klubvezető. Én meg végleg kiléptem.

Ennek ellenére, tanulmányaim jók voltak, leérettségiztem, elvégeztem a főiskolát, de szerelmes nem voltam, mindig féltem a fiúktól. hogy hozzájuk kell érnem, hogy meg kell fognom őket. Férjhez mentem, szültem, de a sexuális életem... hát hagyott kívánnivalókat.

A legnagyobb trauma mégis csak az volt, hogy a szüleim nem védtek meg. Onnantól, bármi történt, nem voltam velük őszinte, mondhatnám hazudoztam. Ha belegondolok életembe a szégyen ami elfog, az undor, a sírás. Senkinek nem beszéltem erről. Most is nagyon felzaklat.

Ennyi a történetem, aminek a tanulsága, hogy családon belül elhallgatják ha napvilágot lát. Nem akarják, hogy bárki megtudja. A gyermeken múlik, hogy sikerül feldolgoznia.