Elnézést érte, ha nem ide illő, de az érem másik oldalaként talán mégsem érdektelen ehelyt sem. Pedagógiai, sport és egyéb irányultságaim okán, szinte csak passzió-díjazásért, úgy tíz esztendőn át, minden évben, az ország legkülönbözőbb tájain táboroztattam egy széles munkahelyi közösség általános iskolás korosztályú gyermekeit. Természetemből következően és a számos pozitív visszajelzés szerint is sikeresnek érezve, nagyon szerettem ezt csinálni.

Eközben azonban nagyon nem volt egyszerű kezelni a széles kormegoszlású ifjak nemi éréséből eredő sokféle helyzetet. Ezek lehetettek ártatlanul, természetesen formálódó szerepazonosulások, de másik végletként bizony nagyon kellett vigyázni, hogy az egynyári találkozásokból jóvátehetetlen végkifejlet ne történhessen. Ez a táborozó gyerekek egymás közt viszonyaiban is komoly odafigyelést igényelt. A 12-13 éves lányoknál viszont gyakorta a tábor-környezetben megjelenő, talán felelőtlen, ám számukra meglehet épp ezért vonzó fiatal férfiak jelentettek gondot. Sok-sok ma már derűs emlék őrzi az akkoriban épp ezért "bulirontón" figyelve, őrködve, egyéb aktivitások felé terelőn ébren töltött éjszakáim történéseit.

Aztán táboroztatásaim utolsó évében egy alkalommal, mint addig is mindannyiszor, a Balatonban együtt játszottam a gyerekekkel. Természetesen korra, nemre való tekintet nélkül bárki beállhatott. Nagyon jó volt ez így, mert a játék hevében is közvetlenül tudtam figyelni a biztonságukra, és nem kellett semmiségek miatt kirendelni őket a vízből. Mindig én mentem ki utoljára. A sokféle k vízben-játék egyike a „víz alatti fogó” volt. Ez egy sima vízben-úszva-futva fogócska volt, számomra kiegyenlítőn annyival nehezítve, hogy én csak a víz alatt úszva kergethettem őket. Ezt korábban a saját gyermekeimmel is gyakran játszottuk. Ha (engedőn) rám került a fogóság sora mindig igyekeztem minden beállót (kicsiket-nagyobbakat, fiúkat-lányokat) aktívan bevonni a játékba. Ez általában úgy történt, hogy a víz alatt utolérve egy kissé megingatva elkaptam az "áldozat" bokáját. Ezt minden gyerek nagyon kedvelte, ezért sokan, sokáig felszabadult vidámsággal játszottuk. Ez alkalommal viszont, mikor egy szintén önként beállt, velünk játszó 12-13 éves lány bokáját elkaptam és az ilyenkor természetes kárörömmel mindenki őt ingerelte fogóként, a lány metszőn azt mondta nekem:

- Hogy mertem én ezt csinálni, elmondja a szüleinek, akkor feljelentenek és megnézhetem magam!

Már nem emlékszem, hogy erre ledöbbenve mit válaszoltam. Tudom, hogy egy kamasz lány talán nem komolyan veendő bántó szándékú meggondolatlansága, de tiszta lelkiismerettel sem érdemes semmi efféléből kimagyarázkodni. Nyugalmam látszatát megőrizve, valami egyéb ürüggyel minden gyereket kiküldtem a vízből, és mélyen beúsztam a lemenő nappal szemben.

Azóta, az eleinte számos felkérés ellenére sem táboroztatok többet, a környezetem nem pontosan érti, miért.