24 éves múltam és a 152 cm magassággal 38 kg súllyal még mindig úgy nézek ki, mint egy 12 éves gyereklány. Annál azért több tapasztalatom van,amit egy rokonnak köszönhetek, akit az egyszerűség kedvéért hívjunk úgy hogy a Keresztanyám.
10 éves voltam amikor a szüleim és a két öcsém meghalt egy autó balesetben amit egyedül én éltem túl. Megálltunk egy erdős területen az út szélén mert nekem pisilni kellett, én kiszálltam és odébb mentem, ekkor tarolta le a kocsinkat egy teherautó. Még mindig úgy érzem hogy miattam történt, ezért kaptam ezt a Sorsot.Nagy családunk van,a szüleimnek sok testvére, így húsznál több unokatestvérem van.
A temetés után családtól családig vittek de valahogy sehol sem maradhattam, csak az volt az elvárás hogy ne legyek útban, vigyázni és játszani kellett a kisebbekkel. Megkaptam a kinőtt ruhákat,a megunt játékokat de senkinek sem voltam fontos,senki sem beszélgetett velem,senki sem ölelt át csak a Keresztanyám. A vendéglátásban dolgozott, gyakran váltott munkahelyet de az állandó volt hogy 2-3-4 hetente elvitt magával egy hétvégére bármelyik rokonnál voltam is éppen. Alig tiz évvel idősebb nálam és hozzám hasonlóan kivert kutya volt a családban mert az apja ismeretlen,az anyja külföldre ment dolgozni és ott új családja lett, csak pénzt küldött egy ideig de többet nem találkoztak. Senkinek sem volt furcsa hogy ragaszkodni kezdtünk egymáshoz és elvitt magával olykor. Vártam mindig hogy jöjjön, menjünk állatkertbe, strandra, moziba... csak énrám figyelt,sokat nevettünk. Amikor nála voltam egy ágyban aludtunk, meztelenül, mert mindig csak egy kis picike lakást tudott bérelni, de amikor hozzá bújhattam olyan jó volt érezni a teste melegét meg ahogy átölel. Az is jó volt hogy csiklandozott, össze-vissza puszilgatott engem,akit más meg sem simogatott. Mindig úgy aludtam el hogy a lábam között matatott és azt tényleg nagyon élveztem - nem úgy éltem meg hogy tulajdonképpen megront vagy megerőszakol. Nekem ez természetes volt hogy így mutatja ki hogy szeret. Azt persze megmondta hogy ez a mi titkunk és ha elmondom bárkinek akkor eltiltanak tőle. Eszembe se jutott szólni hogy aztán elvegyék tőlem az egyetlent ami jó az életemben!!
Így teltek az évek, lényegében a családban de mégis magányosan, csak hozzá kötődtem. Idővel egyre több mindenre rávett és a szex részét mindig élveztem,erre nagyon figyelt hogy nekem is jó legyen! Tetszett hogy már nő vagyok akit ő szeret és hogy neki tényleg fontos vagyok.Tizenhárom éves koromban néhány hónap különbséggel meghaltak a nagyszüleim akik hivatalosan neveltek és össze ült a családi kupaktanács aminek a végén megszületett a döntés: vegyen magához hivatalosan. Ez persze mindenkinek jó volt: a többiek végleg megszabadultak egy problémás kamasztól, én ahhoz kerültem akit mindenkinél jobban szerettem - neki pedig innentől nonstop ott volt a szexuális játékszere. Egy tehetségkutató versenyen elég jól szerepelt,egyre több fellépése volt ahová amikor csak tudott magával vitt. Már egy modern lakásban laktunk ahol mint később kiderült rengeteg rejtett kamera volt amivel felvette amiket csinált velem és eladta perverz embereknek. Ma sem tudom hogy a fellépésekből vagy a velem/ rólam készült videókból volt a pénz. Aztán elkezdett drogozni és egyre vadabb dolgokat kellett csinálnom másokkal, sokszor egyszerre több emberrel ő pedig nézte. Vagy a drogok miatt lettek egyre perverzebb vágyai vagy amiket megtettem azzal kerestem meg neki a drogra a pénzt. Mindig kioktatott hogy mondjam azt még csak 12 éves vagyok és tényleg annyinak nézek ki még ma is.
Elhittem hogy csak neki számítok és mivel mindenáron boldoggá akartam tenni megtettem mindent amit mondott. Annyira szerettem hogy nem tudtam nemet mondani semmire akkor sem ha nem kívántam még hasonlót sem. Egyszerre három férfi élvezett belém három különböző helyen mert ő ezt akarta látni. Az ölébe ültetett széttárt lábakkal és simogatott gyengéden - majd gyorsan lefogott és innentől kezdve már nem csak minket nézett a szemben ülő hetven év feletti öregasszony hanem beszállt és nyúlkálni kezdett az aszott ráncos kezeivel bennem mindenhol, olyan mélyen hogy elájultam a fájdalomtól és napokig véreztem utána. Szerettem tehát minden perverz vágyát teljesítettem, lefeküdtem vele ahogy mondta vagy mással ha nézni akarta - de egy napon amikor már elmúltam 18 éves és megunt egyszerűen kirakott egy bőrönddel.
Az egyetlen dolgot tehettem amihez értek: elkezdtem a testemből élni. Az egyik ismerőse prostit csinált belőlem. Látom hogy hol siklott félre az életem, hogy kihasznált akiről azt hittem hogy szeret és a " családom" asszisztált hozzá. De nem tehetek semmit, nekem ez az élet a normális, nem ismerek mást. Olyan mintha mással történt volna az egész és én csak kívülről néztem volna.