Nem használok álneveket, aki rám ismer, vagy a bántalmazómra, legalább megtudja, hogy min mentem keresztül, és ki az elkövető. Nem szégyenlem magam, nincs rá okom! 

A szüleim elváltak kb. 3 éves koromban. Apám alkoholista volt, majd megismerkedett egy másik nővel, leállt az itallal, megnősült, született egy fia. Itt én már nem játszottam szerepet az életében, az új családja volt csak fontos. Anyukám férjhez ment, született egy húgom, aki 7 évvel fiatalabb nálam, majd amikor a húgom kb. 3 éves volt, ismét elvált. Megismerkedett valakivel, aki hamarosan hozzánk költözött, különösebben nem emlékszem semmire, ami ebben az időben történt.

10-12 éves lehettem, amikor a húgom már iskolás volt, napközibe járt, én viszont ebéd után mentem haza a suliból. Anyukám egy irodában dolgozott, 4-5 óra volt, mire haza ért a munkából, jó esetben az élettársa Feri (nevezzük így, de ez a valódi neve is) később ért haza, az építőiparban dolgozott. Ha rossz idő volt, vagy nem volt munka, akkor otthon volt egész nap, így amikor haza értem az iskolából, ketten voltunk otthon. Mindig bementem a szobámba, nagy ritkán tanulgattam, de inkább olvastam egész délután, a könyveimmel töltöttem minden szabadidőmet. Sokszor a földön, vagy az ágyamon olvasgattam, hason fekve. Ő bejött meztelenül, a derekán egy törölközőben. Leült az ágyamra, hogy a törölköző szétnyíljon, és lássam, amit egy ennyi idős kislánynak nem lenne szabad látnia. Fogdosott, rám mászott, a nemi szervét hozzám dörgölte. Nem rémlik, hogy orgazmusa lett volna, de emlékszem rá, ahogy lihegett.

Minden nap rettegtem, hogy nehogy otthon legyen, amikor haza érek, és már reggelente figyeltem a jeleket, ma megy e dolgozni. Rendszeresen magam mellé készítettem a tolltartóm, egy ollót, körzőt, és mondtam neki, hogy bele vágom, ha nem hagy békén, nem megy ki. Nem félt tőlem, talán tudta, hogy nem lennék rá képes. A haját nagyon sokszor kitéptem, néha marékszám, vagy megkarmoltam, amikor aztán rám kiabált:" Hülye vagy???? Anyád észreveszi! Mit mondok majd neki?" Erre mindig csak azt válaszoltam, hogy majd elmondod neki, hogy miért csináltam! Nem emlékszem rá, hogy ennél több dolgot is beszéltünk volna ilyenkor. Soha nem sírtam, nem kiabáltam, csak szenvedtem, amíg lezajlott a dolog, és aztán menekültem a könyveimhez. Emlékszem, hogy voltak időszakok, amikor ruhákat, cipőket, vagy mindenféle más dolgot vett nekem ajándékba, talán ezek voltak a fizetségek a hallgatásomért.

Évekig tartott a zaklatásom, de soha senkinek nem beszéltem róla. Aztán egyszer mégiscsak elmondtam a nagymamámnak, később anyukámnak is. Anyu leültette Ferit, és megkérdezte tőle, hogy igaz e. Természetesen nem vallotta be, nincs az a pedofil, aki beismerné, hogy pedofil! Hallottam, hogy vitatkoznak, bementem a szobába, és az arcába üvöltöttem, hogy de igen, ez mind-mind igaz! Nem nézett rám, nem mondott semmit, én pedig leköptem. 16 évesen férjhez mentem, gyereket szültem, elköltöztem, mert úgy éreztem, ez az egy kiút létezik az éveken át tartó gyötrelemből. Később egyszer, amikor már nem otthon laktam, lakáskulccsal mentünk be anyu lakásába, és a húgom fehérneműben futott be a fürdőszobába, Feri pedig a derekára tekert törölközőben ült a kisszobában az ágy szélén. Én hülye, nem szóltam semmit, nem csináltam semmit!!! Valószószínű, hogy annyira ledöbbentem, hogy nem mertem, nem tudtam mit kéne tennem.

A lányomat igyekeztem távol tartani Feritől, nem engedtem, hogy kettesben maradjon vele. Tudtam, ha egy ujjal is a lányomhoz nyúlna, belevágnám a kést, nem haboznék egy percig sem. Sajnos lelkileg sosem hevertem ki a történteket, sőt, az utóbbi években naponta eszembe jut, szenvedek tőle. Próbálok rájönni, hogy miért történt ez meg, miért pont velem történt, de ezekre soha nincs válasz!!! Hiszem, és tudom, hogy a párkapcsolataimra, a szexuális életemre, a férfiakkal való viszonyaimra rányomta bélyegét, amiket átéltem, és tartok tőle, hogy ez már sose fog változni. 

Köszönöm, hogy elolvastad!