Egy cikk olvasásán bukkantam erre az oldalra. (Life.hu) Szeretném ha más felismerné a helyzetet az én káromból. Jobb megelőzni a dolgokat. Hozzáteszem én még idejében felismertem a helyzetet, hogy ez nem normális ! Még akkor, 12-13 évesen. Akkor 1x fordult ilyen elő, később nem... mert soha többet nem mentem még a tájára sem! Az apai nagyapámról van szó.
Amúgy sem látogattuk sűrűn, így nem volt nehéz kivédeni hogy miért is nem megyek. Az egyik játszópajtásommal elmentünk hozzá valami cuccért, de ez nem is lényeges. A kis barátom kiment az udvarra keresgélni, én gondolván hogy azért illik kicsit beszélgetni is , bent maradtam. Emlékszem mondta milyen szép nagyra nőttem, és elkezdte a derekam simogatni. Majd a pólóm alá nyúlt és a hátam is, majd éreztem hogy halad a keze előre a mellem felé.
Akkor kimentem sietve hogy megnézem mit csinál a kis barátom. Utána pedig bementem a galambólba mert ott volt. Oda jött a nagyapám is. Majd mondta a srácnak hogy nyugodtan menjen fel a padlásra, van sok játéknak való dolog. Természetesen megint ketten maradtunk. Akkor ismét közelebb jött, és kezdődött a simogatás, és suttogás, kicsit erősebb lihegés a fülembe. Akkor közölte vele hogy már kiskoromba se oda nyúlt ahová szoktak, hanem más helyre. És elkezdte fogdosni a mellem. Genetikailag eléggé nagyok, már akkor is nagyobb volt az átlagtól. Nagyon rosszul éreztem magam, teljesen leblokkoltam, gondolataim az értetlenség felé húztak. Hogyan is érthettem volna ? Sosem fordult még velem ilyen elő. Szerencsére a kis barátom bejött hogy menjek játszani vele. Akkor elengedett ! Utána mondtam neki hogy inkább menjünk haza. Anya már vár. Akkor nagyon furcsán, rosszul, és értetlenül éreztem magam. Hazaértem, egyből letusoltam, próbáltam mocskos érintését lemosni magamról. Nem mertem elmondani otthon, tudom úgysem hittek volna nekem. Mert ő volt " vezetéknév...Tata" és hogy ő olyan rendes ember. Tehát tudtam semmi esély... így hallgattam. Akkor a zene ereje tudott nekem segíteni, kicsit feledni a történteket. Nagyon sokat segített akkor ez a szám: https://www.youtube.com/watch?v=Fdfror1piBQ - Jelzem nem vagyunk Roma származásúak. Édesanyám felől, mindenki felső fokú végzettséggel rendelkezik. Egy átlagos normális család vagyunk.
A mai napig nem mondtam el a szüleimnek, és szerintem már nem is fogom. Mi értelme lenne már ? Semmi...Ha meglátom az utcán akkor inkább arra sem nézek. Egyedül csak a párom tud róla hogy min estem át. Sajnos nem volt egyszerű már idősebb koromban kapcsolatot kialakítani. Féltem és a mai napig is félek, és bizonytalan vagyok a férfiakkal szemben. Nem igazán bízok meg bennük. Csak azokban akik már régóta a barátaim, és tudom hogy nem akarnak semmi olyat. Új barátokat már nem igazán szerzek. Párommal nem szoktam éreztetni, de van hogy előjönnek ezek a dolgok, akkor nagyon rosszul érzem magam. De erősnek kell lennem, mert engem mindenki így ismer hogy erős vagyok lelkileg, testileg. Pedig ha tudnák....
Nem tudom mit gondoltok a történetemről, vagy esetleg volna bármi tanács ami segíthetne még nekem. Sajnos ide nem merek elérhetőséget írni. Bízom benne hogy egyszer majd valahol meglátom az én történetem is. És azt is hogy valakinek segítek a helyzet felismerésében.
Ne hagyd magad a rohadéknak !!!!!!!!! :(
