Hogyan ismerjük fel a tüneteket kisgyerekeknél?

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. Nagyon aggódom a párom ötéves kislányáért. Nagyon remélem, hogy semmi probléma sincs, csak én reagálom túl a dolgokat, mivel anno engem is molesztáltak. Bár én már idősebb voltam, 16 éves. De a kiscsajnál is látok olyan jeleket, amik számomra elég ijesztőek.

Az a baj, hogy nem tudom eldönteni, mi lehet a háttérben. Két éve váltak el a szülei, simán lehet, hogy ez okozza a tüneteket, de azért kérklek titeket, írjatok véleményt. A kislány anyukáját is zaklatta anno a nevelőapja, igaz hogy tettlegességig nem fajult, "csak" mutogatta magát neki, meg beszólogatott, de így is mély nyomokat hagyott benne a dolog. És az anyuka ennek ellenére rendszeresen elviszi az anyjához és a nevelőapjához a lányát, kb kéthavonta látogatóba egy-egy hétvégére. Az utóbbi időben vettem azt észre, hogy a gyerek nagyon nem akar szót fogadni, pedig ez korábban nem volt jellemző. Érthetetlen hisztirohamai is vannak újabban, és feltűnően sokat eszik, eddig ez sem fordult elő. Illetve a négy fal között nem igazán tűr meg magán nadrágot, hiába kérleljük, szívesebben rohangál egy szál bugyiban vagy anélkül. És oké, tisztában vagyok vele, hogy minden ilyen korú kisgyerek szokott "maszturbálni", de úgy érzem ő túlzásba viszi. A széken szokott előre-hátra csúszkálni. Persze nem tiltjuk neki, csak mindig megkérjük, hogy ne előttünk, hanem a szobájában csinálja. De alkalmanként folyamatosan 40-50 perc, akár naponta többször is, szerintem nagyon sok. És nyilvános helyen is, meg az oviban is állandóan a nadrágjába, a bugyijába teszi a kezét. Ilyenkor rászólunk, kiveszi, és 3 perc múlva kezdi elölről. Illetve a párom mesélte, hogy a múltkor az uszodában, amikor átöltöztek, a kislány megfogta és erősen megszorította a péniszét. Ő mondta neki, hogy ezt nem szabad, nem kerített nagy feneket a dolognak, és jól reagálta le összességében, de engem mégis nagyon aggaszt ez a sok apró dolog így együtt.
Mondom, az a baj, hogy képtelen vagyok eldönteni, hogy ezek csak simán a válás által okozott szorongásos tünetek, vagy pedig kell-e aggódni esetleges abúzus miatt. Nagyon remélem, hogy csak én reagálom túl.

Beszélgettem a kislánnyal, kérdeztem, hogy bántotta-e valaki, ő azt mondta hogy nem, és őszintének is tűnt, én mégis nagyon féltem. Megtanítottam neki, hogy ha valaki bármi olyat tesz vele, ami neki rossz, kellemetlen vagy furcsa érzés, azonnal szóljon a szüleinek, még akkor is, ha az illető arra kéri, hogy ez maradjon az ő titkuk. "Gyakoroltuk" is, néha kicsit belecsíptem a karjába, és megkértem, hogy erről ne szóljon az apukájának. Nagyon aranyos volt, játéknak fogta fel, és mindig azonnal ment "árulkodni". Ennél többet tehetek érte? A páromnak nem merek szólni a gyanúmról, nem szeretném sem megijeszteni, sem bárkit alaptalanul ilyen súlyos dologgal megvádolni. Ti hogy látjátok ezt az egészet, kinek mi a véleménye?

Köszönöm előre is.

Kedves Eper!
Nekem is gyanús lenne, főleg, h. megszorította apja péniszét. Ilyet szerintem egy 5 éves gyerek magától nem talál ki.
És mikor kezdett maszturbálni? Összefügg a többi tünet megjelenésével? (Sok evés, hiszti.) Ha igen, ha nem, én elolvastatnám édesapjával ezt az oldalt, vagy csak mutass neki meg néhány történetet, ami hasonlít a gyerek viselkedésére, mert igazából mindketten felelősek vagytok érte. Szerintem nem kéne az apát kihagyni. Sose arra gondolj, hogy mivel idegesíted fel, hanem a gyerek iránti felelősségre. Nekem is "csak" izgatták e nemi szervemet, de az máig kihat az egész életemre, szexuális viselkedésemre. És ha ott tartanak, hogy meg kellett szorítania valakinek a péniszét, kilátásba lehet a tényleges erőszak is, ahogy szépen hozzászoktatják a játékokhoz. Jobb az ilyet elcsípni, mielőtt még nagyobb lesz a baj!

Köszönöm szépen a választ.
Igazából én csak kéthetente látom a kislányt, szóval érdemben nem igazán tudok mit mondani. A maszturbálás nagyjából a válás óta van, de néhány hónap alatt leszokott róla, és most kezdte el újra, kb 4-5 hete, és sajnos nagyon intenzíven. A feltűnően sok, ok nélküli hiszti, meg a - bocsánat, de nincs erre szebb szó - zabálás nekem csak most tűnt fel ezen a hétvégén. Nemrég, talán egy hónapja voltak az anyukája szüleinél, simán lehet, hogy utána jelentkeztek nála ezek a tünetek, nagyjából akkortájt fogta meg az apja péniszét is, vagy talán néhány héttel előtte, ezt sajnos nem tudom pontosan.
Annyit tudok még, ezt is a páromtól, hogy a kislány anyukája is említette, hogy újabban elég nehezen kezelhető a gyerek, ő sem érti, hogy miért.

Igazából azért nem szeretnék szólni a páromnak, mert így is mindig azzal jön, hogy túlaggódok dolgokat, és sajnos ő is az a típus, aki hajlamos homokba dugni a fejét, ha valami probléma van. Először szeretnék biztosabb lenni a dolgomban, csak egyelőre még nem tudom, hogyan.

Egyébként a kislány a válás óta, megelőző jelleggel jár pszichológushoz az oviban minden héten, ő azt mondja, hogy semmi komoly gond nincs a gyerkőccel.

Kedves Eper!

Úgy gondolom, hogy az óvodai pszichológus érti a dolgát, tehát hagyatkoznék az ő véleményére. Ha továbbra is aggódsz, szerintem feltétlenül vond be a párodat és a kislány anyukáját és együtt kérdezzétek meg a pszichológust, hogy mit gondol erről.

Kedves Alicia!

Abban teljesen biztos vagyok, hogy ha egy kisgyerek csak simán megfogja az apja péniszét, az természetes dolog. Ha megszorítja, az lehet, hogy jelent valamit, de az is lehet, hogy nem.

GáLá írta: Abban teljesen biztos vagyok, hogy ha egy kisgyerek csak simán megfogja az apja péniszét, az természetes dolog. Ha megszorítja, az lehet, hogy jelent valamit, de az is lehet, hogy nem.

Épp ez az, én is így vagyok ezzel az egésszel. Ezek a tünetek, amiket leírtam, mind olyanok, hogy vagy jelentenek valamit, vagy nem, és képtelen vagyok eldönteni.
Az óvodai pszichológusban pedig nem bízom, volt olyan eset, hogy a kislány hónapokig rettegett a sötétben. Erre a "szakember" azt mondta, hogy semmi sincs a háttérben, ez tök ternészetes. Én viszont kiszedtem a kiscsajból, hogy valamelyik idősebb barátnője mesélt neki egy történetet valami véres kézről, ami a sötétben elkapja a gyerekeket. Megbeszéltük, megnyugtattam, és azóta nincs ilyen gond. Szóval ennyit a pszichológusról, értem én, hogy biztosan túlterhelt, de ha ezt nem vette észre, miért venne észre más problémát?

Hát ez elég nagy baj. Mi nem értünk hozzá, akinek meg elvileg kellene, az nem jól végzi a dolgát. Kérdezzetek meg egy másik szakembert.

Szerintem, mivel az abúzus problémákkal még a pszichológusok sincsenek tisztában igazán, (azért nyitották ezt az oldalt!!!) nem kéne annyira biztosan a pszichológusra hagyatkozni, ahogy GáLá írja. És ahogy írod, Eper, Te is felületesnek találod. Ha a férjed homokba dugja a fejét, lehet, hogy az anyukával kéne többet beszélgetni, mutatni neki ezt az oldalt. (bár nem tudom, milyen a viszonyotok, nem kellemetlen-e? Férjed mit szólna, stb.)

Itt is van pszichológus, nem? Az már csak ért hozzá...de szerintem pusztán a tünetek leírásából ő is azt fogja mondani, hogy vagy igen, vagy nem, látnia kell a kislányt. Úgyhogy mindenképp kell a szülői közreműködés.

Anyukával lehetetlen beszélni. Én nem akarom minősíteni, de elég hanyag szülőnek tartom. Előfordult olyan, hogy a gyereknek már három hete viszkető kiütések voltak a könyökhajlatában, és egyszerűen nem vitte el orvoshoz. Hetente kétszer kérdeztünk rá, hogy elvigyük-e mi, de mindig az volt a válasza, hogy nem, ez az ő dolga, és az adott héten viszi. Persze nem vitte, és ideküldött a gyerekkel egy majdnem egy éve lejárt szavatosságú krémet, hogy azzal kenjük a kezét. Amikor én ezt észrevettem, na akkor elégeltük ezt meg, és akkor elcipeltük dokihoz a gyereket.

Persze nem szeretném bántani az anyukát, tuti hogy többszörösen sérült személyiség, az édesapja diagnosztizált paranoid skizofrén volt, aki végül öngyilkos lett, a nevelőapja meg zaklatta, szóval megvan a maga baja. Nem érzem úgy, hogy szembe tudna nézni a lányát ért esetleges abúzus gyanújával, és arra sem tartom képesnek/alkalmasnak, hogy lépéseket tegyen az ügyben.

Szóval marad a párom, akitől segítséget kérhetnék, de most ugyanaz az érzés van bennem, ami akkor volt, amikor engem molesztáltak. Meggyőződésem, hogy senki sem tud/akar segíteni, és hogy egyedül vagyok a gondommal, félelmeimmel. És persze az is ott van a gondolataimban, hogy mi van, ha én reagálom túl, mi van, ha farkast kiáltok, és mindezt alaptalanul teszem.

Nekem az Eszter Ambulanciát ajánlották, mint leghozzáértőbbeket. Lehet, hogy Te is elmehetnél hozzájuk 1x csak informálódni, hogy mit gondolnak a tünetek alapján. De szerintem fogsz itt még válaszokat kapni, nem ül mindenki itt mindig. Drukkolok Nektek! Én is elég biztos lennék a helyedben, hogy jó helyen tapogatódzol, hiszen érintett is vagy!

Ja, és anyukáról még adaléknak ennyit: egészen a válásig, a gyerek majdnem négy éves koráig egy szobában aludtak vele, igaz hogy külön ágyban, de egy légtérben. És ők úgy éltek szexuális életet, hogy a kislány a szomszéd ágyban aludt. Pedig lett volna lehetőség arra, hogy külön szobája legyen. Az anyuka viszont nem talált ebben semmi kivetnivalót. A páromnak nem tetszett, de úgy volt vele, hogy a(z ex)felesége pedagógus, tanult pszichológiát, plusz ugye ő a gyerek anyja, biztosan tudja, hogy mit csinál. Azóta persze belátta a párom, hogy hiba volt ezt hagynia, és gyötri is miatta a bűntudat.

Hát, én 11 éves koromig aludtam a szüleim mellett. Akkor ők még nem tudták, hogy ez mennyire káros.

Csak azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy az anyuka mennyire sérült lelkileg. Mert ma már ez elég köztudott tény, hogy nem tesz jót az egy légtérben/egy ágyban alvás a gyereknek, ráadásul az anyuka pedagógus, szóval ha valakinek, akkor neki tudnia kellett.

Illetve még arra próbáltam rávilágítani, hogy a kislány tüneteit akár ez a trauma is okozhatja, plusz a válás. Szóval tényleg nagyon tanácstalan vagyok, de az Eszter Alapítvány jó ötlet, megfogadom a tanácsodat.

Én meg nem azt akartam mondani, hogy attól, hogy a szüleim nem tudták, ez nem lehetett káros, sőt, tudom, hogy az volt.