Szerintetek érintett vagyok, vagy nem?

Lapaj, ne érts félre, nem akarok vitát robbantani és ne haragudj, ha nem megfelelő stílusban írok, de szerintem rettenetes, amiket írsz. Olyan mintha komolyan sem vennéd, csak dobálóznál ezekkel a véleményekkel.
Engem az értelmi fogyatékos nagybátyám próbált molesztálni. A mai napig komoly gondjaim vannak önmagammal, hogy én akkor áldozat vagyok-e vagy sem (mert hogy ő nem ép ember és stb.), hogy ez most akkor annak számít vagy sem. Hosszú évek munkája áll még előttem, hogy tényleg elhiggyem magamról, hogy valóban áldozat voltam és a helyén kezeljem azt az embert.
Az áldozat vagyok-e kérdés nagyon meghatározó és nem lehet elhessenteni az apu nyílt szexualitásával. A szexuális légkör megteremtése rettenetesen káros lehet a gyerekekre nézve. Kezdve azzal, hogy a gyerek akarata ellenére a "nyílt és jófej" szülő hosszasan faggatja és mesél neki a szexuális életről egészen odáig, hogy a saját szexualitását (pornófilmjeit) kidobja a nappaliba mindenki elé.

Lapaj írta: Bucimaci!
Szerintem ez nem egy nagy ügy.

Szerintem az, hogy mi nagy ügy és mi nem, nem dönthető el egy pár soros posztból. Eleve, ha felmerül valakiben a kérdés, hogy vajon ő abúzus áldozata-e, az már magában egy ügy, és nem lehet félvállról kezelni.
Maximálisan egyet értek Keldával, óvatosan kell bánni az ilyen véleményekkel.
Igen Kelda, az áldozat vagyok-e vagy sem, az abuzáltak sajátja. Az egész abúzus-trauma feldolgozásában ez a legnehezebb. Annyit mardosta az embert a lelkiismeret furdalás, hogy maga sem hiszi el, hogy áldozat...

Kedves Angyalka!

Alicia! Igen SORStárs vagy velünk. És azt feltételezem, hogy nemcsak a néni és a kirekesztettség megélése miatt...

Ez idézet Tőled. És még miért?

Köszönöm! A.

Igen Csajok, igazatok van. Ha már valakiben felmerül, hogy nem volt rendben valami kiskorában, abúzus áldozatának tekinthető. Én eddig nem is találkoztam ezzel a fogalommal! Csak pár napja, mikor rátaláltam az oldalra. Pedig 23 éves vagyok és nem vagyok tájékozatlan lány. Nagybátyjám 13 éves korom körül próbált molesztálni, simogatta a combom és szexuális jellegű kérdéseket tett fel. Ez maximum kétszer fordult elő. De ideáig nem is tudtam h ezen érdemes elgondolkodnom, hogy ez nem természetes dolog!! Nagyon érdekes, hogy egy "apró" érintés, pár féleérthető mondat mennyire befolyásolja későbbi életünket...Köszönöm, hogy van ez az oldal!

Alicia Kedves! Még az önsorsrontás miatt is...

Igen, Angyalka, igaz! Sajnos..

Nyilván nem a szubjektív, emocionális aspektusból vizsgálódom. Hanem egy racionális objektivitásra törekvő szemszögből. Persze, el lehet kalandozni a mélylélektan ill gyerekkori traumák útvesztőjében, de nem vezet sehová szerintem mivel mindenkinek más a személyisége teherbírása stb. Egyiknek csak hogy közel ment hozzá egy kutya életre szóló fóbiát okozhat, másiknak meg kutya baja, holott akár meg is harapta gyrekkorában egy kutya.
Ha bántott valakit bocsánat, hogy az elöl hagyott pornót nem nagy ügynek neveztem. De ha mint említettem racionális szemszögből igyekszem vizsgálódni, csak arra jutok hogy ha rajzolok egy skálát. A skála végén mondjuk egy kéjgyilkosság (mondjuk egy lehető legborzalmasabb, amit inkább nem is részleteznék) van (bocsánat a példáért de hát sajnos benne van a pakliban), akkor belátható hogy egy elöl hagyott vagy nem gyorsan elkapcsolt pornó igencsak a skála valahol legelején, a szinte ártatlan kis apróságok között helyezhető el. Ezért bátorkodtam írni hogy nem nagy ügy, egyúttal írtam azt is, hogy bizony sérülés lehet ez is. Tehát nem bagatellizálom abszolút, csak igyekszem objektív és reális helyére tenni,. mivel a ló túloldalára sem jó ám esni, hogy szubjektíve és irracionálisan felnagyítunk valamit, aztán jól ráparázunk és a végén mesterségesen kreálunk magunknak egy traumát... léteznek ilyen veszélyek is ugyanis ugyebár... jól tévedek? Az illető hölgy aki beírta, pont ezen vívódott, hogy ezt a - szerintem enyhe - gyerekkori traumát nem tudja pozícionálni egy skálán, nem érzik hogy most ez mennyire nagy baj egyáltalán abuzus-e. Ha elkezdjük neki magyarázni hogy úristen ez borzalmas nagy abuzus, ez szörnyűség, trauma sérülés, akkor egy kései poszttraumát hozunk létre, ami jóval nagyobb lehet az alap traumánál, és utólag szépen legyártunk egy új pszichés zavart... kell ez nekünk? Laikus magánvélemény volt.. bocs ha esetleg hülyeségeket írtam.... segíteni próbálok...

VÁLASZ A VÁLASZOLÓIMNAK, AKIKNEK NAGYON HÁLÁS VAGYOK, HOGY SZÓRA MÉLTATNAK!!!!

Nem hiszem, hogy lehet ilyen skálát gyártani, hogy ha fájt, ha kicsit fájt, ha nagyon, ha .. Ill. egy bizonyos fokig lehet. Gondolom én is, meg biztos, hogy az áldozat személyisége is adja, hogy hogyan reagál. Tulajdonképpen én általában meg vagyok győződve arról, hogy nekem ártott az említett néni csókolgatása. Hogy milyen mértékben, azzal nem vagyok tisztában. Mivel az egész életem pszichésen nem normális, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ő a kiváltó ok, mivelhogy babakoromtól élvezte, hogy élvezem, amit csinál, és ugye az egész életem lett úgy szar, ahogy le van írva az érintettek esetében. Talán annyi, hogy én nem vagdaltam magamat, nem voltam frigid, ill. inkább túltengtek bennem a vágyak, de a férfiak kapcája voltam, pedig se csúnya nem vagyok, se buta, de minden rémes tünetet produkáltam életemben, ami megnehezítette a tanulást, a beilleszkedést, a munkabírást, stb.

Engem most különösképpen aktuálisan azért érdekel, h.mennyire lehetek érintett, mert az egész család, akik ott voltak, megvédhettek volna, anyagilag ki akarják húzni a lábam alól a talajt, és amikor azt mondom, hogy ti is tehettek róla, akkor még fel is bőszülnek.. Gyakorlatilag ha most valaki nem állt volna mellém, már alá írtam volna nekik a halálos ítéletemet.: Minden ingatlanomról lemondok az ő javukra, mert megelőlegezték az örökséget. Igen, mert a betegségem miatt anyagi nyomorra vagyok ítélve. Csak otthonról tudok pénzt csinálni, és még az ingatlan is, amiben lakom meg van már terhelve részben. Amikor az örökségem javára kértem, kaptam, általában kínos magyarázkodások, kioktatások közepette, "hogyan kellett volna élned, hogy kéne élned, ha ránk hallgatnál nem lenne bajod" címmel...!! Közben mindegyik röhögve megél a nyugdíjából is (majdhogynem mindegyik), és nemrég még dolgoztak is mind a nyugdíj mellett, van, amelyik csak azért, mert annyi energiája van, nem mert rászorul.

Gondoljatok bele: 6-an voltunk testvérek, mindannyiuknak testvérek, sógorok van normális egzisztencia, nyugdíj, normális gyerekek. Diplomás mindenki, az összes gyerekük is.. Csak én nem, gyerekeim részben. A munkabírásom egész életemben szar volt, nekik nem. Nem lesz normális nyugdíjam sem. Ők dolgoztak. Az én három gyerekemből (Házasság, önsorsrontás miatt) kettő sérült, az egyik súlyosan, skizofrén, munkaképtelen. A második csak kemény alvászavarokkal küzd, és harmadszorra sem tudott helyt állni az egyetemen a százhuszon-akárhányas IQ-jával. De a szakmájában helyt áll, holott nincs meg a végzettsége hozzá.( Informatikus) A harmadik srác oké! Istennek hála! Amikor ő született, akkor kezdtem el dolgozni magamon. Pszichológus, önismereti tanfolyam, pszichológiai könyvek, stb.

Szerintetek TÁRSADALMI SZEMPONTBÓL IGAZSÁGOS AZ, HOGY AKINEK ÍGY INDUL AZ ÉLETE, ESETLEG HAJLÉKTALANKÉNT VÉGEZZE? MIKOR FOGNAK MINKET MEGVÉDENI NORMÁLISAN? MIKOR LEHET MAJD A CSENDESTÁRSAKAT FELELŐSSÉGRE VONNI? HA AZ ÁLLAM NEM TART EL, MERT NYOMI LETTEM A HÁZINÉNI MIATT, KIHEZ FORDULHATOK???!!!???

A skálákról: világos, hogy máglyán elégni sokkal fájdalmasabb, mint úgy meghalni, hogy álomba szenderülsz. Ugyanakkor annak, aki úgy hal meg, hogy álomba szenderül, ez igen sovány vigasz, ettől még nem támad fel...

Sziasztok. Remélem jó topic ajtaján kopogtatok. Az az igazság, hogy az életem úgyérzem végre valahára rendbe jött. 20 éves vagyok, kilábaltam a megmagyarázhatatlan depressziómból, felvállaltam magam és egy remek párkapcsolatban élek több, mint 2 éve. Tervezzük a jövőt, hàz, gyerekek, kutya meg minden ami szép és jó, épp ezért kezdek kétségbe esni mi ez a megmagyárhatatlan nyomás itt belül, ami egész eddigi életemen végig kísért.

Szóval elég zűrös a családom. Rossz anyagiak, ex drogos testvér, veszekedések. Nagyjából olyan 4-5 éves koromtól vannak emlékfoszlányaim, azelőttről semmi. Anyukám mindig sokáig dolgozott, emlèkszem mindig tettetem csak az alvást , hogy legalább a hangját hallhassam, de akkor is csak a veszekedés ment közte meg apám közt én pedig álomba sírtam magam. Sokáig csak ez az emlék kísértett, de úgy egy fél éve random bevillant egy kép, hogy mi a bátyámmal kuporgunk a sarokba. Nem emlèkszem semmi másra, csak hogy Dani ölel és rettegünk mindketten. Mikor ezt felhoztam anyunak ő lerendezte annyival, hogy "régen apátoknak voltak dühkezelési problémái, de azokat kezeltette". Aztán felhoztam neki azt is, hogy mindig dicsekszik azzal milyen hamar "szobatiszta" lettem, pedig én emlékszem, hogy sokáig bepisiltem az oviba, sőt még a suliba is és kialakult az a rosz szokásom, hogy itthon az ágy alá piszkítottam. Fogalmam sincs, hogy miért csak azt tudom, hogy egyik napról a másikra jött és már idős voltam hozzá. Meg erről is csak érzések vannak bennem, a szorongás, képek alig. Anyu azt mondta zavarba jőve, hogy "ilyen nem volt".

Konkrétan csak ez a két emlékfoszlány ültette el bennem a mélyebb gyanút, hogy valami történhetett (ha nem is molesztáltak, de az atyai pofonok nagyobbak lehettek, mint anyám állítja), pláne, hogy rólam alig van fènykép, de ami van ott mindig csupa kék-zöld horzsolás vagyok, de élénk gyerek voltam elismerem szóval ezeket foghatom a játszótéri balesetekre.

Ami azt illeti mindig is problémám volt a férfiakkal. 11 évesen gondoltam bele abba, hogy "nekem a lányok is tetszenek" és az első ilyen felismerés után ezerrel elkezdtem pasizni ( szex terén valahogy kisebb koromban is felvilágosult voltam, ez a másik ami nem tudom honnan jöhetett, mivel nálunk ez a dolog amolyan tabu féle) sorra hajtottam magam a roszabbnál-roszabb kapcsolatokba még végül teljesen be mertem ismerni, hogy "talán tényleg leszbikus vagyok, nem pedig bi vagy egy megzavart tinédzser". Az elején említett párom is nő és mellete kitudtam teljesedni, és imádott nagyapám (aki felnevelt, aki a menedékem volt) halála óta tartja bennem a lelket úgy, mint azelőtt a papa.. Ezt csak azétt fűztem bele, mert talán a nemi iddentitásomnak is köze lehet ahhoz ami kiskoromban történhetett? Akár lehet a bátyám is tanúja volt? (az ő élete totál kisiklott egy ponton, szerencsére összeszedtr magát és most nagyon támogatjuk egymást, de erről egyszerűen nem merem megkérdezni. Még nagyon az elején van és nem akarok ajtóstul rontani a házba. 5 év van köztünk, ő már nagyobb volt, talán többre emlékszik, de úgy érzem még korai lenne ezt neki felhozni.)

Bocsánat, hogy ilyen összeszedetlen kis morzsákat hintek el, de próbáltam rövid lenni. Tényleg sosem voltam ezelőtt ilyen boldog és teljes, de mégis szorongok folyamatosan, pánikrohamok, dühkezelési problémák és kirohanások. Van, hogy véresre verem a kezem a falon egy apróság miatt, de ha komoly érzelmi dolgokrol van szó és nem a párommal kapcsolatos akkor minden empátiát mellőzök. Nem akarok ilyen dühös ember lenni tele félelmekkel és szorongással pláne ha gyermekeim is lesznek ám mielőtt felkeresek egy szakembert kíváncsi vagyol a ti véleményetekre is. Szerintetek mitől lettem ilyen?

Szia Fanny!

Azt határozottan kijelenteni, h szexuális abúzusban is részed volt, szerintem nagy bátorság lenne, de a lelki és érzelmi terror, az anyai elhanyagolás már önmagában is elég ahhoz, hogy legyen mit helyrehozni. Főleg, ha babát szeretnétek. Mert az önbántalmazásod (kezed véresre verése), + a felsorolt problémáid ne vegyen más irányt. Ne forduljon majd a gyermeked felé. A másik az, h nem vagyunk a szüleink és rossz szülőnek lehet jó gyereke, de gyakran nagyon könnyű megismételni a szüleink hibáit, talán pont azért, mert annyira nem akarjuk. Pl anyósom sose akart rossz anyós lenni, a saját rossz anyósa miatt szentül megfogadta, h nem lesz szemét, de az első 10 év házasságomban igen gyötrelmes volt vele. Ez nem ugyanaz, de hasonló. A barátnőmet elhagyta az alkesz anyja, elhanyagolta és hagyta, h az alkesz apja verje. Most egyedülálló anya és képtelen szeretni a saját lányát, és igen, régebben meg is verte, most "csak" kiabál vele, de a kislánya már most azt mondja, h őt nem szereti senki, mert ő rossz, és ez egy örök körforgás lehet, ha nem állítjuk meg, azt pedig csak úgy lehet, ha minden tiszta és világos, és még akkor se könnyű, de nem lehetetlen. Szóval szakember, szakember, szakember... Szorítok nektek!

Köszönöm a támogatást már az sokat jelent, hogy megírhattam.
Ami azt illeti épp ez a legnagyobb aggodalmam, hogy az esetenkènt rosz természetem a későbbi családom ellen fordul. Nem akarok dühös ember lenni, de úgy érzem ahhoz, hogy lenyugodjak szembe kell nèznem a múltammal, mert amit magamtól megtehettem, nagyrészben egyedül azt úgy érzem megtettem legalàbb is most van az a pont amikor már nem félek szembe nézni, akármi is történt velem. Ki akarom deríteni miért nem emlékszem igazán pici koromból semmire, miért viszonyolunk így egymáshoz a szüleimmel és miért van bennem ennyi negatív érzés. Szeretnèk arra jutni, hogy nem voltam molesztálva sem én sem a bátyám, mert mindezek ellenére szeretem a szüleimet és az elmúlt 1-2 évben a viszonyom is rendeződött velük úgy-ahogy... Szóval nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ha valami történt úgyérzem kész vagyok szembe nézni vele. Azthiszem elkezdek egy jó szakember után nézni, de egyenlőre nagyon egyedül vagyok ebben. A legjobb baràtnőmmel beszéltem csak a gyanúimról, neki mertem, pláne, hogy szomszèdok voltunk 16 éves korunkig..szóval ő külső szemmel is látta az eddigi életem. Ő ajánlotta amúgy az oldalt is, de egyebet nem tudott tenni egyenlőre és persze nem is tőle vagy itt bárkitől várom a megoldást csak jó érzés kiadni magamból azt amit sok éve rejtegettem a világ elől. Remélem mihamarabb tudok időt szakítani egy szakemberre..

Fanny írta: Szeretnèk arra jutni, hogy nem voltam molesztálva

Mindannyian arra szeretnénk jutni... De ha arra jutsz, hogy mégis, annak egy előnye van, hogy rengeteg dolgot megmagyaráz az életedben.

Május írta:

Fanny írta: Szeretnèk arra jutni, hogy nem voltam molesztálva

Mindannyian arra szeretnénk jutni... De ha arra jutsz, hogy mégis, annak egy előnye van, hogy rengeteg dolgot megmagyaráz az életedben.

... és ha ez a magyarázat mindenre, akkor utána kezelni is lehet a dolgokat. talán sokkal jobban így, mint a vaksötétben tapogatózva.