ötletek, hogy segítsünk másoknak

sziasztok! nem tudom, mit szóltok hozzá, de segíthetnénk azoknak a gyerekeknek akik most élik át ezt a szörnyűséget.jó, hogy van ez az oldal, meg az is tök jó, hogy van, aki nyilvánosság elött is mer beszélni, de ez nem elég hatékony, mert vagy elolvassák, vagy nem, és ha elolvassák is sokan gondolkoznak úgy, hogy: "áhh ez az én gyerekeimmel, meg az én környezetemben nem fordulhat elő!"
mi lenne ha beszélnénk a védőnőkkel, iskolapszichológusokkal, hogy tartsanak előadásokat az iskolákban kornak megfelelően a gyerekeknek arról, hogyan mondjanak nemet, hogy olyan helyen nem érhet hozzájuk senki, stb, ill, a szülőket is tájékoztatni kéne (legfőképpen az anyákat) azokról a jelekről amik arról árulkodnak, hogy a gyerekük bajban van.
az iskolai előadásokon pedig bemehetne az előadást tartó személlyel egy pszichológus is, aki a gyerekek arcreakcióit figyelné. szerintem elég sok gyereket észre lehetne venni, akik bajban vannak, hisz azok, akik jelenleg ilyen helyzetben vannak, biztos adnának valamilyen árulkodó jelet előadás közben, amit egy pszichológus rögtön kiszúrhat.. szerintetek??

Lehet hogy az ismerkedőbe kellett volna írnom, de hirtelen nem tudtam hova írjam. De már tudom. A gyógyuláshoz. Mégpedig azért, mert én pl sokkal jobban érezném magam, ha segíthetnék másoknak. Ha már át kellett élnem ezt a borzalmat, akkor legalább annyi értelme legyen a dolognak, hogy tudjak segíteni. Azt hiszem hogy így nem csak másoknak, hanem maganak is segítenék. Értitek?

Jó érzés látni, hogy vannak segíteni szándékozó emberek. Jókat is gondolsz. Maráék legutóbb a tilos rádióban elmondták, hogy vannak ilyen tervek. Én is örülnék neki.
De lenyomozni a gyerekek arcát...azt nem tudom, viszont rajzokból kiderülhet.

örülök, hogy tetszik az ötlet, azon is gondolkoztam, hogy én magam is bemehetnék, előadás félét tartani, és akkor talán azok, akikkel most történnek ezek, talán előbb megnyílnának egy olyannak, aki ezeken már túl van. hangsúlyozhatnám, hogy érdemes szólni, nem kell attól tartaniuk, hogy senki nem hisz nekik, és hogy ha beszélnek, attól anyukájuk nem lesz szomorú, nem haragszik rájuk stb,valahogy bíztatni kell őket, hogy amennyiben ilyen helyzetbe kerülnek, merjenek segítséget kérni, ha mástól nem, akkor tőlünk.
Ha ezzel tudnék segíteni, akkor azt hiszem oda mernék állni, és felvállalni azt,hogy velem is megtörtént. Magamért soha sem álltam ki egyébként, mert valahogy nem mertem.......

Kedves süni, értem, amit mondasz, de nagyon rossz a tehetetlenség. Egyébként az lenne a lényeg, hogy valahogy el tudjuk hitetni az áldozatokkal, hogy nem lesz baj abból, ha beszél. Ha csak pàr gyereket megtudnánk menteni ezzel, már az is nagy siker lenne! Fogjunk össze! Kell lennie megoldásnak! De amúgy igazad van, rossz hogy minket nem védenek a törvények. Tegyünk ellene!

Igen, valóban vannak ilyen terveink, de ezt hosszú előkészítő munka kell megelőzze. Nagyon ingoványos terep ez, vigyázni kell, hogy az ember ne csináljon több kárt, mint jót. Nagyon kell figyelni, hogy a gyerekek között lévő áldozatok ne attól rettegjenek, hogy na, most lelepleződnek, hanem észrevegyék, hogy segítő kezek után nyúlhat. (Fontosnak tartom, hogy ne mi nyúljunk feléjük, mert az elijesztheti őket. Csak tudják, hogy vagyunk, és segítünk, ha kell.)
Ne felejtsétek el a kisgyereket, akik voltatok. Hogyan reagáltatok volna egy ilyen előadásra / beszélgetésre? Én biztos összecsináltam volna magam félelmemben, hogy na, most lebukom, most rájönnek, most kiderül.
Volt egy felvilágosító óránk, gondolom nyolcadikos voltam. Ott mondta a tanár (akkor még élővilágnak hívták a biológiát), hogy unokatestvérek nem szexelhetnek egymással, mert abból hülyegyerek lesz. (Szó szerint így mondta.) Úgy éreztem, mindenki engem néz... Borzasztó érzés volt.
Nagyobbaknál, gimnazistáknál talán már kicsit könnyebb. De azért ott is képzett, erre szakosodott pszichológusra bíznám a dolgot.0

Esetleg még el lehet képzelni, hogy az ember elmegy, mint áldozat, elmeséli az életét. De készen állunk-e erre? Elég erősek vagyunk-e a kérdésekhez? Magunkra is vigyázni kell még...

Andrea92 írta: örülök, hogy tetszik az ötlet, azon is gondolkoztam, hogy én magam is bemehetnék, előadás félét tartani, és akkor talán azok, akikkel most történnek ezek, talán előbb megnyílnának egy olyannak, aki ezeken már túl van. hangsúlyozhatnám, hogy érdemes szólni, nem kell attól tartaniuk, hogy senki nem hisz nekik, és hogy ha beszélnek, attól anyukájuk nem lesz szomorú, nem haragszik rájuk stb,valahogy bíztatni kell őket, hogy amennyiben ilyen helyzetbe kerülnek, merjenek segítséget kérni, ha mástól nem, akkor tőlünk.
Ha ezzel tudnék segíteni, akkor azt hiszem oda mernék állni, és felvállalni azt,hogy velem is megtörtént. Magamért soha sem álltam ki egyébként, mert valahogy nem mertem.......

Szerintem is ingoványos terület, több okból. Az egyik lényeges ok, amit Mara is mond, hogy esetleg elijedhetnek azok, akiknek beszélni kellene. A másik lényeges ok, hogy a mi történeteink borzalmasak. Minket is megviselnek, a kívülállókat pláne. Most képzeljétek el, hogy a gyerekek mennyire megijedhetnek... azok is, akikkel semmi rossz sem történt. Túl személytelen egy ilyen előadás. Az, hogy valakihez odafordulj, és el merd mondani, ahhog nagyfokú bizalom kell - ez nem alakul ki egy előadás hatására. Talán inkább szülőknek lehetne tartani: ettől jobban odafigyelhetnek a jelekre, arra, hogy mennyi szeretet van a családban, vagy a potenciális elkövetők háromszor is meggondolják...talán. Én a gyerekeknek nem tartanék ilyet, és nem azért, mert szégyellem, a történetemet/történeteimet most, úgy érzem, már bárkinek elmesélem, akit érdekel. De még jól emlékszem, hogy mennyire féltem gyerekként apám cukrosbácsis meséitől...

Én is úgy gondolom, hogy gondosan elő kell készíteni. Van egy kedvenc filmem a Hajrá boldogság, és reflexből arra asszociáltam. A főszereplő, a berlini filmfesztiválon ezüst medve díjat kapott az alakításáért. Különböző társadalmi problémákat jelenítenek meg. Pl.: egy kisfiú ütlegelte az osztálytársait az iskolában, ezt kiszúrta főhősünk, beszélt vele, és szólt az iskolaigazgatónak. Kiment egy családvédő a suliba, leültek hárman, és barátságos beszélgetés zajlott. Majd elővettek egy rajzlapot és rajzoltatták a srácot. A befejezés nem lett meg, de ez a minta nagyon szimpatikus volt. Kiderült, hogy anya élettársa verni szokta őt.
Tudom, hogy a mo-i minta nem ez, de ha belegondoltok a szigetszentmiklósi gyerekbántalmazás ügyébe, keressetek rá, ott is a hülye jogszabályokra kellett várni. Ez a várakozás az ami engem dühít. Ha a Kis Herceg erre a bolygóra jönne látogatóba, a mi országunkba, sírógörcsöt kapna.
Nálunk középiskolában járt kint egy rendőr a drogról előadást tartani, könnyen el tudnám képzelni, hogy mellé veszik a családon belüli erőszak, valamint a szexuális abúzus témát. A kicsiknél esetleg szűrés végett lehetne bújtatott formában feltárni, hogy minden rendben van-e otthon. Valamint a szülőknek én is tartanék előadást, sőt már írtam, hogy oktatást, és pszichológiai tesztet töltetnék ki velük. És már valahol azt is írtam, hogy jó lenne, ha megtanulható lenne a gyerekek számára, hogy mi a játék és mi nem az. Csoportdráma foglalkozások is segíthetnének. Süni története hátborzongató...őt is meg kellett volna menteni, mint ahogy sokunkat itt.

Ajajajajjj Még most is beleremegtem, pedig csak a lehetősége merült fel bennem, hogy valaki ilyenekről beszél... a LEBUKÁS félelme...mivel nem áldozatnak, hanem BŰNÖSnek éreztem magam gyermekként is, csak nem tudtam, hogy miért. Szerintem 2 dolog lenne fajsúlyos prevenciós folyamat: a pedagógusok és szülök tisztánlátása a témában, és az érzéketlen szakemberek (gyámügy, rendőrség, orvos, pszichológus) érzékenyítése a gyermekek jelzéseire. Ismereteim szerint, nem a trvényekkel van a legnagyobb baj, hanem azzal, HOGY A SZAKEMBEREK AZOKAT NEM TARTJÁK BE!!!

Angyalka írta: Ajajajajjj Még most is beleremegtem, pedig csak a lehetősége merült fel bennem, hogy valaki ilyenekről beszél... a LEBUKÁS félelme...mivel nem áldozatnak, hanem BŰNÖSnek éreztem magam gyermekként is, csak nem tudtam, hogy miért. Szerintem 2 dolog lenne fajsúlyos prevenciós folyamat: a pedagógusok és szülök tisztánlátása a témában, és az érzéketlen szakemberek (gyámügy, rendőrség, orvos, pszichológus) érzékenyítése a gyermekek jelzéseire. Ismereteim szerint, nem a trvényekkel van a legnagyobb baj, hanem azzal, HOGY A SZAKEMBEREK AZOKAT NEM TARTJÁK BE!!!

Angyalkám értem ,amit mondtok a lebukással kapcsolatban ,érzem is. De jobb ez a félelem, mint az, hogy egy gyereket hetente megerőszakolnak v.vernek? Nem hiszem, hogy ne lehetne vmilyen módszert kitalálni arra, hogy a bajban lévő gyereket meg lehessen menteni. Én inkább becsinálnék,de lehet, most megköszönném. Lehetne erre megoldást lelni. Nem tartják be azt,ami van...

Angyalka írta: Ajajajajjj Még most is beleremegtem, pedig csak a lehetősége merült fel bennem, hogy valaki ilyenekről beszél... a LEBUKÁS félelme...mivel nem áldozatnak, hanem BŰNÖSnek éreztem magam gyermekként is, csak nem tudtam, hogy miért. Szerintem 2 dolog lenne fajsúlyos prevenciós folyamat: a pedagógusok és szülök tisztánlátása a témában, és az érzéketlen szakemberek (gyámügy, rendőrség, orvos, pszichológus) érzékenyítése a gyermekek jelzéseire. Ismereteim szerint, nem a trvényekkel van a legnagyobb baj, hanem azzal, HOGY A SZAKEMBEREK AZOKAT NEM TARTJÁK BE!!!

Nekem se nagyon menne, hogy kiálljak gyerekek elé erről beszélni. Talán ha egyesével... Nem tudom.

A pedagógusokra most mérges vagyok. Nem mindre, de több rossz tapasztalatom is volt mostanában.

Én merek erről beszélni a gyerekekkel is. Csoportosan is. Csak azt gondolom, hogy ijesztő lenne számukra... És még nem tudom, hogy lehetne ettől az ijedtségtől védeni őket...

Én óvónőként annyit szólnék az előző témához, hogy az ovisoknak játékos formában úgynevezett "gyógyító" meséken keresztül lehet üzenni.

Ági40 írta: Én óvónőként annyit szólnék az előző témához, hogy az ovisoknak játékos formában úgynevezett "gyógyító" meséken keresztül lehet üzenni.

Ez nagyszerű, esetleg tudsz ehhez kapcsolódóan bibliográfiát is, vagy példa mesét? Azt tudom, hogy Polcz Alaine kifejlesztette és társította a bábjátékot és pszichológia tudományával.

Az oviban vannak a könyveim, majd megnézem! Ha nem felejtem el. Azt hiszem gyógyító mesék az egyik kötet címe.
De a bábjátékok is nagyon jók erre, akár egy kitalált mesével, mondjuk állatokkal megszemélyesítve.