Nektek is vannak/voltak súlyproblémáitok?

Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik a kérdés.

De ide tartozik szerintem. Nekem például mindig is jó alakom volt, és már egészen fiatalon szerettem nőiesen öltözködni, ugyanakkor visszafogottan. Tudjátok, ez az üzletasszony-stílus, már 14-15 évesen is magassarkú cipőben, térd alá érő kiskosztümben és feltűzött hajjal rohangáltam, amikor csak tehettem, és ez azóta is így van.

Aztán a bírósági tárgyalás után hirtelen elkezdtem hízni, kb másfél hónap alatt szaladt fel rám 20-22 kiló, pedig nem változtattam az étkezési szokásaimon. Sosem ettem sokat, és táplákozási zavaraim sem voltak. Hiába csináltam durva diétákat meg durva edzéseket, a súlyfelesleg nem ment le. Ki is vizsgáltattam magam, hátha a pajzsmirigyemmel van probléma, vagy más szervi ok, de semmit sem találtak.
Néhány év múlva villant be a semmiből a felismerés, hogy ez a hízás ilyen tudat alatti dolog nálam, és valószínűleg azért híztam meg, mert öntudatlanul is el akartam csúfítani magam. Gondolom azért, mert ha nem vagyok szép, nem fogok kelleni senkinek, és nem fognak többet bántani a férfiak.
És az az érdekes, hogy amint erre rájöttem, mindenféle diéta nélkül ugyanolyan hirtelen lementek rólam a plusz kilók, mint amilyen gyorsan anno feljöttek rám. Nagyjából 6-8 hét alatt adtam le 18 kilót, utána pedig szép lassan még 4-et.

Ez azért jutott most eszembe, mert amióta kiderült, hogy a párom lányát is abuzálták, azóta megint elkezdtem hízni, már alig férek bele a cuccaimba. Így már teljesen biztos vagyok benne, hogy van összefüggés.

Nálatok is volt hasonló? Vagy ti mit gondoltok erről?

Teljesen egyetértek, Eper. A súlyproblémák mögött nagyon sokszor lelki eredetű gondok vannak. Én is folyton súlyproblémákkal szenvedtem egész életemben. És az a baj, ha az ember egyszer kövér volt, akkor azt nem felejti el a szervezete...
Egyébként ezt is nagyon el lehet cseszni gyerekkorban. Egy-két célzás, hogy nem kéne ezt a csokit már megenni, és már ott is a lelkiismeretfurdalás. És annál semmi nem hizlal jobban...
Én tudom, hogy akkor eszem sokat, akkor hízom, ha bántani akarom magam. Vagy el akarom terelni a gondolataimat másról. Tudom, hogy egy-két nap zabálás, és máris tárgya lesz a szorongásomnak, vagy áttevődik egy másik, konkrét szorongásról a hangsúly. Ebben is tudna neked segíteni egy pszichológus.

Húú, hát én erről rengeteget tudnék mesélni, folyamatosan a súlyommal küzdök már évek óta. Olyan rég óta, hogy már nem is emlékszem, milyen volt, mikor még normális voltam. 169 cm vagyok, és mikor elkezdtem büntetni magamat, és halálra akartam magamat éheztetni tudatosan, 64 kg-ról 30,5 kg-ra fogytam. Én soha nem voltam az a klasszikus anorexiás, soha nem gondoltam magamat kövérnek, nem lefogyni akartam, hanem elfogyni, meghalni...30,5 kg-val kerültem kórházba, de akkor már haldokoltam, hetek óta nem bírtam kikelni az ágyból. Majdnem elértem a célom, de megmentettek... Aztán kigyógyítottak...feloldoztak az önként vállalt halálbüntetésem alól, és elhitették velem, hogy megérdemlem az életet, és az ételt...meg persze kaptam csomó gyógyszert, antipszichotikuot, amitől hopp, feljött több, mint + 30 kg... Elkezdtem tetszeni a fiúknak...fél éve volt részegen egy egyéjszakás kapcsolatom...ami nagyon rossz volt...jó, lehet, hogy nem a súlyhoz kéne kötnöm...de mikor 31 kg voltam, a kutya nem nézett rám. Azóta fogytam 14 kg-t...
Azt hiszem, ez nálam is elég összetett, egyrészt önbántás, önbüntetés (halálra akarom büntetni magamat, vagy halálra hánytatni, hogy kimenjen belőlem a kálium, vagy halálra éheztetni - jutalmazás-büntetésként használom az ételt), de azzal is bántom magam, hogy szándékosan zabálok, csak hogy lelkileg még sz*rabb legyen...másrészt gyerektestet akarok (2,5 évig nem menstruáltam, olyan jó lenne megint, 31 kg-san 8 éves gyerekeknek való ruhákat hordam ), harmadrészt én se szeretnék "bejönni" senkinek...
Negyedrészt meg tényleg sokszor az van, amit Mara ír, az evészavarba fojtom és arra terelem át a szorongást...amíg arról beszélgettünk a pszichológusommal, hogy mikor, mit, mennyit ettem, nem kell más, mélyebb problémáról... Mindig az evészavarba menekülök, akármi bajom van...

Tudom, hogy ez egy kicsit más tészta, de az önsorvasztás mögött is ugyanaz a lelki mechanizmus áll, mint a plusz kilók mögött, csak a másik irány...

Egyébként az a legrosszabb az egészben, hogy pontosan és világosan látom, tudom, hogy mi miért van, mi miből következik, DE mégsem tudom megoldani...

Vékony kislány voltam, állandó gyomorsav túltermeléssel és gyomorfájdalmakkal. 12 évesen gyomorfekélyt diagnosztizáltak nálam, s pszichológushoz küldtek. Nem voltam buta lány, s tudtam, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy ne szekáljanak tovább a terápiával. Kitaláltam valami elfogadható indokot, s a 2. beszélgetés után szabad voltam, mint a madár. Hozzá kell tennem, hogy az abúzus ekkor már a tudatalattimba volt leszorítva, s a gyomorfekélyemet egy részben a szüleim kapcsolatának is tudom be. De valamilyen szinten mégis hatással voltak rám az elfojtott emlékek, mert soha, de soha nem érdekeltek a fiúk, s szüleim azt hitték, hogy a lányokhoz vonzódok.
Miután egy csomó gyógyszert kaptam, elkedztem hízni. Egyik pillanatban 27 kg voltam, majd következő alkalommal 32 és utána 64. Rövid idő alatt megdupláztam a súlyom, pedig nem emlékszem, h megváltozott volna az étrendem.
Már csak a pszichológusnál ülve döbbentem rá, hogy ez volt az én kis biztonságom, mert ha fogyok, akkor szekálnak, s a végén dokinál kötök ki, de a hízásért nem nagyon szólnak és a fiúk sem közelednek.
Aztán egyetemen mégis lefogytam sok-sok sport, kaja felét kidobtam, élveztem a maró fájdalmat a gyomromban, s a fájdalom kéjjé alakult. Térdeltem a wc fölött, mert 1 darabbal több korpovitot ettem. Nem nagyon vették észre, hogy bajban vagyok, csak mindenki csodálta, h szépen fogyok. Valahogy megálltam, a leejtőn, talán nem akartam, hogy megint 'dilidokinál' kössek ki,. Az étkezésekkel a mai napig hadilábon állok.

Talán egy kicsit még ide tartozik, hogy nálam a hajamnak van szimbolikus értéke. Amikor elsőáldozó lettem, s megéreztem a "bűnöm" igazi terhét, még hosszú loknis hajjal készültek rólam a képek. Pár héttel később, amikor egyedül mentem a fodrászhoz, mert anya nem tudott velem jönni. olyan rövidre vágattattam, hogy a szomszédunk sem ismert meg. 14-16 évesen, amikor az elfojtott emlékeim felszínre törtek, hogy utána megint számüzhessem őket) ismét teljesen csutkára vágták hajamat. Majd mielőtt eljutottam a pszichológushoz teljesen fiús fazon mellett döntöttem.

Mert a rövid hajú nők agresszívek, törtetők, NEM is IGAZI NŐK! Mert mi manapság a hosszú haj? a nőiség szimbóluma, legalábbis így értelmeztem. Nah, így már biztonságban vagyok az összes perverz állattól. Gondoltam én.

2 héttel a legutóbbi drasztikus hajvágás után a tömegben egy nyári rendezvényen hátulról átnyúlt előttem egy kéz, lefogta a karjaimat, s a másikkal utat keresett a lábaim közt. A szoknya anyaga engedett, s bugyi ezek után már nem jeletett akadálytsem volt. Felnyúlt a hüvelyemve. Akkor.. ott.. minden biztonságról szőtt illúzióm szertefoszlott. Mindegy, hogy kövér vagy sovány vagyok, fiúsan rövid, vagy loknikban leomló-e a hajam, mindig mindenütt megtalálnak. Azt hittem, hogy erős vagyok, s majd ha velem ilyen történne, akkor én kiabálnék, s megütném.... de a szó a torkomra forrt, a félelemtől megbénultam, s miután elengedett, percekkel később sem jutottam szóhoz, csak patakzottak a könyneim. Ezután jöttem rá, hogy egyedül nem megy. Segítség kell. S meg is találtam nagyon nagy szerencsémre első próbálkozásra.

Nekem a problémák feldolgozás hiányában evészavarokat okoznak. Voltam már kövér, kórosan sokat zabáló, egy idő óta allergiás lettem a cukorra, talán a fehér lisztre is. Gondolom, mert édességekkel tömtem magam. (?) Aztán le tudtam fogyni sokszor, vannak szinte anorexiás korszakaim. Ezek váltakoztak kiskamasz korom óta. Most stabilabbnak tűnök magamnak ebből a szempontból. (Talán 2-3 kg feleslegem van.) Remélem, ez így marad. Van elég más bajom még, de gyógyulgatok. Mindannyiotoknak kívánom a legjobbakat ez ügyben!

Sunny írta: Egyébként az a legrosszabb az egészben, hogy pontosan és világosan látom, tudom, hogy mi miért van, mi miből következik, DE mégsem tudom megoldani...

Hát ez az! Tudja az ember, hogy kéne, de nem megy. Szerintem ez nemcsak az evéssel van így.

Ami még rosszabb: azt látom, hogy ezt a rossz mintát adja tovább az ember. Evés szempontjából is...

én pont az ellentét vagyok. nem bírok hízni. ha lelki problémám van, nem tudok enni. épp túl vagyok egy nehéz időszakon, lefogytam 42 kilóra. nagy nehezen sikerült felmásznom 45-re, de mostanában újra fogytam, pedig van, aki vigyáz rám. (bár csak 158 centi vagyok, de madárcsontú, látszik rajtam, hogy sovány vagyok) egyszerűen rosszul voltam a napi 5x evéstől. de igyekszem nekem pl. jót tesz, ha vkivel együtt eszem. eszik jóétvággyal és akkor én is belejövök
lehet az ellenkezője is igaz. olyannal kell együtt enni, aki keveset eszik, vagy salátát együtt bnővel elkészíteni és megenni szelet csirkehússal

csak tipp, bocsánat a belemakogásért

Kedves Málna!

Ne kérj bocsánatot a "belemakogásért", mert nem belemakogsz, hanem véleményt nyilvánítasz! Minél többen "szólalunk itt meg", annál gazdagabbak leszünk. Tudod, több szem többet lát alapon! Úgyhogy csak írjál bátran, nekünk ez nem makogás, és örülünk neki, szerintem írhatom a többiek nevében is.

Anoni Mara írta: Én tudom, hogy akkor eszem sokat, akkor hízom, ha bántani akarom magam.

Ezt nem értem, mármint az összefüggést. Az, hogy valaki azért nem eszik, mert bántani akarja magát, értem. De miért bántás az evés? Az nem inkább önvigasztalás? És a hízás meg lehet ún. védőháj? Nálam pl. szerintem ez van. Mert amióta így nézek ki (oké, az öregedés is benne van ebben), nem nagyon vesznek észre a férfiak. És ez nekem jó. Soha nem bírtam, ha megbámultak. Zavarba jöttem tőle.

Alicia09 írta: Kedves Málna!

Ne kérj bocsánatot a "belemakogásért", mert nem belemakogsz, hanem véleményt nyilvánítasz! Minél többen "szólalunk itt meg", annál gazdagabbak leszünk. Tudod, több szem többet lát alapon! Úgyhogy csak írjál bátran, nekünk ez nem makogás, és örülünk neki, szerintem írhatom a többiek nevében is.

Így van.

én értem Mara összefüggését. Ha kicsit hízok, vagy ha kilóra nem is de úgy érzem akkor ostorozhatom magam, hogy fúj milyen vagyok. Utána meg kínozhatom magam, hogy nem eszek, meg akkor is tornázok, ha nem esik jól. Ilyenkor ezt büntetésnek érzem. Érdekes, hogy sokszor a volt pszichológusomat is provokáltam, hogy végre kiabáljon már velem, vagy büntessen meg. Persze ő rögtön lecsekkolta miről van szó, és sosem tett ilyet. Ettől meg még jobban megszerettem.

köszönöm a kedves szavakat csak megijedtem, nehogy vki támadásnak vegye a véleményemet.

az evés sztem lehet büntetés. ha sokat eszem, TUDOM, hogy hízni fogok és nem leszek tetszetős. MÉGIS eszek. Vica versa...

Málna Írta:
"az evés sztem lehet büntetés. ha sokat eszem, TUDOM, hogy hízni fogok és nem leszek tetszetős. MÉGIS eszek. Vica versa... "

Igen, Málna, ezt én is átéltem sajnos ..

nyeff de ha múltidő, az jó, nem?