A Sipos Pál ügy

Igen, Sunny, megszenvedi a környezetünk is, ismerem ezt az érzést. De mindig figyelmeztesd magad, hogy a legtöbbet mégiscsak te szenvedtél, te szenvedsz. Ezt sose felejtsd el.
Azt mondod, nem tudnak a miértekről. Akarják tudni? Kérdeznek?

Az út rögös és hosszú. Még azt sem állítom, hogy egyszer vége van. De meglátod, egyre könnyebb lesz, néha észre sem vesszük a változást, mert a szenvedés annyira a részünk már. Bízom benne, hogy javulni fog a terápiával az állapotod. Sok kitartást neked!

Ez a szégyen érzet és bűntudat nagyon erős. Én félig járok titokban, azt mondom, hogy a fejfájás és alvászavar miatt járok rendelésre. Persze ez újabb bűntudatot szül. Mert bár nagy vonalakban ez igaz, de még sem ez a teljes igazság. Néha annyira a nyelvemen van, hogy mondjak valamit, de aztán addig szorongok rajta, hogy csak visszafojtom valahogy. Ezért rémisztő számomra, hogy a tévéből kelljen szembenéznem ezzel, mikor még nem is vagyok erre felkészülve, nincs is aki segítsen.

Üdv!

Én személyesen ismertem Sipos Pált. Táboroztam vele 2x. Akkor 11 éves fiú voltam, ma 38 és még mindig fiú
Nekem azért volt durva ez a most kiderült sztori, mert egyszerűen imádtam őt. És azért mert semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ám annál több jó.
Egészen fantasztikus ember volt. És ráadásul nem csak a táborban hanem utána is hihetetlen sok fiatalnak segített a tévén keresztül. Kultúrált volt, szellemes, nyugodt, valódi apafigura. A megkérdőjelezhetetlen jófejség áradt belőle, és tényleg több ezer gyerek és felnőtt is csodálta mennyi mindent tett le az asztalra a fiatalok érdekében. Ezek tények, ennyi...
A most kiderült zaklatási tevékenysége (egyfajta pedofília) óriási sebet okozott sokakban, akik erről nem tudtak. Nemcsak az áldozatokban.
Az a durva hogyha egy sima "jött-ment pedofil" lett volna (már bocsánat) sokkal egyszerűbb lenne az élet, de Sipos Pál nem volt hétköznapi ember.
Nem azért írom ezt, mert tudom hogy ilyenkor mit kell gondolni-tenni, hanem mert fogalmam sincs hova tegyem ezt az egészet. Alapvetően szomorú ez az egész.

Zero, teljesen megértelek. Pont erre gondoltam itt pár poszttal feljebb, hogy micsoda trauma lesz ez azoknak, akik csodálták őt, akiknek ő egy meghatározó személyiség volt. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell megélned. Legalább tudsz erről beszélni osztálytársakkal, évfolyamtársakkal? Mások is így reagálnak?

Szerintem alapvető probléma,hogy a pedofília, mint valami "vicces dolog" sokat van emlegetve. Lásd "pedomaci", elfogadott pedofilos megjegyzéseket tenni, pedofil papos, tanáros viccek "teljesen rendben vannak". Mint "hm,ropogós tizenévesek". Mintha csak valami "troll poén" lenne. Nagyon sok baj van még itt a fejekben. Azt hiszem, tudjátok,melyik jelenségről beszélek.

Igen Telltheruth, tudom miről beszélsz.... Szomorú ez a társadalmi és egyéni szinten is zajló problema-bagatellizálás, ami minden témában(az abúzus egyenesen le van tagadva) zajlik...

nekem sok bajom van ezzel. egyrészt sokan mondják, hogy tinikorban a szexualitás nem bűn. elképesztő ez a hozzáállás. a tini nem felnőtt. nincsenek tapasztalatai. nemhiába őket használta ki. hányinger... másrészt fiúkat használt ki férfiként, nem lányokat. lehet ezért is a még mélyebb elhallgatás?

Sziasztok!
Ismét itt.. megszólalás formájában is.
Tavasz óta hogy rátaláltam az oldalra, s leírtam mi történt velem, többször is benéztem a fórumra, de nagyon nehéz volt még olvasni is, és nem csak a történeteket. Sokszor két három hozzászólás után már potyogtak a könnyeim.
Így felnőttként rádöbbenni miért is olyan az ember amilyen, mi is áll a gyengesége hátterében iszonyatosan nehéz. És igen, hajlamos az ember a fejét a homokba dugni, annak ellenére , hogy mindennap szembesül a következményekkel, hisz még mindig ott van a nagy titok, amitől minden érintett retteg, hogy kiderül, még úgyis, hogy én nem talalkozom a rokonaimmal, csak évente kétszer, hát még akkor, amikor nem változott a környezet, és napvilágra kerül egy ilyen történet, s ráadásul nagyobb a szenzáció hajhászás, sajnos, mint a segítő szándék. Arról nem beszélve, hogy igazából, mondjuk én magamról beszélek, azt se tudom kihez forduljak, egyáltalan mit mondjak, mert ugye nem véletlen kezd el mindenki előbb vmilyen más indokkal pl pszichologushoz járni.
Sajnos el kell fogadni, hogy több éven át őrzött titkokat feltárni komoly alapmunka.

Szia Krikri, jó, hogy itt vagy megint! Először nem értettem, miért pont a Sipos topikba írtál, de aztán újra elolvastam a hozzászólásod.

"felnőttként rádöbbenni miért is olyan az ember amilyen, mi is áll a gyengesége hátterében iszonyatosan nehéz" - írod. Igen, szerintem leginkább elhinni nehéz. Nem-tagadni nehéz. Onnantól, hogy sikerül, és nem minden második percben próbálod meg a saját igazad cáfolni ("á, hülyeség, nem attól van" , "hol van az már" stb), onnantól kezdve viszont egyre könnyebb. Csak odáig nagyon nehéz eljutni.