A Sipos Pál ügy

Az én esetem nagyon hasonlít ehhez az ügyhöz, mármint, ami a körülményeket illeti. 8 -tól 13 éves koromig, és mikor 13 éves koromban hasonló körülmények adódtak ("nyaraltatás"), túlment a dolog az addigi, 8 éves koromtól tartó molesztálásokon, és 13 évesen kb. 1 héten keresztül minden este megtörtént a "dolog"...Én elárultam magamat a viselkedésemmel (sírás, félelem attól a személytől, akiért addig rajongtam ), és szintén el is bocsátották azonnal, soha többé nem láttam. Még bocsánatot kérni sem volt alkalmam, hogy elmondjam, hogy nem én árultam el, olyan hirtelen történt az egész. De semmi más intézkedés nem történt, senki nem kérdezett semmit, mindenki hallgatott, én is, a szüleim sem tudták meg soha...utólag úgy érzem, hogy jó volt ez így, mert nem bírtam volna még egy ennél is nagyobb adag szégyennel meg a félelemmel (hogy kiderült a dolog) együtt élni...Csak egy teljesen más gyereket kaptak vissza a "nyaraltatásból".

Ha meg most derülne ki a dolog, mint ebben az ügyben, hogy XY bácsi miért tűnt el olyan hirtelen akkoriban, biztos, hogy öngyilkos lennék!!

[strike]De nem fog kiderülni, mert az iskolát, ahová jártam, azóta bezárták...[/strike]

Drága Sunny! Én is egészen pontosan így gondolom, és ha velem történne ez, én is nagyon kiborulnék, hogy mást ne mondjak. Egész más, ha az ember maga dönt úgy, hogy "leleplezi" magát, mint ez a fajta lelepleződés. Ez megint csak a "ki fog derülni" szorongást fokozza. Erről papolok a FB-on is. Amúgy annyi ostobaság és tévhit kering most az abúzusról, hogy már rosszul vagyok.

Esetleg bemásolhatom a véleményed a FB-ra? Ha nem, semmi gond. Csak szeretném, hogy végre higgyenek nekem, szeretném, ha látnák, hogy emberi életekkel játszanak. 25 év alatt hány áldozat lehetett? Ennek csak egy töredéke egyezett bele a nyilvánosságra hozatalba.

Jajjajjj Sunny! Nekem ez a megközelítés eszembe sem jutott....
Mara Kedves! Látszik, hogy régóta, sokat és alaposan foglalkozol a téma minden zegével-zúgával...

Angyalka, én pont ugyanígy reagáltam volna, mint Sunny. És egész betege vagyok ennek az egésznek, annyira nem olyan irányba megy, amerre kéne. A jelenségről kéne beszélni, a megelőzésről, elmagyarázni az embereknek, hogy miért hallgattak az áldozatok, miért nem lehet azt mondani, hogy beleegyeztek stb. Annyi, de annyi hülyeséget írnak. És ez a sok nímand, aki eddig szart az egészbe (már bocsánat), most akkora a szájuk. Azok, akik eddig fülük botját sem mozdították abúzus ügyben, most mind élharcosnak állítják be magukat.
Persze annyiból jó, hogy végre szó van erről, de nem így kéne, és főleg nem ilyen áron. Tudod hány embertől hallottam már: én is oda jártam, de én nem...

Hidd el Mara! Még erősen emlékszem az érzésre, amikor 40 évvel a történtek után, rám szakadtak az emlékek. Nemcsak az újraélés viselt meg, hanem a szégyen is. Csak szerencsémre én át tudtam konvertálni magamban, hogy eddig nem tudtam miért van és honnan jön az állandó szégyenérzetem, és a trauma mentén megéreztem az új esély lehetőségét. Nálam összességében jól sültek el a dolgok. Ám azóta én is sokat foglalkozom a témával és felháborítónak tartom a szőnyeg alatt tartását a témának éppúgy, mint az okoskodást benne, az általad leírt jelenségek mentén. Csak szelíden kérdezem: nem lehet, hogy sokkolódtak az információktól???

Mármint az emberek sokkolódtak? Vagy kire gondolsz? Az lenne a jó, ha a sajtó mélyebbre ásna, nem állna meg ott, hogy hú de ügyesek vagyunk, mi már tudjuk, ki az S, hanem megpróbálnák megértetni az emberekkel a jelenség pszichológiáját, hátterét, mit éreznek az áldozatok stb. De csak felszínes dolgokat olvasok. Az első megjelenő cikknek nem is volt dolga mondjuk, hogy magyarázzon, az feltárt. De ami utána jött, az már borzasztó volt.

Mara, én nagyon remélem, hogy elindul egy ilyen műhelymunka is, csak nem tudom, mikor. Remélem, nem csak ennyi volt a felbuzdulás.

Mert ha ennyi volt, akkor többet árt, mint használ...

Anoni Mara írta: Mármint az emberek sokkolódtak? Vagy kire gondolsz? Az lenne a jó, ha a sajtó mélyebbre ásna, nem állna meg ott, hogy hú de ügyesek vagyunk, mi már tudjuk, ki az S, hanem megpróbálnák megértetni az emberekkel a jelenség pszichológiáját, hátterét, mit éreznek az áldozatok stb. De csak felszínes dolgokat olvasok. Az első megjelenő cikknek nem is volt dolga mondjuk, hogy magyarázzon, az feltárt. De ami utána jött, az már borzasztó volt.

Igen, értem és egyet értek ezzel kedves Mara. Sajnos nem tudom, hogyan tudnék én segíteni, vagy, hogyan tudnánk beavatkozni, ám ha van valami ötleted, hogyan segítsünk a folyamatban számíthatsz rám. Komolyan mondom!
És igen, arra gondoltam, hogy az emberek sokkolódnak. Azok is, akik érintettek, de titkolni akarják(nem a tanítványokra gondolok) és azok is, akik nem érintettek másban, csak abban, hogy elfordították a fejüket.

Tovább megyek: azoknak is egy trauma lehet, akik nem áldozatok, és imádták ezt az embert, felnéztek rá, meghatározó személyiség volt az életükben. Gondolj bele, egy világ omlik össze bennük. Szóval rengeteg érintett van. És persze ebből is lehetne haszna a harcunknak: végre megértenék az emberek, hogy nem arról ismerkszik meg az abúzor, hogy három füle van és habzik a szája. Hanem semmiről. Ilyenekről kéne írjon a sajtó, ezzel kéne foglalkozni, a lélektani háttérrel, az sokkal fontosabb lenne mint az, hogy a konkrét eseten fröcsögnek. Az már legyen a rendőrség dolga - bár nem tudom, indítanak-e egyáltalán nyomozást, hogy kiderüljön, mikor volt az utolsó eset.

Értelek. Igazad van. Az egyetlen, ami nekem eszembe jutott, hogy van pár olyan újság, aminek lehetne nyilatkozni az értelmezés kapcsán... Aludjunk rá egyet, hátha holnap okosabbak leszünk...

Mara, pontosan.

Igen, Mara, bemásolhatod, ha ez segít másoknak jobban megérteni...remélem...

Mert úgy van, ahogy írjátok, teljesen más az, ha kiderül a dolog, és teljesen más, ha az ember dönt úgy, hogy beszél róla...
De én még nem tartok ott, még a pszichológushoz is titokban járok.

Sunny, hány éve ennek? És hogy haladsz a pszichológussal? Mióta jársz? Szerintem nincs azzal baj, hogy titokban jársz, magánügy. Vagy úgy érzed, így nehezebb? Még ott a szégyenérzet?
Drukkolok neked. Szép lassan haladsz, lépegetsz. Nem a tempó a lényeg, hanem az irány.

Kedves Mara, és Sunny!

Ne haragudjatok, hogy úgy tűnik, érzéketlenül álltam hozzá a szégyenérzet kérdéshez.. Talán erre az a mentségem, hogy egész gyerekkoromban azt kellett hallanom, hogy szégyelljem magam, így kellőképp nem éreztem, hogy esetleg azért tudtak folyamatos szégyenkezésre bírni, mert amúgy is szégyelltem már magam a történtek miatt. (???) Nem tudom.
Még egyszer elnézést kérek. Most már értem.

Aranyos vagy, Mara, köszönöm.
Hát 4 éve járok pszichiáterhez és pszichológushoz is. A pszichiáterem azóta ugyanaz a doktornő, nagyon kedvelem, nagyon rendes velem. Pszichológusból több is volt 4 év alatt, van, aki elment szülni, benne megbíztam és nagyon kedveltem, de ez van...de a mostanit is kedvelem, csak mindig előlről kell kezdeni az egészet, és idő, mire megbízom újra valakiben. Így elég nehézkes, mert kezdetben csak a ptsd meg a pánik volt, aztán jött a többi baj, amiről már írtam...így sokszor nem a traumafeldolgozásról szól(t) a terápia...hanem most pl. az evészavar tért vissza megint. Tudom, ez is kapcsolódik, mert az önbüntetés része, csak néha annyi probléma van a jelenben, hogy el se jutunk a múltig.
De azért össze se lehet hasonlítani a 4 évvel ezelőtti önmagammal, szóval azért szerintem (remélem) haladok valamerre, csak elég rögös az út...
Igen, még mindig nagyon szégyellem, meg szégyellek beszélni róla a pszichológusnak is, meg azért is járok titokban, mert nem akarom, hogy a családom számára kiderüljenek a történtek. Bár a pszichiátriai bentfekvéseimről tudnak, csak a MIÉRT-ekről nem...azt leszámítva, mikor durván anorexiás voltam, mert ugye azt már nem lehetett eltitkolni...De nem bírnék úgy itthon élni, hogy mindig, amikor rám néznek, rám néz anyukám, ez jusson az eszébe...Meg eleget szenvedett már a környezetem miattam és a többi betegségem miatt, rengeteg bajt és fájdalmat okoztam már...nem akarok plusz terheket...szóval bonyolult, mert ott van a szégyen, a mocskosság, az öngyűlölet, és közben valami mázsás titok nehezedik ránk, a kapcsolatunkra...még a csend is sokszor vibrál...de megtanultam leplezni a tüneteimet az évek során, s mióta az önsértéseket olyan helyeken csinálom a testemen, amit soha nem fog látni senki, anyukám se, azóta látszólag megnyugodott, és azt hiszi, hogy minden rendben...pedig semmi sincs rendben...talán ő is érzi, hogy ez csak a felszín...azért vibrál a csend is...
Egyébként 14 éve a történteknek...