Van még itt valaki?

Ma előrendeltem a könyvedet!

Köszönöm a bizalmat, Jelen! 

Itt pedig egy cikk, az első az új könyvről: 
divany.hu/eletem/gyerekkori-szexualis-ab...ESohGLWsJcoZ5ahQJwME

A cikket elolvastam! Nagyon várom a könyvet is. Ennek az egész " dolognak" csak hosszútávú hatásai vannak. Szörnyű! Utálom ezt az érzést! Nehezen viselem. Néha meg olyan jól viselem. Ez full gáááz... 

Örömmel jelentem, hogy a Jó leszek c. könyvem már a könyvesboltokban! Remélem, szeretni fogjátok. 

Akkor tényleg van itt még valaki? Olvasom, hogy írtátok többen is, hogy fel kéne rázni az oldalt. Nagyon örülnék neki, 20 éves vagyok és most szembesültem egy dologgal, segítségre lenne szükségem. Előre is köszönöm ha valaki válaszol.

Szia Amarilisz 19!
Én itt vagyok! Nem vagy egyedül!

Szeretettel meghívlak titeket a Jó leszek c. új könyvem bemutatójára, ami május 25-én 18H-kor lesz a Keménydió nevű helyen, a Nagymező utca 21-ben. Utána mód lesz kötetlen beszélgetésre is, mint a régi szép időkben.

Sziasztok!

Órák óta olvasom az írásaitokat. Egyelőre eddig jutottam, ha értitek mire gondolok. 
Szeretném megköszönni Maráéknak, hogy létrehozták az oldalt. Pont úgy, ahogyan arra szükségünk van. 
Köszönöm, hogy van egy helye a hangomnak, még ha szavakba önteni egyelőre nem is tudom, azt, ami történt. 
Nagyon az elején járok annak az útnak, amit ti már jártok. Sokáig azt gondoltam, hogy nem kell emlékeznem. Hogy jobb, ha egy furcsa ködszerű tudattal élem az életem. Mert valahogy működött. Működésben tudtam tartani. 
Egy látszólag sikeres, okos, magabiztos és vonzó nő életét éltem 7 évvel ezelőttig. Míg el nem mentem egy krónikus gyász miatt terápiára és 48 évesen össze nem omlott minden. Nem tudtam, hogy ami akkor bevillant az valóban megtörtént-e, vagy csak a képzeletem szüleménye volt. De annyira megrázott, hogy szó szerint elmenekültem. El a terápiától, el a barátaimtól, a családomtól. Sőt! Az egész addigi életemtől. Szó szerint remete életet éltet évekig.
Idén tavasszal mozdult meg bennem, hogy elfogadom azt, ami történt és most, hogy megtaláltalak Titeket, úgy döntöttem, hogy szembe is nézek vele. 

Nem bujkálok többé, sem önmagam, sem a világ elől. Leteszem a Skarlát betűt, amit egész életemben a lelkemen hordtam. Hagyom, hogy begyógyuljanak a sebeim és esküszöm nektek, hogy hátra lévő életemben azon fogok dolgozni, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő.

Minden tiszteletem a Tiétek és köszönöm Nektek, hogy végre nem érzem magam egyedül.
Egyelőre ennyi megy..

Kedves Lucky, remélem, hogy sikerülni fog mindez, amire vágysz. És örülök, hogy ránk találtál. Miért a Lucky nevet választottad? 

Kedves Mara!

Már önmagában az, hogy létezik ez a hely, hogy megszólalhatok és értik azt, amit mondok, hogy értem azt, amit írtok, az a bizonyosság, hogy tudom nem vagyok egyedül.. szerencséssé tesz.  
Biztos sokatoknak megvan az az érzés, hogy valami nem stimmel (velem?) azzal, ami történik, de nem volt lehetőségünk más perspektívából látni a világot, mert az, amiben éltünk, annyira zárt volt és kizárólagos, hogy elképzelni sem tudtuk, hogy másmilyen is lehet. Döbbenetes volt olvasnom, ahogy egyikőtök (egyikünk) azt írja, hazugságvizsgálatnak vetette alá saját magát azért, hogy ne kérdőjelezze meg többé azt, ami vele történt. Bár ma már nem, de vérlázító, hogy valamikor még én is ezt akartam tenni. Bizonytalan vagyok még az emlékeimben, sokat amnézia fed. Hogy ez jó, vagy rossz nem tudom megítélni, de egyet már tudok: nem kérdőjelezem meg többé önmagam. 
Szerencsés azért vagyok, mert bármin mentem is keresztül, de valahol legbelül.. nem tudom hol, nem tudom kitől kaptam, de mindig élt bennem a remény, hogy jobb is lehet. A legsötétebb órákban, mindig dobta a gép a kapaszkodókat, mint ahogy most ezt az oldalt is . Ez nem mindenkinek adatik meg. 

Lehet, hogy patetikus amit most leírok, de egy kedves szó valakitől, vagy az például, hogy azonnal és empátiával válaszoltál arra, amit írtam, nekem fénylő kis homokszemek, amiket összegyűjtögetek. Elteszem őket a lelkembe.  Ezek táplálták a reményt, ami mára bizonyossággá érett.  Apró homokszemekből, Mara, stabil talajjá a lábaim alatt..még most is hihetetlen néha, hogy ez lehetséges.

Nekem jót tett az elvonulás. Elcsitult bennem a tehetetlen düh, az indulat. Elgyászoltam és elengedtem a sok értékes évet, ami visszavonhatatlanul elveszett. És bár 55 évesen, de így egy új világ nyílt meg. Visszavonhatatlanul.

Amit itt teszel, tesztek, abban a valódi érték nem csupán az, hogy megszólalhatunk, hogy ezt végre valahol "szabad", hanem az is, hogy mióta!
Ez a valódi segítség. Ott lenni egy.. öt.. vagy tíz múlva is. Ezt csak mi értjük. 

Őszinte szeretettel és tisztelettel a munkátok iránt.

 Én is jelen! Novemberben jártam itt, előtte nem sokkal talán 1-2 hónappal emlékbetöréseim lettek, és úgy derült ki, hogy a saját apám megerőszakolt, éveken át... 
Nem tudom, mikor kezdődött, azt se, hogy meddig tartott. Járok pszichológushoz, most egy olyan könyvet is olvasok, ami egy megtörtént abuzust ír le. (Teljesen "véletlenül" ezt vettem ki a könyvtárból - hát nem véletlen.)
A szüleimmel nem tartom a kapcsolatot már, bántalmazó mindkettő, érzelmileg és fizikálisan is bántottak. Egyetlen jó emlélkem van, amikor tesómmal a hintán ülünk kint, és a bárányfelhőket nézzük. Magányos gyerekkorom volt, sőt, nem csak gyerekkor. Már tudom, hogy miért.

Beleolvastam több fórum témába, és annyi hasonlóságot fedezek fel. Tünetek, félelmek, érzések.... Köszönöm, hogy létezik ez az oldal!! Ősszel kb megbolondultam érzésem volt, és kellett, hogy lássam, nem vagyok bolond.

Lucky írta:

Kedves Mara!

Már önmagában az, hogy létezik ez a hely, hogy megszólalhatok és értik azt, amit mondok, hogy értem azt, amit írtok, az a bizonyosság, hogy tudom nem vagyok egyedül.. szerencséssé tesz.  
Biztos sokatoknak megvan az az érzés, hogy valami nem stimmel (velem?) azzal, ami történik, de nem volt lehetőségünk más perspektívából látni a világot, mert az, amiben éltünk, annyira zárt volt és kizárólagos, hogy elképzelni sem tudtuk, hogy másmilyen is lehet. Döbbenetes volt olvasnom, ahogy egyikőtök (egyikünk) azt írja, hazugságvizsgálatnak vetette alá saját magát azért, hogy ne kérdőjelezze meg többé azt, ami vele történt. Bár ma már nem, de vérlázító, hogy valamikor még én is ezt akartam tenni. Bizonytalan vagyok még az emlékeimben, sokat amnézia fed. Hogy ez jó, vagy rossz nem tudom megítélni, de egyet már tudok: nem kérdőjelezem meg többé önmagam. 
Szerencsés azért vagyok, mert bármin mentem is keresztül, de valahol legbelül.. nem tudom hol, nem tudom kitől kaptam, de mindig élt bennem a remény, hogy jobb is lehet. A legsötétebb órákban, mindig dobta a gép a kapaszkodókat, mint ahogy most ezt az oldalt is . Ez nem mindenkinek adatik meg. 

Lehet, hogy patetikus amit most leírok, de egy kedves szó valakitől, vagy az például, hogy azonnal és empátiával válaszoltál arra, amit írtam, nekem fénylő kis homokszemek, amiket összegyűjtögetek. Elteszem őket a lelkembe.  Ezek táplálták a reményt, ami mára bizonyossággá érett.  Apró homokszemekből, Mara, stabil talajjá a lábaim alatt..még most is hihetetlen néha, hogy ez lehetséges.

Nekem jót tett az elvonulás. Elcsitult bennem a tehetetlen düh, az indulat. Elgyászoltam és elengedtem a sok értékes évet, ami visszavonhatatlanul elveszett. És bár 55 évesen, de így egy új világ nyílt meg. Visszavonhatatlanul.

Amit itt teszel, tesztek, abban a valódi érték nem csupán az, hogy megszólalhatunk, hogy ezt végre valahol "szabad", hanem az is, hogy mióta!
Ez a valódi segítség. Ott lenni egy.. öt.. vagy tíz múlva is. Ezt csak mi értjük. 

Őszinte szeretettel és tisztelettel a munkátok iránt.

Kedves Lucky, nagyon megérintettek a szavaid. Nagyon örülök, hogy segítségedre van az oldal, és igen, itt leszünk. 

Vidéki lány, nem, nem vagy bolond. Vagy mind azok vagyunk.   És igen, rengeteg a hasonlóság, egészen megdöbbentő, a mai napig meg tudok rajta én is lepődni! Jó, hogy itt vagy!

Köszönöm!
​​​​❤️❤️❤️

Hogy vagytok? Hogy élitek meg ezt ami az országban megy a pedofilia kapcsán. Engem felkavar nagyon ...