Miért nem esik szó soha a nőkről?

Miért nem esik szó soha azokról a nőkről, akik szexuális visszaéléseket követnek el gyerekekkel szemben?

Talán maga a gyerek sem érzi traumának?

Mi a véleményetek?

Péter 55. története egy angol tanárnőről szól.
Talán azért nem esik szó a női elkövetőkről, amiért az él a köztudatban, h a gyermekek ellen elkövetett abúzus 1-2% körül mozog.
Talán azért, mert azok, akiket nők zaklattak/zaklatnak, nekik még nehezebb erről beszélni, mert talán azt hiszik, hogy ez még hihetelenebb, s hitetlenkedve néznének rá.

Lehet, hogy ezért.

Nem teljesen vagyok tisztában, hogy lélektanilag pontosan mi tekinthető abúzusnak, visszaélésnek, mi az, ami traumatizálja a gyereket és mi nem.

Személy szerint úgy gondolom hogy ha az idősebb fél nő, vagy tizenéves lány, és a gyermek 14 év alatti és szexuális cselekmény történik, akkor nincs minden esetben trauma és részben ezért nem is kerül napvilágra.

GáLá, ez nem így van. Minden esetben trauma történik, ha gyereket ér abúzus. Még akkor is, ha a gyerek látszólag élvezi. A test élvezheti, de a lélek biztos nem, mert egész egyszerűen ez nem normális. Nyilván ha tizenéves lány alatt egy 15-16 éves lányt, és a 14 éven alatti fiú alatt egy 13 évest értesz, és mindketten szeretnének szexuális kapcsolatot létesíteni a másikkal, ott megfontolás kérdése, mennyire lesz traumatikus valójában az élmény. De még ott is lehet az szerintem. Mert más elképzelni valamit, mint meg is tenni.

Nem csak erre gondoltam. Olyan is viszonylag gyakran előfordul, hogy egy 15-16 éves lány a 9-11 éves húgát vagy lány unokatestvérét vonja be szexuális játékba, amelyet gyakran úgy vezet fel, hogy megtanítja valami "izgire" (maszturbálni), vagy mutat egy "lányos" titkot. Ebben az esetben, hiába neveznénk ezt nem normálisnak, a kislánynak nem úgy jön le.

GáLá, az, hogy a kislánynak éppen akkor hogy jön le, nem érdekes. Hidd el, hogy a maszturbálás vagy bármilyen szexuális töltetű játék élvezete lelkileg nem öröm a számára, hanem bűntudatot érez, és ennek hatására ugyanúgy traumatizálódik. És attól még ő ugyanúgy áldozat, mert abban az életkorban ez még nem természetes. Magától ugyanis nem lenne rá igénye, eszébe se jutna. Mondjuk testvérek, unokatestvérek között amúgy sem az, és ezt nagyon is érzi a gyerek.

Én elhiszem neked, de annak a lánynak is elhittem, aki azt mondta, hogy nem volt semmi bűntudata és nem volt rá rossz hatással.

Most te megmondanád neki, hogy "de igen, te áldozat vagy"? Mert én nem.

Ezért nem tiszta nekem ez a dolog.

Nem mondanám, nyilván. Ha ő így élte meg, és később se jön ki semmi poszttraumás tünet rajta, akkor nyilván nem beszélnék bele ilyesmit. Csak hát ki tudja, mennyire van ő maga azzal tisztában, és mennyire csapja be önmagát? Ha olvasod az itteni kommentelők történeteit, kommentjeit, talán magad is rájössz, hogy az emberi psziché ilyen helyzetben mennyire védekezik. Némelyeknél úgy, hogy nem is emlékszik rá, teljesen elfojtja, másoknál pedig ugyan emlékszik, csak fel sem fogja, hogy valójában mi is történt vele, az elme bagatellizálja a történteket. Csak aztán az illető nem tudja, miért vannak evési rendellenességei, állandósuló nőgyógyászati problémái, mitől lesz szorongó, miért nem akar házasodni, esetleg gyereket vállalni, miért érzi magát értéktelennek, miért aszexuális és/vagy frigid, vagy épp ellenkezőleg, miért forognak a gondolatai folyton a szex körül, és még sorolhatnám a tüneteket.

Természetesen ha vannak ezek a tünetek, akkor van valami a háttérben, valami trauma.

De ezek rendszerint akkor jellemzőek, ha az idősebb fél férfi, nekem az a benyomásom. Végül is a történetekben is 99%-ban az van.

És még valami: a 99%-ban férfi vagy fiú elkövetőről szóló történetek túlnyomó részében fizikai fenyegetés vagy erőszak van. Nyilvánvaló, hogy nők, lányok esetében ez legtöbbször nincs.

GáLá, attól, hogy az itteni történetekben sok férfi vagy fiú az elkövető, még nem biztos, hogy csak ilyen esetekben lép fel trauma. Nem tartom szerencsésnek ezt erre kiélezni. A fenyegetés, erőszak már önmagában is abúzus, de ilyen esetben még az se szükséges ahhoz, hogy annak tartsuk. Szerintem.

Kedves GáLá,
ajánlom figyelmedbe a 77. történetet, Rob történetét, szerintem ez választ ad a kérdésedre.

Köszönöm.

Valóban adott egyfajta választ. Vagy inkább további kérdéseket vetett fel bennem. Rob történetéből az derül ki, hogy ő felnőttkorában traumatizálódott, előtte úgy gondolt rá, mint játékra.

A gyermekkori szexuális abúzusnak sok arca lehet. Ilyen is, hogy nem "erőszakos" a cselekedet, nem fáj, akár jól is esik a gyereknek, csak attól még határátlépés. Átlépése annak az intim határnak, amit nem lehetne átlépni, és amely átlépést valahol a gyermeki tudat megjegyez. Megérteni pedig csak később fogja, mikor a szexualitásról, mint olyanról kezd fogalmat alkotni, újra átéli az egykor vele történeteket, és akkor kezdi megérteni, majd feldolgozni, mi is történt vele valójában.
A gyermekkori szexuális abúzus egyfajta visszaélés. Nem feltétlenül erőszakos. Visszaélés a gyerek bizalmával, korából adódó ismerethiánnyal, kiszolgáltatottságával. Ilyenkor mindig a felnőttnek kell tudni, hogy amit tesz, nem helyes. Erről is szól ez a honlap, hogy megmutassuk, lehet, hogy az egykor történt szexuális visszaélés nem okozott fizikai fájdalmat, akár kellemes is lehetett, de akkor is egy bizalomvesztéshez vezet hosszú távon. Csak később érti meg, hogy mi történt vele, hogy vele visszaéltek, hogy visszaéltek a bizalmával, visszaéltek a testével, olyanok, többnyire a szűk környezete, ahol neki abszolút biztonságban kellett volna éreznie magát. Az, hogy a gyerek ezt fejlődése folyamán hogyan dolgozza fel, arra vannak változatok. Olyan is van, hogy csak jóval később érti meg, sokszor pszichoterápiák árán, hogy a felnőttkori problémái - felnőtt kapcsolatok, bizalmi kapcsolatok nehézségei, szorongások, stb. - a gyermekkori abúzusra vezethetőek vissza. Olyan is van, hogy maga sem kapcsolja össze soha a gyermekkori történést a felnőttkori problémáival, csak lelki, testi bajokkal küzdő emberként éli az életét.

Ezért fontos, hogy a gyerekeket ne érjék olyan impulzusok, amiket adott életkorukban nem tudnak helyén értelmezni, feldolgozni. Az, hogy egy felnőtt figyel rá, simogatja, azt mondja neki, hogy nagyon szereti, és ennek álruhájában szexuálisan visszaél vele, az egy gyermek számára nagyon nehezen értelmezhető és feldolgozható szituáció.

Nekem itt egy logikai láncszem még mindig hiányzik.

Az anya simogatja a gyermekét - ez jó, a gyermekpszichológiai művek nem győzik hangsúlyozni a fizikai kontaktus fontosságát.
Az anya játszik a gyermek nemi szervével - ez rossz, a társadalom megbélyegzi.

Mivel a gyermek számára nemi szervének az anyukája által történt simogatása nem bír negatív jelentéssel, mint írod, kellemes, ezért számára az egyéb szintén kellemes simogatáshoz hasonlít.

Azután felnőtt korában megtudja, hogy az rossz volt, hogy akkor az anyja gonoszat cselekedett vele, az bántás volt. Hát nekem itt olyan érzésem van, hogy a társadalom "visszamenőlegesen besegít" az abuzálásba.