Ilyen múlttal lehet az ember boldog?

Kedves Rini, Hajnalkám!

Köszönöm, hogy írtok és hasonló érzésekről írtok, mint amiket én élek át. Nem tudok azzal a gondolattal élni, hogy életünk végéig tart a gyógyulás. Kell valamilyen áthidaló "megoldás", ami véget vet a kínoknak és most nem az öngyilkosságra gondolok.
Kell léteznie valamilyen olyan relaxációs állapotnak, ami segít a tomboláson.
Kedves Rini! Egyetértek Hajnalkámmal, ne hagyd magad! Küzdj az érzéseidért, ha kell dühöngj és kiabálj, mert muszáj!
Aki nem érti, az menjen el mellőled ilyenkor, aki megérti, úgyis elfogad így a dühöddel is, ami csillapszik, de el egyelőre nem múlik.

Angyalka! A neved nagyon találó! Nem fáraszt a sok támogatás, amit nekünk adsz?
Értem, amiről írsz, de mit teszel a visszatérő emlék betörésekkel? Mit kezdesz az újbóli elégedetlenségeddel, persze ha van ilyen? Nekem a visszatérő konstans a fájdalom és utálat, ami gondot jelent, ami kifáraszt annyira, hogy nincs kedvem tovább élni! Bár most sokat segít, hogy egyáltalán, leírhatom a halál utáni vágyamat. mert így, hogy másoknak írom le, akik nem ismernek, nem is tűnik megoldásnak.
Ha el is fogadom magam, most ott tartok, hogy dühös vagyok és nehezemre esik alkalmazkodni. Mindig úton lenni, ez örömet ad. Még a megérkezés is öröm, de bárhova is érkezem meg éppen, azonnal türelmetlenkedem és vége a varázsnak. Kitartás már nincs bennem, szinte semmihez. Ördögi kör, amit én rajzolok. Mi az oka, hogy nem vagyok/unk képesek mást rajzolni?
Mi az, amit a társadalom "normális" tagjai elfogadnak, és mi az, amire képtelen vagyok. Felszínesebbnek kellene lennünk? Talán mi sokkal mélyebb értelmét láttuk meg egyszer az életnek, a halálfélelmünk átélésekor, és azt a "gyönyörű" valóságot nem találjuk itt a földi létben? Néha azt gondolom azt keresem azt halálfélelem közeli állapotot, ezt írtad te is, ennek vagyunk "függői", erről az állapotról kellene lejönni? Mert ez a rengeteg adrenalin, ami akkor felszabadult bennünk, függővé tett? Igen most értem milyen lehet a lélektáncolás. Kiadni magamból az elfojtott félelmet, felszabadítani magam a fogságomból, amibe bezártam magam, hogy megvédjem magam. Hát nekem csodálatos dolgokhoz visz közel ez az oldal, máris jönnek a megoldások, tkp. Te lettél az én segítőm !!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm Neked Angyalka !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Try, én is még csak most indulok el az úton bizonyos értelemben. Van, amin már túlvagyok, azt hiszem, és azt gondolom, vannak fázisai a gyógyulásnak. Amit se kihagyni nem jó, se siettetni, se benne ragadni. Mindennek a rendelt ideje, tudod. Bölcs gondolatok. (Nem az enyémek.) Szóval az van, hogy mindig csak egyet lépjen az ember, és akkor egyszer csak célba ér.

Kedves Try ,érdekes amit a felszabaduló adrenalin szintről és a félelmekről írtál, tegnap előtt elmentem egy kalandparkba, mert úgy éreztem hogy ezt kell tennem (8 méter magasba, fák között, kötélpálya,akadályokkall,igazi adrenalinbomba) és volt egy nagyon nehéz rész,mikor azt éreztem hogy ez nekem nem megy,feladom láttam a hasonlatot az életemmel hogy mennyit küzdöttem már meg küzdök folyamatosan,picit pihentem és nekiveselkedtem,mozdulatról mozdulatra küzdöttem magam végig akötélpályán és az ottanis egítő aki figyel az emberekre mondta hogy milyen hihetetlen erő van bennem, kevés embert lát így küzdeni.Mindenkinek csak ajánlani tudom,félelmekkel való szembenézésre nagyon jó

Kedves Újhold!

Köszönöm, hogy írtál arról hogy meggyógyultál, mert ez ad erőt és reményt ahhoz, hogy nekem is sikerül.
De kérlek, el tudnád "mondani", hogy mi volt a legnagyobb segítséged? Én pl. most kezdtem gyűlölni a "nyálas" boldog embereket. Vad dühöt érzek anyám iránt, még álmomban is vele ordítok és fel is löktem. Hát mit mondjak jobban vagyok tőle. A dühöt lassan meg tudom élni, de mit tehetek még magamért? Mi az hogy szeretem magam? Hiszen ez lenne a legfontosabb? Mit kezdhetek a türelmetlenséggel?
Ha van ötleted, kérlek írj róla, met nagy örömmel olvastam a soraidat, és különösen az eleje tetszett, hogy ez most még biztosan nem sokat segít. Attól, hogy ezt leírtad, attól igenis közelebb kerültél hozzám a gondolataiddal és hihetőbb a gyógyulásod !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kedves Rini!

Kösz az ötletet, kipróbálom! Bármit megteszek, csak múljon el az emlék, vagy legyek mástól függő! Örülök annak, hogy nem vagyok egyedül az "abnormális" érzéseimmel.
De most Újhold írásának is nagyon megörültem !!!!

Hajnalkám!

Köszönöm a gondolataidat, és a türelemre vonatkozó intelmedet! Talán ez a legfontosabb. Siettetném, de tényleg nem szabad! A hitem sajnos nagyon labilis, bízni csak úgy ..... még nem megy nekem. A hitem még nem nevesíthető, mert azt gondolom, hogy van felsőbb erő és hatalom, de egyenrangú résztvevője vagyok az irányításnak. Viszont amikor a templomban vagyok, akkor nem érzem még ezt az egyenrangúságot. Szóval elég necces még a "viszonyom" Jézussal. A Krisztusi meghatározásodat nem értettem.

Pitypang, ez nagyon jól hangzik. Most már amúgy én is optimistább vagyok. Csak nekem azért nehéz, mert egyszer már azt hittem, túlvagyok rajta. Ez a második kör, és meg kell küzdenem még ezzel is, mert soha nem tudhatom, hogy tényleg rendben vagyok-e, vagy csak találtam egy újabb elfojtási technikát.

Süni, valamilyen szinten én is tudtam, hogy több kör van, csak ez most valahogy más volt.

Rengeteg terápián voltam, s mindig elutasítottam mondván, egyedül is képes vagyok túl lenni rajta. Tévedtem. Furcsának tűnhet, de a gyermekkoromban történtek mellet az, hogy az apám zaklatott már nem osztott, nem szorzott. 32 éves koromig nem is esett le, hogy szexuális zaklatás áldozata voltam, hiszen azt is betudtam egy "kellemetlen plusznak". Aztán valaki azt mondta, hogy pedofil beteg volt az apám, amit tett velem, s akkor kezdtem el gondolkodni, mikor az akkori barátommal történt aktus közben sírva fakadtam. Soha nem volt a szexuális életem kiegyensúlyozott, mindig elkönyveltem, hogy frigid vagyok, van ilyen. Aztán rájöttem, hogy ez több annál.Mindig mondták a szakemberek, hogy mivel minden traumát mélyre nyomtam, s nincs bennem átélés, így a feldolgozás is nehézkes. Aztán olvastam rengeteget ( az egyik közismert könyv a "Mérgező szülők") filmet nézegettem, stb. A csoport társaim (pszichoterápiás csoport) problémájuk kicsit más, még frissek, Ők tudnak sírni, hiszen most harcolnak az igazukért bíróságon. Én meg úgy tudok beszélni a történeteimről, mintha arról mesélnék, hogy ma milyen szépen sütött a nap. Rájöttem, ha most lenne rá lehetőségem nekem is bíróság elé állni, harcolni az igazamért, stb, valószínűleg bennem is felelevenednének a dolgok. Éppen ezért kezdtem el én is sokkal mélyebben foglalkozni ezzel a témával (is) mert fontos, hogy az áldozat minél hamarabb segítséget, megértést, törődést, figyelmet, szeretetet kapjon.

süni írta: Kedves Marylyan! Ne hidd, hogy mert látszólag nincsenek benned érzések, akkor valóban nincsenek is. De vannak, csak a lelked ezzel az érzéketlenséggel védekezik a borzalmak ellen. Nekem 2,5 évig tartott a terápiám első része, és még csak egy árva könnycseppet sem hullattam. A következő 2,5 évemet végig sírtam, mert addigra lettem érző ember. Valószínűleg, ha most állnál bíróság elé, akkor összeroppannál, mert minden emléked egyszerre zúdulna rád. Nekem 5 év után is van olyan, ami csak most bukkan elő. Mert a lelkem most kész rá. Nem szabad erőltetni, olyan tempóban kell haladni, ami jó a lelkednek. Véleményem szerint ehhez szakember segítsége szükséges.

Kedves Süni!

Velem már majdnem 15 éve terápiáznak, de könnyek sehol. Ami érdekes, hogy csak magam felé vagyok ilyen érzékeny, más problémájába bele tudok roppanni. Bevallom, nem tudtam minden történetet végig olvasni, mert éreztem a fájdalmatokat.
Ami érdekes, hogy 9 éves lehettem, mikor anyám a vállamba állította a kést és csak a napokban néztem meg először a heget. A reakcióm nem volt fájdalmas, csak hogy "jé, egy heg". Furcsa szerkezet az emberi lélek.

süni írta: Kedves Marylyan!
Milyen terápiákon voltál? 15 év az nagyon hosszú idő!
Jómagam 1,5 évig jártam egy pszichológushoz, aki abban segített, hogy tudjak kommunikálni egyáltalán. Ő azt vallotta, hogy az abúzusról nem kell beszélni, és más gyerekeket is vertek a szülei. Mégis nagyon sokat köszönhetek neki, mert nélküle nem tudtam volna megnyílni a második pszichológusom előtt (sem senki előtt, hiszen nem beszéltem egyáltalán). A második pszichológusomhoz 5 éve járok már, és nem tudom meddig fogok még, de ő marad életem végéig, ha segítségre lesz szükségem, csak hozzá fogok fordulni.
Nem lehet, hogy nem megfelelő pszichológusokkal találkoztál?

Süni Drága!

Voltam pszichodrámán, ami maga a pokol volt, csoportos illetve egyéni terápiákon is.
Most egy olyan pszichológushoz járok majdnem egy éve, Aki külön szakosodott a szexuális abúzusra. Ezt fontosnak találtam, mert az olvastam, hogy ezt külön, mélyen a pszichológusoknak nem tanítják, csak említés szinten.
Örülök, hogy Neked sikerült megtalálnod a megfelelő segítséget. Bízom benne, hogy nekem is.

Kedves GáLá!

Nem tudom, ki vagy, nem tudom, hány éves vagy, nem szeretnélek megbántani, de úgy érzem, hogy ennek, hogy minden hová beírogatsz, sértettség az oka. Elhiszem, hogy a tegnapi miatt megbántva érzed magadat, olvastam a hozzá szólásokat, én is így éreztem volna magamat. Viszont azt gondolom, hogy ez az infantilis viselkedés nem vezet sehová. Gondolom az a célod, hogy töröljenek Téged és biztosan az is, hogy a meg nem értésed miatt "munkát" adsz a moderátoroknak, hogy kitöröljék minden hozzá szólásodat. Hidd el, nem csak Nekik adsz munkát, hanem nekünk is, mert valahol nekünk is sebeket ejtesz ezzel a viselkedéseddel. Van értelme szerinted ennek? Megéri? Nem lehetne felnőtt módjára elrendezni? Oké, megértelek, hogy megbántva érzed magadat, de máshogyan is le lehet rendezni. Leírtad Te is a Te verziódat, ott kellett volna pontot tenni, s nem folytatni. Szerintem...

Marylyan írta: Hidd el, nem csak Nekik adsz munkát, hanem nekünk is, mert valahol nekünk is sebeket ejtesz ezzel a viselkedéseddel.

Egyetértek Marylyan!
Én is szerettem volna írni GáLá-nak, bennem is ez fogalmazódott meg, hogy ezzel nekünk is fájdalmat okoz, sebeket tép fel és fáj. Én is frusztrált lettem tőle.

Hope írta:

Marylyan írta: Hidd el, nem csak Nekik adsz munkát, hanem nekünk is, mert valahol nekünk is sebeket ejtesz ezzel a viselkedéseddel.

Egyetértek Marylyan!
Én is szerettem volna írni GáLá-nak, bennem is ez fogalmazódott meg, hogy ezzel nekünk is fájdalmat okoz, sebeket tép fel és fáj. Én is frusztrált lettem tőle.

Engem nem csak frusztrál, hanem bánt, hogy eddig szinte semmit nem írt magáról, s most ejtett el morzsákat a lelkéből. Sértve lett, majd törölve. Lehet, meg akart nyílni, lehet beszélni szeretett volna, hiszen nem gondolom, hogy azért regisztrált ide, mert az egész közömbös a számára. S most a morzsákat össze söpörve azt érzem, hogy bizony nagyon fájhat Neki valami, s rosszul érint, hogy nem tudta máshogyan elszórni ezeket, csak ezzel a buta viselkedésével.