ÉS A JOGVÉDELEM? KI ÁLL MELLETTÜNK? MI LESZ VELÜNK

TÁRSADALMI SZEMPONTBÓL IGAZSÁGOS AZ, HOGY AKINEK ÍGY INDUL AZ ÉLETE, ESETLEG HAJLÉKTALANKÉNT VÉGEZZE? MIKOR FOGNAK MINKET MEGVÉDENI NORMÁLISAN? MIKOR LEHET MAJD A CSENDESTÁRSAKAT FELELŐSSÉGRE VONNI? HA AZ ÁLLAM NEM TART EL, MERT BETEG LETTEM AZ ABÚZUS MIATT, KIHEZ FORDULHATOK???!!!???

Én eddig azt tapasztaltam, hogy tartósan, igazán... SENKI...

jaj Süni, engem is Rita esete rázott meg a legjobban....nagyon sajnálom őt,sokszor eszembe jut, mi lehet vele:(

A büntetésnek arányosnak kell lennie. Az életfogytiglan a szándékos emberölés büntetése.

Persze a 2 év kevésnek tűnik. Talán nem tudtak mindent bizonyítani.

Valószínűleg a 199. paragrafus szerint minősült.

Amúgy tényleg döbbenet...kiben bízzon egy gyerek, ha nem a családjában? És pont a család teszi tönkre és a társadalom erre van a legkevésbé felkészülve.

A törvényhozásba meg talán több nő kellene.

süni írta: Hol van az igazság?
Rita történetét olvasva jött ez a kérdés. Beigazolódott, hogy megerőszakolta az apja, akit börtönbe is küldtek ezért. 2 évre! De ez még nem elég, 2 év után hazasétál a családjához, mintha semmi sem történt volna!
Ez annyira felháborító, hogy nincsenek szavaim rá! Csak forog a gyomrom, egyszerűen felfoghatatlan...
Aki megerőszakol egy gyereket, az miért nem kap életfogytiglant, azzal a megkötéssel, hogy 40 év múlva szabadulhat? Egy gyereknek, akit megerőszakolnak, tönkreteszik a hátralevő életét...

Igazából én azt nem értem, hol van ilyenkor a gyámügy? Ennél jóval kevesebbért is elveszik a gyereket a szülőtől más esetekben. És Ritának még testvérei is vannak!

Igen, hát az biztos, hogy a gyámügy többet is tehetne. Ezt most általánosságban mondom. Ha létezne egy olyan ellátórendszer vagy magasabb szinten működne, amely a gyerekek nevelkedését a mainál jobban átlátja vagy ha jobban számíthatna egy ilyen szervezetre....akkor a törvénnyel is többre lehetne jutni.

A büntetőjog már csak ilyen. Egy-egy bűntettet meg tudnak ítélni, de azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy egy emberélet mennyire ment tönkre.

GáLá írta: A büntetőjog már csak ilyen. Egy-egy bűntettet meg tudnak ítélni, de azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy egy emberélet mennyire ment tönkre.

Pedig ezt kellene alapul venni.

Természetesen életfogytig fegyházat és kasztrálást legalább érdemel (de leginkább életfogytig kínzást érdemelne), aki ilyet elkövetett, ha morális arányosságra törekszünk. Azonban a jogi "bosszú", ahogy írtátok, úgysem kárpótol valójában megfelelően.
Nem tudom mi most az épp hatályos arányos büntetési tétel egy kiskorú megrontásáért, pláne családon belül, de szerintem azért egy 15 év kell legyen, plusz a súlyosbító körülményeket és halmazatokat figyelembe véve egy jó ügyvéd ki tudja hozni életfogytigra, akár talán ténylegesre is.
Node.

A mentálhigénés dilemma minden félnél felmerül. Az elkövetőnél is!

Kezdjük is ezzel, nem mentegetni akarom őket, de próbálok objektíve vizsgálódni. Ha valakit ez bánt, innen ne is olvassa tovább!
Az elkövetők nagy része, ha nem mind, beteg ember. Vizsgáljuk meg az ő (tehát egy súlyos pszichés beteg) aspektusát, illetve az igazságot próbáljuk az ő oldala felől megközelíteni! Egy beteget büntetünk a betegségéért illetve azért a tettért, amire a betegsége késztette. Vajon a felelős biztos tisztán csak ő? Vagy inkább a társadalom, ahol egyszerűen ezek leginkább az álszentség prűdség (a csodálatos konzervatív "értékrend") "jóvoltából" tabu témák? A legtöbb esetben emiatt nem derül fény idejekorán arra, hogy az illető aberrált, perverz, vagy egyenesen pszichopata. Mert megy a mismásolás, szőnyeg alá söprés, eleve kidolgozott módszer, bevett stratégia és koncepció sincs arra, hogyan lehet ezt rendre minél előbb, idejekorán (mielőtt bajt csinál) kideríteni egy emberről; ha kiderül mit is kéne csinálni, hogy reagálni stb stb Hanem struccpolitika van és bevárjuk a bajt... itt a bibi, tehát a felelősség valójában objektíve morálisan megoszlik az elkövető és a társadalom ill környezet között, sőt ha nagyon humánus és liberális aspektusba helyezkedünk, azt kell mondja, az elkövető - ha és amennyiben beteg - minimálisan felelős és hibás. Ez persze nem azt jelenti - sietek hozzátenni - hogy akkor semmi teendő nincs és szabadon kell engedni, elnézni neki. Nem nem. Bár nem tehet róla, mert beteg. De ahogy egy fertőző beteget is, őt is, hiszen valahol ez analóg egy fertőző betegséggel, a társadalomra veszélyes; ezért izolálni kell nyilván, legalábbis a gyógyulásig; ez természetes. Kényszergyógykezelés zárt intézed, legalábbis a gyógyulásáig. Utána újra tárgyalni az ügyet és ha 100% hogy gyógyult, megbánást tanusít, együttműködik és látszik rajta hogy nem jelent veszélyt a társadalomra immár, akkor tetszik nem tetszik már nem etikus, sőt már az ő emberiessége elleni bűncselekmény továbbra is bezárva tartani. Sajnos ez az igazság, akárhogy is fáj, esetleg retorzióra vágyó sértetteknek. Ha egy év múlva meggyógyul akkor egy év múlva etikus kiengedni bizony sajnos. Viszont nyilván ezután hosszas megfigyelés, fokozatos visszaengedés közösségbe; s ha újra elköveti vagy csak jel utal rá hogy megtenné, akkor visszaesőként már végleg izolálni, hiszen bizonytalan a gyógyulása, bármikor visszaeshet, ekkor életfogytig, de nem köztörvényesek közt, hanem hasonló beteg emberek számára fenntartott intézményben tartani.
Nyilván mindez több okból sem kivitelezett és kivitelezhető jelenleg. Eme okok közt bizony a társadalmi igazságosság és arányosság, humanizmus és tolerancia hiánya is benne van.
Nyugati fejlett országokban ez másképp van, néhol megvalósul ez az eljárás, amit megírtam (pl svédek, Kanada, Svájc )

Azonban nézzük a másik oldalt! Tegyük fel tényleges életfogytig fegyházra ítéljük, kasztráljuk, folyamatosan kínozzuk, és még mondjuk 80 éves korában kínhalállal kivégezzük.. Ettől vajon jobb lesz a sértettnek? Ettől enyhül a kínja? Nem igazán. Talán minimális pillanatnyi elégtételt érez, aztán elfelejti és szenved tovább a saját sérüléseitől, poszttraumás zavaraitól. Majdnem hogy valójában mindegy számára, mi történik az elkövetővel a későbbiekben (úgysem nagyon foglalkozik vele igyekszik elfelejteni és kitörölni őt végleg) mentálisan szinte semmi sem változik, marad a nyomorult tudatállapot, kevés kivétellel.
Legalábbis valami érdemi külső segítség nélkül. Segítség kell nyilván, nagyon kevés, kivételes olyan ember van, aki képes önerőből jól feldolgozni, lezárni, kigyógyulni belőle és boldogan élni... ha egyáltalán létezik ilyen...fehér holló, sőt hupilila...
Hiszem, hogy tökéletesen ki lehet gyógyulni ebből a traumából, bármilyen traumából, a lehető legdurvábból is ha megfelelően van feldolgozva, és ehhez megfelelő segítséget kapunk.

A hagyományos pszichológusi, pszichiátriai segítségnyújtás, és kezelés, a legtöbb esetben kudarc és csőd, nem igazán segít érdemben, talán valamit enyhít, de átütő és rövidtávú sikere nem igazán van, ha nem tévedek. Vannak alternatív módszerek, melyek eredményességét is kétlik sokan, mások esküsznek rá. Pl a meditatív-hipnotikus újra élése az eseményeknek - és sokszor. Nagyon kemény, az első x alkalom pokoli, hiszen át kell élni újra azt, nem simán visszaemlékezve, hanem a hipnotikus állapotban valóban ugyanúgy átélve... De aztán sokadik átélés után egyre enyhül halványul, míg X után (nyilván ezt a pszichoterapeuta látja, tudja és vezényli, mondja), olyannyira enyhül, hogy egyre közönyösebbé válik, majd lényegében megszűnik, mint trauma az elmében, az emlékek közt, egy szimpla, neutrális emléké válik, sőt legjobb esetben el is felejtődik teljesen... Ezt ígéri elvileg ez a terápia. De hogy mi a valóság ki tudja... Ki az aki ezt be meri vállalni? Hát nem sokan. Én sem hiszem hogy bírnám, ha lenne ilyen bajom. De azért van aki belevág és általában sikerről számolnak be, persze nyilván egyrészt szubjektív, másrészt pedig ugyebár akár hazudhatnak is, hogy pl. enyhítsék esetleg magukban a megbánást, hogy ilyen hülyeséget csinálták és önámítanak stb...
Nem tudom próbálta-e ezt valaki itt és azt sem tudom, hogy ajánljam-e igazán, mert szerintem kétélű penge, nagyon veszélyes, főleg azért mert még akkor is ha valóban működik és sikeres lenne, ha valaki idő előtt feladja, mert nem bírja el; akkor esetleg úgy, olyan állapotban lép ki a terápiából, hogy fokozott benne a trauma, tehát romlik az állapota. Tehát ezt elkezdeni csak úgy szabad ha végig is csináljuk bármi áron, összeszorított szájjal, öklünket harapva... szóval nem tudom kemény na...

Azt mondom a legjobb a csoportterápia. Nem is feltétlen szakemberrel, hivatalosan; hanem akár csak saját kis közösségeket alkotni, összejárni sorstársaknak, elmesélni mindenkinek mindent, kibeszélni magukból, kiönteni a lelküket, bátorítani egymást, barátkozni stb. S esetleg közösen kipróbálni egy terápiát (van azért jó néhány lehetőség ugyebár), összefogva összekapaszkodva, akár ezt az említett pszichoterápiás módszert, de fontos hogy együtt, vállvetve, szinte kézenfogva, jól illetve amennyire csak lehet, felkészülve, egymást felkészítve rá, bátorítva, segítve... Talán ez működhet... mindenképp kell közösség, társaság és segítség... önerőből szerintem e legnehezebb, bár nem lehetetlen. Nagyon fontos egy vagy több barát ill. megértő társ ehhez; nyilván mégjobb egy szerelem, egy hű pár, de hát az nincs minden bokorban; ám anélkül is lehetséges szerintem.

Megismétlem, meggyőződésem hogy teljesen ki lehet ebből jönni, abszolút és végleg, és boldog teljes életet lehetséges élni. Totálisan függetlenül attól hogy mennyire bűnhődött meg az elkövető, vagy esetleg kényszergyógykezelésen meggyógyult, gyógyultság miatt szabadlábra helyezték pár év után mondjuk, és úgy érezzük nem volt arányos a büntetése. A megtorlás, a bosszú vágya is negatív energia és mérgez, halmozódhat a lelki bajokra, ha az ember azon rágódik, hogy mi lett, mi lesz, hogy lesz vele. Az biztos, hogy fel kell jelenteni minden esetben, ezt nem szabad elmulasztani, be kell bizonyítani és törekedni kell az igazságszolgáltatásra. Aztán az már az ő dolguk, hogy diliházba csukják és gyógyítják, vagy börtönbe... Ha viszonylag arányos büntetést kapott, el kell engedni, el kell felejteni... mivel ő maga is a poszttrauma része, ha jelen van az elmében, folytatja tovább az abúzust valójában mentálisan, pszichésen....

süni írta: Kedves GáLá!
Nem vitatkozni szeretnék, csak feltenni egy elgonolkodtató kérdést (vagy legalábbis remélem, hogy az).
Egy tönkretett emberéletért mennyi az arányos büntetés? Ki tudja nekem (bárkinek) visszaadni az elvesztett gyerekkoromat? Ki tudja visszaadni az elvesztegetett életéveket? Sajnos senki. Emiatt szerintem életfogytiglant érdemel az, aki tönkretesz egy életet.

És ki tudja visszaadni az egészségünket, ami ráment erre?

Hajnalkám! Kérlek olvas pontosabban. Véleményt írtam és nem tényt. Azt írtam, én úgy hiszem, és nem azt hogy tutibiztos... a kettő között fatális különbség van!!!! Volt egy barátnőm, akit 12 éves korában megerőszakolt orálisan a nagybátyja és lényegében kijött belőle, egyetemet végzett és normális életet él, családja van és boldog; holott neki még az is fokozta a traumát, hogy az édesanyján kívül senki nem hitte neki el a családban, sőt a nagyanyja ellene lobbizott, hogy védje a fiát ugyebár; és az abuzált lány édesanyja sem tett semmit, pont emiatt, mert az anyja és a testvére nemhogy tagadták és hevesen ellenkeztek de botrányt csináltak, és támadták az áldozatot (kb azt mondták, ha meg is történt esetleg, akkor ő a hibás, ő provokálta ki, mert kis kurva)... így büntetlenül maradt a dolog, sőt mivel viszonylag közeli családtag, rendszeresen kénytelen volt elviselni a találkozást is, mindig amikor összejött a nagycsalád... Pszichológushoz sem járt, hanem önerőből dolgozta fel, mitöbb ő maga járt pszichológia szakra, azóta már elvégezte jó pár éve... De ha őt nem ismertem volna meg, akkor is ugyanígy vélekednék, mivel pozitív gondolkodású ember vagyok... javaslom inkább te is próbálj az lenni!

A te ügyedet nem értem. Ha bizonyosodott a bűncselekmény, akkor hogyhogy csak 2 évet kapott? Lehetetlen hogy bizonyított gyermek elleni családon belüli szexuális abúzus esetén egy bíró két évet ad.. teljesen kizárt.... kell legyen valami egyéb körülmény valami ok... Akkor újra kell indítani pert! Bár nem tudom pontosan mit csinált, és mit számított be enyhítőnek a bíróság. Ha azt tette, amit írtam, az tényleg legalább 10 év. Nem szabad feladni és tovább kell perelni!

Egy szóval nem írtam hogy a te esetedben az elkövető beteg vagy sem, hanem általánosságban és pláne nem írtam ilyet sem, hogy meg kellene érteni őt. Nem is ismerem az ügyed. Csak leírtam hogy mi lenne egy beteg emberrel szemben az etikus szerintem.
Vegyünk egy analógiát! Van egy leprás beteg ember, de nem veszi senki észre hogy leprás idejében, és megfertőz másokat, emberek halnak meg. Akkor most ő bűnös? Ezért meg kell büntetni? Egy pszichopata ugyanígy a betegsége miatt és nem jókedvéből úri passzióból erőszakol meg valakit, ő is áldozat. Ez nem menti fel a következmények alól, ezt is kifejtettem. Természetes hogy el kell zárni, izolálni kell mindaddig míg veszélyes a társadalomra, de joga van ahhoz, a társadalomnak meg morális kötelessége, hogy ne bűnözőként kezelje, hanem betegként; következésképp kényszergyógykezelésre kell kötelezni, nyilván továbbra is izolálva, mindaddig míg meg nem gyógyul, mindaddig míg a társadalomra veszélyt jelent. De, amennyiben meggyógyult, nem etikus tovább izolálni, mert korábbi tettét a betegsége miatt tette meg, és ez a betegség már nincs meg, tehát már nem veszélyes a táradalomra. Az hogy a te esetedben pszichopata-e illetve egyéb súlyos mentális torzulás vezetett oda hogy megtette a rémtettét az illető, én nem tudom, nem tudhatom. Gondolom a per során volt elmeszakértői vizsgálat is (mindig két vizsgálatot két különböző független szakértővel kell csinálni, mert egy sok okból nem ér semmit szinte, kell egy ellen-vizsgálat is, hogy igazolja az előzőt, nagyon sok ügy ezen csúszik el..)

Értem hogy fáj és igazságtalannak tűnik, de sajnos akkor is az az igazságos, hogy ha egy beteg elkövetőt meggyógyítanak, hamarosan szabadon kell engedni (amennyiben igazolt, hogy kizárólag a betegsége a felelős a bűntettéért); ha ezt nem teszik, az embertelenség és jogtalanság, mivel a bűncselekmény kiváltó oka megszűnt, a társadalomra való veszélyesség megszűnt... Ez volna etikus, de nem ez van nyugi... Nálunk nem... hanem mindez csak elmélet. A gyakorlatban nagyjából letojják hogy beteg-e vagy sem az összes elkövetőt. Hiszen nem csak szexuális bántalmazás elkövetői lehetnek betegek, hanem bármilyen elkövető, mint ahogy többségük pszichopata, vagy egyéb különféle súlyos pszichés zavaraik vannak mellesleg, és valójában áldozatok... A börtönök nagy részét nyugodtan át lehetne alakítani zárt elmegyógyintézetté...

Hidd el jót akarok és amiket írok azzal segíteni próbálok. Nem csak az megoldás és feloldozás, ha megtörténik az arányos igazságszolgáltatás, hanem az is, tán még jobban, ha gyűlölettől és haragtól, az összes negatív érzelemtől és gondolattól is felszabadulsz... ugyanúgy mérgeznek és nyomorítanak, mint a borzalmas emlék...

Ahogy írsz a bajodról, már ne haragudj, de nekem úgy tűnik, így programozod magad negatívan... Miért vagy biztos abban hogy a gyermekkorodban sok évtizede történt abuzus okozza a jelenlegi bajaid? Miért vagy abban biztos, hogy ha nem történt volna meg a rémtett anno, most nem lennének ugyanilyen bajaid? Mi győzött meg hogy összefügg, hogy már ennyire belemerülsz, hogy nem tudod hol végződik és hol kezdődsz... ?
Szerintem tévedsz abban, hogy ha valaki valamin nem ment át, akkor fogalma sem lehet róla.. Ez empátia kérdése... Egy csomó ember van a világon aki príma szakértője valaminek, amit soha nem tapasztalt meg a bőrén, csak informálódott róla, és jó az empátiája, tehát bele tud helyezkedni bizonyos aspektusokba... Sőt tovább megyek, sokszor az objektív és józan ítélőképesség kárára megy, ha valaki érintett, elfogult elvakult és fanatikus is lehet emiatt, tehát nem ritkán sokkal helyesebb és hatékonyabb megoldásokat találhat, aki nem érintett, nem ment át ilyenen, nem érezte a bőrén.
Nem kioktatni akarlak, hanem segíteni, együtt gondolkodni a problémák megoldásán, és kérlek fontold meg a véleményem. Azt gondolom, rengeteg embernek van a bolygón szorongása és millió pszichés baja, úgy hogy nem abuzálták gyermekkorában. Ezek a problémák nem csak és kizárólag ebben gyökeredzhetnek, hanem ezernyi más okai is lehet, akár genetikai is. Aztán ha jön a baj és az okot nem tudjuk pontosan, mint ahogy általában nem tudjuk mentális problémáknál, de még az agyturkásznak sincs legtöbbször lövése róla. Hát keresünk valamit amire rávetíthetjük, belekapaszkodunk egy vélt okban, ami persze lehet valós is. Tehát semmiképp sem mondom hogy kizárt hogy emiatt van, de nem árt megfontolni , hogy az is lehet hogy nem emiatt van hanem amúgy is volna. Azonban ez a latolgatás nem igazán visz előre. Hasznos dolgok tudni persze a pontos okot, de célszerűbb az állapot megszüntetésére és orvoslására, tehát arra koncentrálni amin tudsz változtatni és nem arra amin már nem. hiszen akár az abuzus okozza a jelen gondodat, akár nem. Azon az égvilágon nem tudsz semmi változtatni, hasak nincs időgéped, viszont a hozzá való viszonyulásodon annál inkább tudsz, s mivel aligha van bizonyítékod arra hogy biztos hogy a téged ért abuzus okozza jelen bajod, csak hiheted ezt, következésképpen dönthetsz úgy is hogy erre mostantól fütyülsz. Szabadságodban áll meghozni ezt a döntést, hogy mostantól inkább azt hiszed, hogy mégsem nem is, hiszen végül is miértis volna bizonyos ez... és meglehet hogy máris enyhülni fog, hiszen könnyen lehet hogy egymást gerjesztő katalizáló lelki folyamatok, a gyermekkori bántalmazásod és a jelen betegséged, ill mentális gondold, szorongás stb... próbáld meg oldani és elengedni azt a láthatólag egyre erősödő és növekvő hidat a kettő közt, amit meglehet csak te építesz hitből és nem is valós. Nagyon sokan szoronganak hidd el. A szorongást és depressziót, milliónyi hétköznapi társadalmi frusztráltság váltja elsősorban; sajnos nem a világ boldogabbik felén élünk, bár más szemszögből még örülhetünk hogy ilyen jó helyen élünk, hiszen az emberiség 70%-nak még ennyi sem jut ki, hanem nekik egy zokni is luxus, s számukra ahogy mi élünk az maga a paradicsom... A meditatív technikákat szoktam javasolni ilyenkor. Ha esetleg nem alkalmaznád/nem ismernéd. Ha nem megy, vannak ezt segítő készülékek is, pl az Agytréner nevű, vannak ugyebár körök tanfolyamok bár nem olcsók, pl az Agykontroll, vagy a Maharisi féle Tradícionális Meditáció, de ami még szerintem nagyon jó, én próbáltam és fellegekben jártam tőle, az az tudatos álmodás; ez is ha nem megy van gép ami segít Lucid Dreamer és hasonló nevű készülékek, neten megtalálhatók. Nyilván egyik sem 10 forint de ha az ember esetleg megteheti megér, mert elképesztő pozitív pszichés változásokat tudnak előidézni... elnézést hogy belekotyogtam, okoskodtam és a terjedelemért is.. (grafomán vagyok bocs)

De ha tudod mi a jó neked és jó úton jársz, akkor mi a probléma?
Szerintem a megtapasztalás a és tudás nem teljesen fedi egymást, node ez már afféle filozófiai vita volna inkább, ami nem is ide tartozik, úgyhogy tényleg hagyjuk... Annyi csak hogy ha ilyen kissé kirekesztőnek tűnő módon állsz mindenkihez, aki segíteni szeretne, és csak attól fogadsz el tanácsot, illetve csak azzal kívánsz beszélgetni erről, aki átélt ilyesmit, hát nem tudom, hogy a jó irány -e... node mindegy, ha te meg vagy győződve arról, hogy a jó úton jársz és tudod mi a jó neked, az a lényeg. Akkor nincs nagy baj...