Találkozás az elkövetővel

Mi sokáig találkoztunk, évtizedeken át, leszámítva azt a pár évet, amíg börtönben volt. Sokáig úgy csináltam, mintha mi sem történt volna... Egyszerűen nem gondoltam rá, kizártam a gondolataimból. Őszintén hittem, hogy nincs annak már jelentősége. Aztán jött a terápia, és megértettem sok mindent. Akkor döntöttem úgy, hogy soha többé nem akarom látni. Sikerült. Elfogadtattam ezt a családdal is - van aki tudja, miért kerülöm, van aki nem, pl. az anyja sem, nem tudom, ő mit gondolhat magában.

Tegnap anyáméknál voltam, megszólalt a telefon. És mivel mindketten nehezen mozognak, én vettem fel. Ő volt az. És nem tudom megmondani, hogy mit éreztem. Mintha egy vaksötét szobában lennék, ahol hiába nézek, nem látok.

Ez egy kegyetlen, de fontos téma. Annyi mindent lehetne róla mesélni. csak nem tudom hogy kezdjek hozzá

Jesszus Mara!!Mit éreztél?Nem lett volna kedved így utólag beolvasni. Tudom h akkor épp nem...

Hajrà Amaoneth.

Mindenképpen rossz érzés a találkozás,a harag mindig ott bujkál az emberben,az érzés elmondhatatlan.Mindenkinek a saját helyzete a legnehezebb,az enyém,azon kívül,hogy nehéz,elég bizarr is.Engem a nevelőapám molesztált,a legszebb az egészben,hogy családban maradt!!Minden családi összejövetelkor ott van.Elmondtuk az anyámnak,mert a testvéremet is molesztálta,Ő meglepődött ezen,azt mondta megbeszélik!Szerintem nem beszéltek róla.és ő együtt él vele,mintha mi sem történt volna.De ez már legyen az övé.Amióta elkezdtem dolgozni,pszichológushoz járni,tudom el kell beszélgetnem vele,mert azt gondolom ez egy fontos lépés,hogy tisztában legyen vele mit is tett.6 éve szeretnénk gyermeket,eddig sikertelenül,inszeminációval egyszer teherbe estem,de sajnos nem maradt meg.Fel fogom nyitni a szemét,mert lehet,hogy ez áll a háttérben,amiért nincs még gyerekem,hogy tudja erről lehet hogy ő tehet.A felelősség a szégyenérzet az övé.

Az én elkövetőm már rég halott és néha nagyon szeretném, ha élne, hogy a képébe ordítsam, hogy mennyire tönkretett és mennyire egy gusztustalan féreg. Persze lehet, hogy akkor máshogy viszonyulnék az egészhez, de egy halottat már nem lehet bántani, sajnos.
Nem tudom elképzelni, hogy titokban tartom meg elcsevegek vele, minden tiszteletem azoké, akik erre kényszerülnek.

Zsófi987 írta: Az én elkövetőm már rég halott és néha nagyon szeretném, ha élne, hogy a képébe ordítsam, hogy mennyire tönkretett és mennyire egy gusztustalan féreg. Persze lehet, hogy akkor máshogy viszonyulnék az egészhez, de egy halottat már nem lehet bántani, sajnos.
Nem tudom elképzelni, hogy titokban tartom meg elcsevegek vele, minden tiszteletem azoké, akik erre kényszerülnek.

Én anyámmal (meghalt 8 éve), a gondolataimban vitatkozom. Magam elé képzelem, és úgy gondolom, hogy hallja, amiket mondok neki. Gyakran álmodtam is vele. (Rá azért haragszom többek között, mert tudott az abúzusról, és nem tett semmit.)
Igen, azt nem írtam, hogy én úgy hiszem, hogy a szellemünk tovább él... Így időnként veszekszem az anyámmal, időnként megbocsátok ezt-azt.. De azt hiszem, egyes pszichológiai irányzatok szerint ha Magad elé képzeled, és beszélgetsz vele képzeletben, az a Te pszichédre is hat. A családállításnál is ez képeződik le valahol, valahogy. Valahogy valóságossá válik. Lehet, ez van, akinek misztikus, de működnek ezek a dolgok, én használom, mint említettem.

Május, lehet, és kell is haragudni. V.melyik önsegítő könyvben olvastam, hogy a harag egy erő, amellyel kivethetem magamból a mások elítélését, gonoszságait. Meg a Bibliában is benne van állítólag, hogy meg van a haragnak, és a megbocsátásnak is az ideje. Ha ezt nem teszed meg Magadért, akkor meg Magadat nem szereted feltétel nélkül. A gyógyulás fázisai: Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van.
Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.

(keresőbe beírva a gyász fázisai érvényesek ide is. )

Fájdalmas dolog haragudni olyan emberre, aki jót tett értünk. Az én abúzálom is ilyen. Anyu is. De szét kell választani, hogy egy ember lehet egyszerre jó és rossz irányultsággal felénk. Ambivalencia. Engem Anyu szeretett, de sok voltam neki mind fizikálisan, mind lelkileg. (Sokadik legkisebb gyerek.) Lassan tanulom őt megérteni, és eljutok nemsoká a teljes megbocsátásig. De ha nem haragudtam volna rá, nem jutok el soha oda, hogy meggyászoljam azt a szeretethiányt, amit nem tudott nekem megadni... Ha ide nem jutok el, ott maradok, hogy rossz vagyok, és azzal büntetem magam, hogy nem vagyok méltó az életre, és várom a halált, ha nem is teszek ellene..

Erre a legkifejezőbb ez a szmájli: Én mindig ezt érzem, amikor meglátom a facebookon a képét. Ő nincs fent, csak a felesége és a lánya. Tudom, letilthatnám, de őket szeretem. Ha szerencsém van, élőben nem kell vele találkoznom többé. Igazából úgy voltam én is korábban, mint Mara. Találkoztunk időnként, igaz, ritkán, de akkor még nem tartottam itt, ahol most.

Köszönöm, Alicia! Én még csak ott tartok, hogy fizikailag akarom nagyon, de nagyon bántani, ha magam elé képzelem, csak az undor jön és a fékezhetetlen düh. Majd talán idővel. Volt, hogy párnát püföltem és őt képzeltem a helyébe.

Ezt a topikot nem vagyok hajlandó olvasni!

Hogy nekem milyen volt az elkövetővel találkozni..... Szörnyű, fojtogató, ami szintén csak önutálathoz vezetett.... mert egy fedél alatt éltünk évekig. Tudom hogy sokan voltunk így, biztosan értitek miről beszélek. Az ember alkalmazkodik a túlélés érdekében. Alakoskodik, mást mutat mint amit érez. Végül már maga sem tudja mi igaz és mi nem. Én így voltam vele. Magam se tudtam sokszor mit érzek. Mert ő volt aki megerőszakolt, és ő volt aki leült velem leckét írni. Ő markolt a hajamba és szegezett az ágyhoz miközben a nővéremet is megerőszakolta,mert izgatta hogy mindketten ott vagyunk, és ő volt aki kirándulni vitt, ő kötötte be a térdemet mikor véresre sebeztem tornaórán. Ő ütött meg úgy hogy a fal adta a másikat, és ő zavarta el a részeg vér szerint apámat mikor az bántani akart.

Utáltam magam, mert szerettem pedig bántott, és utáltam magam mert gyűlöltem, holott tanított, és vigyázott rám.

Évekkel az elköltözésem után találkoztunk újra, én pedig nem tudtam haraggal gondolni rá, csak mikor már elment tőlünk. Kicsit olyan volt, mintha még mindig gyerek lennék: "Jó kislány vagyok, örülök neked, csak ne bánts megint"

Május írta: Amaoneth, pont így érzek én is, pont így. Nem tudom, hogy most gonosz, aki bántott, vagy nem, vagy milyen ember???

Ez a legrosszabb az egészben . Az eszemmel tudom hogy rossz amit tett, de az érzéseim nem ilyen tiszták.

Ági40 írta: Ezt a topikot nem vagyok hajlandó olvasni!

Először engem is megviselt. Rettenetesen gyűlölöm, hogy nekem még volt kommunikációs kapcsolatom vele, és még találkoznom is kellett vele, miután megszabadultunk tőle. Én ébredtem fel elsőként a családból, hogy valami így nem oké. Amíg ez nem történt meg, még a szülinapomra is majdnem meg lett hívva.
Egyszer eljött hozzánk, mikor új házba költöztünk, és én felvettem valamit, hogy megmutassam neki, nem ruhára kell gondolni. És olyan kéjsóváran nézett rám, hogy soha nem fogom elfelejteni, akkor volt egy rádöbbenésem, hogy beteg, hogy engem ő kíván. Undorító, soha többet nem találkoztam vele. De pl. még a munkahelyén is voltam a válás után, mielőtt végleg megszakítottam vele a kapcsolatot. Ez egy ilyen áldozat felébredés előtti állapot.

Meg vannak elkerülhetetlen helyzetek, amikor pl. az egyik családtag vagy valaki tartja a kapcsolatot az elkövetővel és esetleg találkoztok. Szörnyű.

Amaoneth, elég szörnyű, ami veletek történt. Beteg, aberrált ember, ez már nem csak hataloméhség, hogy bármit megtehetek. A beteget nem felmentésként használom, hanem arra értem, hogy olyan élvezetet akart magának nyújtani, amire csak az képes, aki a saját kielégítetlen vágyainak a rabja, beteg elme, és csak olyanon tudja kiélni, akivel, akikkel megteheti, és ez a gyerek, mert manipulálható, irányítható, és őt mint "érett" személyt magad fölé helyezed, szeretettel viszonyulsz felé, és ezt használják ki ezek a rohadékok. Veszedelmes szemétládák. Aljadékok. Törekedj arra, hogy felismerd mindezt, hogy ne gyerekként tekints rá, hanem felnőttként.

És még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy egy gyerekre való vigyázás, a gyerek megvédése, tanítása az egy természetes jelenség (annak kellene lennie). Ettől az elkövető nem lesz jó. Bár én ezeket sem tudom felsorolni. De egy normál gondolkodású, érett felnőtt személy ettől nem lesz több, hogy ezeket megteszi. Ezen nem kell meghatódni.

Egy biztos, hogy egy ilyen ember nem szeret, csak kihasznál. A saját farkát szerette. Semmi és senki mást.

Amaoneth írta:

Május írta: Amaoneth, pont így érzek én is, pont így. Nem tudom, hogy most gonosz, aki bántott, vagy nem, vagy milyen ember???

Ez a legrosszabb az egészben . Az eszemmel tudom hogy rossz amit tett, de az érzéseim nem ilyen tiszták.

Én is így érzek Amaoneth és Május, pontosan így. Iszonyat ez a kettősség, és nem tudok rá haragudni, pedig az eszemmel tudom, hogy hogy kellenne. De pici koromtól kedve nagyon szerettem őt, rajongásig, sok jó élményem fűzódik hozzá, miközben utólag már tudom, hogy végig csak molesztált....de ezt akkor, gyerekként nem vettem észre (pld, hogy azért játszik velem, azért visz el ide-oda, hogy közben molesztálhasson). Tök gáz, hogy egyáltalán nem esett le az utolsó pillanatig sem. Aztán, amikor először megtörtént, már leesett, és elkezdtem félni tőle....de azért elvitt másnap kirándulni (miközben végig véreztem és rosszul voltam fizikailag (szédülés, hányinger)). Ez is olyan kettős...megerőszakol, kirándulni visz, foglalkozik, játszik velem, megerőszakol....és így tovább.
(Pedig mi nem éltünk együtt.)