Emlékek

Az utóbbi napokban nagyon összezavarodtam. Mivel nincs semmilyen bizonyítékom, ezért nem tudom, hogy az emlékeim valósak-e vagy csak valami baj van a fejemmel és az emlékezetembe valami hiba ütközött és nem az igazi történésekre emlékszem, lehetsèges ilyen? Van olyan, hogy egy elkövető a külvilág számára egy teljesen más arcot mutat, mint a zártajtók mögött, hogy egy idő elteltével velem máshogy viselkedett kettesben mint ha valaki más is ott volt? Ti éreztetek már ìgy? Ne haragudjatok ezért a bejegyzésért csak bepánikoltam és semmiben se vagyok biztos és nem értek már semmit se....

emma írta: Az utóbbi napokban nagyon összezavarodtam. Mivel nincs semmilyen bizonyítékom, ezért nem tudom, hogy az emlékeim valósak-e vagy csak valami baj van a fejemmel és az emlékezetembe valami hiba ütközött és nem az igazi történésekre emlékszem, lehetsèges ilyen? Van olyan, hogy egy elkövető a külvilág számára egy teljesen más arcot mutat, mint a zártajtók mögött, hogy egy idő elteltével velem máshogy viselkedett kettesben mint ha valaki más is ott volt? Ti éreztetek már ìgy? Ne haragudjatok ezért a bejegyzésért csak bepánikoltam és semmiben se vagyok biztos és nem értek már semmit se....

Nincs miért szabadkoznod Emma, itt ezért vagyunk, hogy megbeszéljük az abúzussal kapcsolatos problémákat..

Sajnos van olyan, aki teljesen mást mutat a zárt ajtók mögött, mint a külvilág felé. Azért tudják tartósan csinálni. Nem te vagy megháborodva, hanem az volt a szemét, aki ilyet tett.

Köszönöm Alicia09!
Az utóbbi pár napban már mást se tudok csinálni csak erre gondolok, nem tudom kizárni, próbálom összeilleszteni a képeket, az egyetem sem megy ebben a félévben, mert tanulni se tudok és folyamatos nyomás van a mellkasomon és szorongok és nem tudom mit csináljak hogy végre lenyugodjak

emma írta: Köszönöm Alicia09!
Az utóbbi pár napban már mást se tudok csinálni csak erre gondolok, nem tudom kizárni, próbálom összeilleszteni a képeket, az egyetem sem megy ebben a félévben, mert tanulni se tudok és folyamatos nyomás van a mellkasomon és szorongok és nem tudom mit csináljak hogy végre lenyugodjak

Most visszaolvastalak, és látom, nem mered elmondani a terapeutádnak. Miért nem? mitől félsz? Ő tehetne érted a legtöbbet..!

Igen már van terapeutám Alicia09 és mondta, tudja hogy valamit titkolok, de nem fog róla kérdezni, hanem vár, amíg magamtól szeretném elmondani, én pedig mindig a következő alkalmakra halasztom az elmondást, de most már nem halogatom tovább és ezen a héten beszélek róla. Bízom benne, de félek, mert ha kimondom többet nem tudom visszaszívni, félek attól is, hogy nem fogom tudni kezelni ezt az egészet és többet fog rontani, mint használni, hogy elmondtam és nem is tudom, hogy szeretnék-e róla beszélni vagy, ha kérdezne róla. Nekem mindig az a nagy gondom, hogy nem tudok nyíltan beszélni az igazi problémáimról, az olyan dolgokról amik zavarnak engem, mert félek a megítéléstől és attól, hogy máshogy fognak nézni rám vagy, hogy olyat mondok ami esetleg nem illene oda és ezért kellemetlenséget és feszültséget okozok. Tudom, hogy egy terapeuta nem ítélkezik, de a tudat, hogy tudja kellemetlen nekem, mert gátlásos vagyok. És ami miatt még nem osztottam meg vele az az, hogy tartok attól, hogy csak én fújom fel az egészet és szégyenlem magamat, hogy ilyen kis ügyből csinálok hatalmas nagyot

Emma nálam, amikor ilyen ütközetek voltak, mindig mondtam ( mivel látta is), hogy van valami, amit nem mondtam el, azt sem biztos, hogy el akarom, vagy fogom mondani. Persze onnantól kezdve mindig finoman dolgozott azon, hogy sikerüljön. Aztán sikerült, és aztán mondjuk nem lettem tőle jobban...

De nem is leszel tőle azonnal jobban, csak annyi, hogy kijött belőled, és az már egy lépés. Ez a dolog nem itt ér véget, hogy elmondom. Általában. Viszont, ha megbízol a személyében, akkor abban is bízhatsz, hogy szeretettel fog segíteni neked. Mert attól te még szerethető maradsz, ha elmondod, ami veled történt. Nem te használtál ki valakit, hanem téged használtak.

Sziasztok!
Nekem is vannak emlékeim régi dolgokról.Egyszer egy barátnőm segítségével próbáltam rájönni arra,hogy mi is történt,de rosszul voltam tőle,úgy éreztem,becsavarodok.
A történet: kettő is van.Az egyik kb.10 éves koromból való.Volt a családunknak egy fiatal férfi ismerőse.Nagyon szerette a gyerekeket,mindig körülvette magát velük.Engem is elvitt egyszer strandra.Csak ketten mentünk.Miután kipancsoltuk magunkat,elindultunk haza.De nem haza,hanem egy kietlen területre hajtottunk,egy szántóföldre.Majd ott leállította a motort,pár percig fogta a kormányt,majd rám nézett és onnantól fogva semmire,de semmire nem emlékszem.Mindig újra és újra eszembe jutott ez az emlék és rossz érzéssel töltött el.Nem tudom megmondani miért,de rossz volt.Jó pár évvel később megtudtam,hogy pedofilia miatt elítélték.Akkor jutott először eszembe az,hogy mi van akkor,ha tett velem valamit akkor.
A másik emlékem óvodás koromból van.Legjobb barátnőm apukája mindig mondta,hogy feleségül vesz,elhalmozott játékokkal.Egyszer csak ő meg én voltunk nála otthon.A gyerekszobában voltunk együtt,az ölében voltam és simogatott.Meg nem mondom hogyan,hol,halvány,régi emlék ez,pici voltam még.Amire viszont kristálytisztán emlékszem,az a szégyen érzés,valami megfoghatatlan rossz érzés.Ezt éreztem ezzel a férfival kapcsolatban.Később őt is börtönbe zárták pedofilia miatt.Kb.16 voltam,amikor megkörnyékezett,követett az utcán,próbált leitatni stb.Megfenyegettem,hogy mindent elmondok szüleimnek.Persze nem mondtam el,de többet nem szólt hozzám,csak mohón lesett.
Nem emlékszem semmi konkrét erőszakra az ovis és 10 éves kori esetnél,csak mindkettőnél a rossz,mélyről fakadó fájdalmas érzés van.De nem tudom se megfogni,se leírni.
Amikor barátnőmmel próbáltunk emlékezni,olvasni pszichológiai cikkeket erről,elkezdtem hallucinálni.Fizikailag éreztem át a hallucinált dolgokat,félelmetes volt,érzelmileg még jobban kibuktam.Nem is próbáltam,nem is akartam tovább ezzel foglalkozni...
Az az érdekes,hogy nem tudok rendes kapcsolatot kialakítani.Amint megkívánnak,egyből undort,megvetést,haragot kezdek érezni,vágyik valahol a testem a szexre,de nem akarom azt! Kaotikus az egész,akit szeretek,egyszerűen elkezdem megvetni,lenézni,megutálni,amint kifejezi a vágyát a szexre.
Végre leírtam,pfuuu. Nem tudom mi történt velem,félek is megtudni,az az igazság.Lehet,hogy semmi,ez is benne van.De mégis ezek az érzések fakadnak valahonnan,de nincs,egyszerűen nincs bátorságom kideríteni,hogy mégis honnan.
Köszönöm,hogy leírhattam ezeket Nektek!

Nebánts....

Karácsony beküldte:

Viszont, ha megbízol a személyében, akkor abban is bízhatsz, hogy szeretettel fog segíteni neked. Mert attól te még szerethető maradsz, ha elmondod, ami veled történt. Nem te használtál ki valakit, hanem téged használtak.

Ez szép volt, még jól el is sírtam magam tőle.

Hú de mélyről ástam elő ezt a topikot!
Nagyon furcsa történt ma velem, és muszáj elmesélnem.
Több előzménye is volt annak, ami ma történt velem. Egyrészt nézek egy sorozatot (krimi), ahol kiderül az egyik szereplőről, hogy gyermekkori szexuális abúzus áldozata, egyáltalán nem emlékezett semmire, aztán egyszer csak emlékbetörései voltak. Ezt két napja néztem. Aztán tegnap megnéztem az RTL riportját a nevelőotthonos fiúkkal (kiraktam a másik topikban). Biztos ezek is hozzájárultak a mai történéshez. Ezen kívül ma 4-kor ébredtem, az egész napot félálomban csináltam végig, gondolom, ilyenkor kevésbé működnek az önvédelmi mechanizmusok.
Szóval gyógytornásznál voltam (mert fáj mindenem), a hasamon feküdtem, annyi volt a feladat, hogy nyújtózzak. A gyógytornász (nagyon rég járok hozzá, és jól ismer) azt mondta, csináljak úgy, mintha fejest ugranék a medencébe. És akkor, mintegy varázsütésre teljesen máshol voltam, olyan 10-11 évesen, egy medence partján, ahol magamban próbáltam töretlenül fejest ugrani. És hirtelen éreztem a gyomromban, mennyire ki voltam akkor készülve, mennyire fájt valami, mennyire szorongtam, láttam magam, ahogy egyre ugrom a fájdalmas hasasokat és nem hagyom abba, ráadásul szarrá égettem ott magam, estére iszony lázas lettem. Ennél több nem jött, éreztem, ahogy a medencében egykor a vízbe, ma a matracon a múltba süllyedek , éreztem, hogy valami nem enged tovább, tudtam, ha engedném, feljönne valami emlék, aztán folyton szólt a gyógytornász, feszítsd a lábad, emeld a karod, elillant a pillanat, nem jött több. De nagyon felkavaró volt az egész, rég jött fel a múltból bármi. Az egész csak egy érzés volt, nem is tudom, átjön-e így valami, ahogy leírom. De azért milyen furcsa, hogy ennyi idő után is még kavarognak bent a dolgok. Nagyon fájt látni azt a kislányt.

Szoktatok olyat, hogy álmodtok álmotokban?
Az eset: Kicsi vagyok és valami nagyon rémisztő dolog történik. Aztán hirtelen ráébredek, hogy most csak álmodtam, de azt gondolom, hogy ez egy régi emlék, ami igaz volt és álmomban jött elő. És de jó, h felébredtem. De legalább emlékszem, és próbálom elraktározni. Utána filmszakadás. És nem emlékszek semmire másnap. - Én általában szoktam egész jól emlékezni az álmaimra. - De pár nappal később egyszer csak munka közben egyszer csak mint egy villámlás bevillan, hogy azt álmodtam, h bántanak, de álmomban álmodtam. Dupla álom volt. És ahogy felvillant egy pillanatra, már el is tűnt mielőtt igazán megnézhettem volna, akárcsak egy villámlás. Van ilyen, h ilyen mélyen elrejtek magam elől valamit vagy... nem is tudom.
Nem tudom értitek-e, volt egy ilyen film is egyszer Leonardo Dicaprioval, valami öt álmon volt az álmain belül, vagy még több, már nem tudom.

Igen, az Inception (Eredet) volt a címe ennek a filmnek, ami az álmokban teremtésről, és annak szintjeiről szólt... a thriller jellege mellett nagyon jelképes film arról, hogy mi is a valóság, mi nem az.
Az emlékek birodalma sokszor fantáziának tűnik nekünk, máskor elillan, megfoghatatlanná válik, ez sokunkban bizonytalanságot okoz, "talán meg sem történt", gondoljuk. Pedig az emlékek szerintem ott vannak minden sejtünkben, részben alakítják is az életünket úgy, hogy észre sem vesszük.
Tényleg nagy jótétemény, amikor felszakad egy pillanatra a fátyol, alvás közben vagy gyógytornásznál, és rápillanthatunk valamire, ami érzés szinten valahol ott állt bedobozolva évekig..
Bocs a filozofikus gondolatokért, de nagyon megihlettetek Én még mindig nem tudom igazán feldolgozni, hogy csaknem ötven évig éltem úgy az életemet, hogy az emlékeim a háttérből irányítottak, mint afféle démonok, és én nem is tudtam róla.
Bár a démonok közelről ijesztőnek tűnnek, saját tapasztalatom, hogy sokkal jobb így, hogy láttam őket, mint amikor még nem is tudtam róluk, csak voltak, és cselekedtek - például párt választottak - helyettem

Nyugodt, tudod mi a legborzasztóbb? Pl, hogy látom a megismételt hülyeségeimet már folyamatában is, de attól, hogy tudom, hogy nem én irányítok, hanem a "múlt", attól még megtörténik. Én meg csak állok közben és nézek, h már megint mekkora barom vagyok, hogy sokadszorra is ugyanarra a hülyeségre készülök, de nem tudom magam irányítani. Én az irányításkényszeres. Nézem magam kívülről és nem tudom magam leállítani, de tudatában vagyok mindennek. És még csak kettős személyiségem sincs. Vigasztal a tudat, h de legalább már látom, h mit kéne tenni, pontosabban épp nem tenni, csak ... egyelőre itt tartok.

Kv, erről, amit írtál, ez a vers jutott eszembe, biztos láttátok már. Nagyon találó. Vajon hol tartunk? A szokásnál? Akkor már csak két fejezet van Remélem, még ebben az életemben sikerül eljutni az 5.-hez.... ja, és nehogy hibáztatásnak vegyétek! Az, ami gyerekkorunkban történ, nem a mi hibánk... változtatni csak azon tudunk, ami most történik, a lyukbaeséseken... talán. A terápia ebben segíthet. Nekem tetszett ez a vers.

Portia Nelson: Önéletrajz öt fejezetben

1. Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán
Beleesek.
Elveszett vagyok... remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

2. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán,
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

3. Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesek... ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.

4. Sétálok ugyanazon az utcán
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.

5. Egy másik utcán sétálok.