Van vége?

Lehet ennél sokkal jobb, Május. Elfelejteni nem fogjuk, de az emlékek érzelmekre gyakorolt hatása csökken. Meg egyéb dolgok is helyreállhatnak egy jó terapeuta segítségével.

Május írta: Azt szeretném megkérdezni, hogy ennek a rossznak, amit átélek, van-e egyszer vége??? Van-e köztetek olyan, aki nem azt érzi folyton, hogy a múltja, a bántások nem mellette vannak, hanem mögötte? Mert néha vannak időszakok, amikor kicsit halványabb a rossz, akkor mindig azt gondolom, hogy na most vége, többet ilyen rossz gondolataim és érzéseim nem lesznek. De aztán történik valami apróság, látok valami szomorút, és újból benne vagyok... Szóval van vége? Vagy ez már mindig így lesz, hogy pszichológushoz járok, szenvedek, nyomasztanak az emlékek és a jövő is? Mindig fájni fog?

Amióta nem küzdök azért, hogy mögöttem legyenek a történtek, amióta hagyom, hogy szépen ott üljenek mellettem, azóta sokkal jobb nekem. Amikor kedvem szottyan, beszélek róla, gondolok rá. Semmi védekezés, semmi álca. Így helyükre kerülnek a dolgok, a félelmek, a szorongások, az idegbajok. Nem szenvedek már, nem nyomasztanak az emlékek, a jövő [strike]sem [/strike]is csak ritkán.

Május írta:

Alicia09 írta: Lehet ennél sokkal jobb, Május. Elfelejteni nem fogjuk, de az emlékek érzelmekre gyakorolt hatása csökken. Meg egyéb dolgok is helyreállhatnak egy jó terapeuta segítségével.

Én azt szeretném, hogy ne legyen igaz, amire emlékszem. Hogy bárcsak ne történt volna meg! És meddig járjak pszichológushoz? Honnan tudom, hogy már jól vagyok?

Ezt biztos, hogy hiába szeretnéd, de majd el fog tűnni a súlya. utána már csak nem nagyon kell pszichológus. Akkor vagy jól, amikor úgy érzed, hogy tudsz örülni az életnek, és nem a rémekkel való küzdelem lesz előtérben.

Május írta:

Ezt biztos, hogy hiába szeretnéd, de majd el fog tűnni a súlya. utána már csak nem nagyon kell pszichológus. Akkor vagy jól, amikor úgy érzed, hogy tudsz örülni az életnek, és nem a rémekkel való küzdelem lesz előtérben.

Alicia, én minden nap küzdök a rémekkel, sokan vannak. Rémek is meg cserbenhagyók is... Néha azt gondolom, a cserbehagyók rosszabbak, mint az elkövető rémek....[/quote]

Igazad van Május, a cserbenhagyók ugyanolyan rosszak, vagy lehet, hogy rosszabbak.. Nekem ők is a rém kategória..

Május írta: Azt szeretném megkérdezni, hogy ennek a rossznak, amit átélek, van-e egyszer vége??? Van-e köztetek olyan, aki nem azt érzi folyton, hogy a múltja, a bántások nem mellette vannak, hanem mögötte? Mert néha vannak időszakok, amikor kicsit halványabb a rossz, akkor mindig azt gondolom, hogy na most vége, többet ilyen rossz gondolataim és érzéseim nem lesznek. De aztán történik valami apróság, látok valami szomorút, és újból benne vagyok... Szóval van vége? Vagy ez már mindig így lesz, hogy pszichológushoz járok, szenvedek, nyomasztanak az emlékek és a jövő is? Mindig fájni fog?

Ugyanilyen párhuzamban élek. Pont ezt ecseteltem legutóbb. Én a hídjaimmal szemléltettem, hogy a múltam és a jövőm között van egy összekötő híd, én pedig ott tanyázok a híd alatt, és függőségeket keresek magamnak, azokon csüngök, mert nem tudok belemozdulni a céljaimba, hiszen a traumák miatt nem tudok megküzdeni például egy párkapcsolattal sem...béna kacsa vagyok.

Május, már én is gondoltam erre, sőt sokszor, mostanában is, hogy reggelente felkeltem, eldöntöttem, hogy nem gondolok rá, jó kedvem lesz, nem cseszem el a szerelmemet, aztán meg nem sikerült az sem. Mégis itt vagyok "egyedül". Tehát kell a pszichológus. Most ott tartok egyébként, hogy anyuval nem is tudok beszélni, nincs egyáltalán kedvem, nincs is mondanivalóm neki, nem nem nem . Nemrég hívott, de a telót a kisfiamnak adtam oda, ők beszéltek, aztán meg le is tettem.

Május írta:

[quote="karácsony"

hiszen a traumák miatt nem tudok megküzdeni például egy párkapcsolattal sem...béna kacsa vagyok.

Én annyira béna kacsa vagyok, hogy el sem jutok a párkapcsolatig....[/quote]

Azt gondolod, a párkapcsolat segít? Van, amikor jobb egyedül. És ezt most komolyan mondom.

Május írta:

Azt gondolod, a párkapcsolat segít? Van, amikor jobb egyedül. És ezt most komolyan mondom.

[/quote
Elhiszem. De én mindig egyedül vagyok. Amióta 15 éve felnőttként is ocsmányságot csináltak velem, azóta nekem nem megy a párkapcsolat.

Értem. Nem is akarok itt okoskodni, csak voltam én is egyedül, és párkapcsolatban, többször is. Jelenleg pedig házasságban élek. Jó régóta. talán túl régóta is...

Május írta:

Értem. Nem is akarok itt okoskodni, csak voltam én is egyedül, és párkapcsolatban, többször is. Jelenleg pedig házasságban élek. Jó régóta. talán túl régóta is...

Nem vettem okoskodásnak, válasznak vettem. Ha túl régi a házasság, akkor nem zökkenőmentes, igaz?[/quote]

Az első perctől nem zökkenőmentes. Hiába a nagy szerelem, hiába a meggyőződés, hogy megtaláltad azt, akivel tényleg összeilletek, hiába hogy a világ legrendesebb pasija, mindig van, ami bekavar. (Vagy aki, pl. anyós...) A párkapcsolat alapból nehéz dolog. Még akkor is, ha egyébként az embert nem érte abúzus. És az biztos, hogy ha az embernek problémái vannak, nem segít, ha párkapcsolatban él. Sőt, csak bonyolítja a dolgokat. Gondolj csak bele, ha jön egy olyan "rohamod", hogy nem lehet téged szeretni, vagy padlót fogsz, depizel, stb., a párod pedig nincs a toppon, és nem figyel rád, az még súlyosbítja az amúgy is szar helyzetedet. És akárhogy reagálod is le, megbántod a másikat.

En padlon vagyok, nagyon . Azt hittem a szetelmem az igazi a minden h meg tudunl oldani mindent. Nem biztam benne vmiert es be is igazolodott atvert masik no is kepbe kerult parhuzamosan velem. Most semmi kiutat nem latok hogyan tovabb.ma viszi el a meg itt maradt ruhait.

Május írta:

Az első perctől nem zökkenőmentes. Hiába a nagy szerelem, hiába a meggyőződés, hogy megtaláltad azt, akivel tényleg összeilletek, hiába hogy a világ legrendesebb pasija, mindig van, ami bekavar. (Vagy aki, pl. anyós...) A párkapcsolat alapból nehéz dolog. Még akkor is, ha egyébként az embert nem érte abúzus. És az biztos, hogy ha az embernek problémái vannak, nem segít, ha párkapcsolatban él. Sőt, csak bonyolítja a dolgokat. Gondolj csak bele, ha jön egy olyan "rohamod", hogy nem lehet téged szeretni, vagy padlót fogsz, depizel, stb., a párod pedig nincs a toppon, és nem figyel rád, az még súlyosbítja az amúgy is szar helyzetedet. És akárhogy reagálod is le, megbántod a másikat.

Értelek. És a férjed tudja, hogy mi történt veled? Láttam, hogy egy másik témánál írtad, hogy "összeomlott a kutad". Akkor most épp padló van???[/quote]

Tudja a férjem, igen. Azt hiszem, még nem is voltunk házasok, amikor elmondtam neki. Csak igazából soha nem tudott ezzel mit kezdeni.

Már feltápászkodtam. Nem túl jó így, de már megszoktam, hogy időről időre padlót fogok. Aztán feltápászkodok. És megy tovább a verkli.

Akkor "Hajnalkám" ennek a szarságnak ahogyan érezzük magunkat soha nem lesz vége? Olykor mindig előjön? Én ezt nem akarom. Bízom benne megerősödök annyira, hogy egyszer majd nem fogok már " padlót fogni" ha gondolok a múltra. Bízom benne, hogy sikerül olyan szinten feldolgozni a velem történteket.

jelen írta: Akkor "Hajnalkám" ennek a szarságnak ahogyan érezzük magunkat soha nem lesz vége? Olykor mindig előjön? Én ezt nem akarom. Bízom benne megerősödök annyira, hogy egyszer majd nem fogok már " padlót fogni" ha gondolok a múltra. Bízom benne, hogy sikerül olyan szinten feldolgozni a velem történteket.

Lehet, hogy fel lehet olyan szinten is dolgozni, csak én soha nem jártam terápiára, és így azért nehezebb.

Ertem. Ezert is jo ez a forum, sztem mindannyiunknak segit. Koszonjuk MARA!

Majus te mit szoktal hetvegeken csinalni? Nekem sokszor ez is gond ha nem dolgozok vege a melo idonek es az ovinak akkor mit csinaljunk. Hogyan kezdjem el a napot. Most is pl tok szomoru vagyok amit nem mutathatok ki a kisfiam miatt.