Hogyan lehet túllépni a történteken?

Engem nagyon nem érdekel már, hogy mi történt, hanem csak az, hogy szarul vagyok, nem is kicsit. Az zavar, hogy a tesóim, akik egyben a "szüleim" is voltak, nem szeretnek, hanem állandóan egy gyanús alak leszek nekik csak, mert nyíltan mertem beszélni nekik a történetemről, meg mert... stb. (Történetem) Nem tudom, hogy én miért szeretem őket, meg a gyerekeiket. Igyekszem nem gondolni rájuk. Egyszerűen szeretnék jobban lenni csak. Ma visszahívott az Eszter Ambulancia, és valószínűleg csak szeptemberben kerülök sorra. Mardos az egyedüllét, a társtalanság, épp nincs kedvem enni, máskor meg össze-vissza eszem, aztán hasmenés.. Céltalannak, üresnek érzem az életemet. Félek, hogy rossz kapcsolatokba belemászok rendre, hogy ne legyek egyedül..

Szerintem csak úgy lehet, hogy mindent újraértékelünk magunkban, elengedjük az álmainkat, vágyainkat és elfogadjuk, hogy a felismerés tulajdonképpen olyan mint egy szívroham utáni újraélesztés... és akkor egy megváltozott szemlélettel megtanulunk élni... és egyszer csak megérezzük, hogy élünk mégis, már nem halottak vagyunk... és örülünk, hogy élünk... Egyelőre ennyi...

Alicia, úgy szeretnék valami biztatót mondani neked, de valahogy most nem megy. Én is le vagyok törve éppen. De küldök neked virágot. (Saját.)

Most miért nem sikerült megint berakni a virágot?

Nem tudom mások hogy vannak vele, de én már nem látom reményét annak, hogy valaha is beletörődök abba ami történt.
Ezt míg élek nem felejtem el és örökké hatással lesz az életemre , cselekedeteimre.
Ha tehetném újra kezdeném az életem..de nem lehet ..tanácstalan vagyok :?

Angyalka és Hajnalkám!

Ti vagytok a leglelkesebb fórumozók!
A kényszeres segíteni akarás talán nem is tünet, hanem a személyiségetek része. Bár én is szeretek segíteni !
Erről a rossz hangulatról kell leszoknunk, ami engem is gyakran kerít hatalmába. Pedig nagyon unalmas már.
Ma, amikor a kislányom nem érezte jól magát és érte kellett mennem az iskolájába, éreztem, milyen hülye vagyok, hogy azon gondolkodtam minek is élek?
Olyan fontos vagyok még a gyerekeimnek, olyan sokat tudok még adni nekik. Tényleg nem vagyok normális, nem lehetek ennyire önző. A mai napnak ezt köszönhettem, ezt a tapasztalatot.
Valamint azt, hogy mások is hasonlóképpen szenvednek, mint én, tehát nem vagyok/unk egyedül és merem állítani, hogy elismerjük egymást, segítünk egymásnak, nekem ez is nagyon jó érzés . Tehát a segítségnyújtás másoknak, azért az sokat dob az emberen !

Silent18 írta: Nem tudom mások hogy vannak vele, de én már nem látom reményét annak, hogy valaha is beletörődök abba ami történt.
Ezt míg élek nem felejtem el és örökké hatással lesz az életemre , cselekedeteimre.
Ha tehetném újra kezdeném az életem..de nem lehet ..tanácstalan vagyok :?

Az igaz, hogy nem felejted el, de azért lehet, hogy egyszer majd sikerülni fog mégiscsak beletörődni, bár én nem ezt a kifejezést használnám. Nem tudom, hogy megy ez, de a lélek is gyógyulni akar, csak hagyni kell neki időt. Tudom, milyen nehéz ez.

Try,
nem tudom, tünet-e, de ha az is, ez az egy tünet olyan, amit nem szeretnék elveszíteni. Noha nem tartom kényszeresnek a segíteni akarásomat.

Azt nem tudom, le lehet-e szokni a rossz hangulatról. Én alapvetően egész jókedvű szoktam lenni, csak van egy ténylegesen létező dolog, ami nagyon kínoz (erről írtam a vallás topikban), és tudom, hogy ez valahogy összefügg ezzel is, a gyökerei innen vannak, hogy egyszerűen nem vagyok képes sem megoldani, se túllépni rajta. Olyan, mintha folyton abúzus érné az embert, és megfigyeltem, hogy mindig akkor jön, amikor már úgy érzem, kezdek jobban lenni.

Az milyen jó, ha sikerült eljutnod addig a felismerésig, hogy a gyerekeidnek sokat tudsz adni. és ez így is van. De szerintem nem önzés ez, ne gyötörd ezzel magad.

Hajnalkám írta: Alicia, úgy szeretnék valami biztatót mondani neked, de valahogy most nem megy. Én is le vagyok törve éppen. De küldök neked virágot. (Saját.)

Köszönöm, Hajnalkám, már jobban is vagyok!

Silent18 írta: Igen..időre van szükség, ezt tudom..de még csak 5 év telt el, és én már most nagyon utálok ezzel együtt élni :/

Elhiszem. Elvileg amúgy a baptista egyház hirdet egy 12 alkalmas terápiát, nem tudom, mennyire sikeres, de ha 12 hét alatt rendbe lehet jönni valamilyen szinten, azért az nem rossz.

Alicia09 írta:

Hajnalkám írta: Alicia, úgy szeretnék valami biztatót mondani neked, de valahogy most nem megy. Én is le vagyok törve éppen. De küldök neked virágot. (Saját.)

Köszönöm Hajnalkám, már jobban is vagyok..

Örülök. Csak sajnos megint nem megy a fájlküldés. Nem tudom, miért, pedig elvileg úgy csinálom, ahogy a modi írta.

Silent18 írta: Olyan jó látni azt, hogy próbáltok segíteni másoknak, és vannak akik már úgymond gyógyulófélben vannak! Igaz, hogy csak a tegnap csatlakoztam de örülök , hogy rátaláltam erre az oldalra, és minden reményem abban van, hogy itt talán sikerül majd megértenem a történteket és megtalálom a módját annak hogy énis normális életet éljek!

Szerintem is jó ez az oldal. Nekem is sokat segít. Képzeld, amióta itt vagyok, minden nap van valami aha-élményem, kezdek megérteni dolgokat. És ez olyan jó, amikor a lámpások sorra gyúlnak a fejemben.

Silent18 írta: Ennek örülök Remélem pár nap múlva énis így gondolom majd..Sok hasonló történetet olvastam, de olyasmit mint az enyém nem igazán.Segítenétek, hogyha ti találtatok az enyémhez hasonlót? Szeretném elolvasni, csak hogy lássam, más hogy élte meg, és volt-e valami ami segített neki.

Hányas volt a tiéd?

Sziasztok!
Hajnalkám, ha eddig nem lett volna meg, a 95-ös történet Silent18-é.

Amaoneth írta: Sziasztok!
Hajnalkám, ha eddig nem lett volna meg, a 95-ös történet Silent18-é.

Köszönöm.

Silent18 írta: Ennek örülök Remélem pár nap múlva énis így gondolom majd..Sok hasonló történetet olvastam, de olyasmit mint az enyém nem igazán.Segítenétek, hogyha ti találtatok az enyémhez hasonlót? Szeretném elolvasni, csak hogy lássam, más hogy élte meg, és volt-e valami ami segített neki.

Ahogy emlékszem, nem volt pont olyan, mint a tiéd, de csak a körülmények mások, én azt gondolom, amit az ember átél, az hasonló. És valahogy lépegetünk az úton, ahogy írtuk is itt-ott, néha egyet-kettőt hátra, van, amikor többet előre.