FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

2015 márc. 01 08:55 #5707 Írta: Alaine
Alaine válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

Anoni Mara írta:

Alaine írta: [Így van kedves Alicia és"Mindannyian", a túlélés, amit akár "erőkovácsolásnak" is nevezhetünk, jelentősen attól is függ, hogy mit kell túléljünk és nem mellesleg rájöttünk e már, hogy valójában mit is éltünk túl...mert ennek a furmányos, élvezettel társított "turka-murkának"ilyen a természete....
Vagyis általában és közhelyszerűen igaz, hogy a megpróbáltatások erősíthetik az ember lányát/fiát, de nekem az a mondás a kedvencem, hogy:
Vannak esetek, amikor megsavanyodnak az ecetek....

Igen, közhelyszerű, van is benne igazság, meg nincs is. Szerintem a paradoxon onnan fakad, hogy a nehézség ellenére is túlélünk. Ettől érezzük az Erőt, érzik mások is, mert nem roppanunk össze. Eltörsz valamit, megragasztod, és ha egyben marad, akkor nagyon boldog vagy. Ettől még a törött-ragasztott darab nem lesz erősebb, mint volt, csak jobban értékeled, hogy egyben van, nem? Előtte egyáltalán nem csodálkoztál, hogy nincs ezer darabban, nem örültél nap mint nap.

Szóval van nekem ebben az elméletben valami fals, mint ahogy a reziliencia-emléletekkel is komoly bajom van. Régen bőszített is, mikor azt mondták, a megpróbáltatás erőt adott nekem, azt hiszem, el kell jutni a gyógyulás egy fokára, hogy az ember egyáltalán el tudjon bíbelődni ezzel a gondolattal. Úgyhogy nagyon egyet értek veled, Alaine, hogy először rá kell jönnünk, mit is éltünk túl. És inkább érzem én is túlélésnek, mint erőkovácsolásnak.

Pontosan emlékszem, mikor valaki kifejtette ezt az erőkovácsolás elméletet - még a terápia elején jártam - akkor nagyon felháborított, mert ugyan már miért lennék én olyan nagyon erős attól, hogy meggyötört a sors?! De ma már érzem az Erőt, ugyanakkor azt is tudom, hogy jobb lenne / lett volna nélküle. Jobb nem eltörve lenni, de ha már eltörtünk, ragasszuk össze magunkat.

Kedves Mara! Én egyértelműen erre a kitudjakicsoda Szabo1980 fedőnevű illető megnyilvánulására reagáltam. Olyan SNAFU-s (mindenki emlékezhet, vagy visszalapozhat erre az elsők között kitiltott hatalmas "bölcs"-re.)
Nagyjából ezzel nekem a t.....öm tele van és remélem neked is :cheer:
Ezek az innen onnan jövő igehirdetők elmehetnek a Halál f.........ára. Ha nem lennék "magas szinten asszertív" :sick: akkor ki is írtam volna a csúnya szavakat.
Gondolat ébresztőnek persze jó bármilyen megnyilvánulás, attól okosodunk, a megnyilvánuló pedig jelentősen érdektelen.....

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 13:39 - 2015 márc. 01 13:40 #5716 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Aha, most már értem, ő vágta ki a biztosítékot. Folyamatosan nézzük az új regisztráltakat, de persze lehet, hogy néha átcsúsznak a szűrőinken a destruktív elemek. Nem ismerem ezt a filmet, amit ír, tud róla vki valamit?
Az sem teljesen világos, hogy Szabó1980 vajon a 202-es történet írója? Vagy véletlen az egybeesés az 1980-nal?
Amúgy, ami a történetet illető kétségeket illeti.... Nehéz dolgunk van ilyenkor. Vannak dolgok, amelyek alapján tudunk szűrni. De ha valamit megtanultam az utóbbi időben, az az, hogy nem mondom azt, hogy ilyen nincs. Annyi mindent láttam - hallottam, ami hihetetlennek hangzik, és számtalan esetben tudom, hogy igaz. Így inkább kitesszük, mintsem megkockáztassuk, hogy egy őszinte áldozat, aki nagy lépésre szánta el magát, szembesüljön azzal, hogy nem hisznek neki...

Nem is tudtam, hogy már ennyire az elejétől követted a fórumot! :virág:

Amúgy ez a kérdés szerintem nagyon izgalmas, vajon erősebbek leszünk-e a megpróbáltatásoktól.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 14:03 #5717 Írta: rotebeete
rotebeete válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Hát, Mara, amikor én először megírtam a történetem, nem lett kirakva... Pedig ott is igazat írtam, és nem bulgárisan fogalmazva. Aztán kiszedtem belőle minden "durva" részt. Utána elfogadták....

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 14:04 #5718 Írta: rotebeete
rotebeete válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Én olvastam a könyvet. Sok vívódás volt benne, de alig emlékszem már rá. Egy srácról szól, aki mintha önmagával vívódna, és néha azt sem tudja, mi a valóság és mi csak képzelet. Már elfelejtettem, mi volt a vége... :(

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 14:09 #5719 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

rotebeete írta: Hát, Mara, amikor én először megírtam a történetem, nem lett kirakva... Pedig ott is igazat írtam, és nem bulgárisan fogalmazva. Aztán kiszedtem belőle minden "durva" részt. Utána elfogadták....


Ezért mondom. Mi is sokat tanultunk, néha saját, néha sajnos mások kárán. Sokszor viszont igazunk volt... És hát emlékeztek, mikor bolondját járatta velünk több mindenki is. Az egyik amúgy azóta végigházalta a sajtót, volt, ahol be is dőltek neki. Én mindig rettegek, hogy kiderül, mekkora egy szélhámos. Micsoda következtetéseket vonnának le belőle a népek...
Ezért kell sajnos nézni, mi kerül ki, mi nem. Hidd el, nekünk lenne a legegyszerűbb, ha mindent ki lehetne rakni, úgy, ahogy jön.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 15:19 #5721 Írta: Alaine
Alaine válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

Anoni Mara írta: Aha, most már értem, ő vágta ki a biztosítékot. Folyamatosan nézzük az új regisztráltakat, de persze lehet, hogy néha átcsúsznak a szűrőinken a destruktív elemek. Nem ismerem ezt a filmet, amit ír, tud róla vki valamit?
Az sem teljesen világos, hogy Szabó1980 vajon a 202-es történet írója? Vagy véletlen az egybeesés az 1980-nal?
Amúgy, ami a történetet illető kétségeket illeti.... Nehéz dolgunk van ilyenkor. Vannak dolgok, amelyek alapján tudunk szűrni. De ha valamit megtanultam az utóbbi időben, az az, hogy nem mondom azt, hogy ilyen nincs. Annyi mindent láttam - hallottam, ami hihetetlennek hangzik, és számtalan esetben tudom, hogy igaz. Így inkább kitesszük, mintsem megkockáztassuk, hogy egy őszinte áldozat, aki nagy lépésre szánta el magát, szembesüljön azzal, hogy nem hisznek neki...

Nem is tudtam, hogy már ennyire az elejétől követted a fórumot! :virág:

Amúgy ez a kérdés szerintem nagyon izgalmas, vajon erősebbek leszünk-e a megpróbáltatásoktól.

Kedves Mara természetesen követem a fórumot folyamatában és visszamenőleg is. Most a biztosítékot annyira nem verte ki nálam semmi és senki. Egyszerűen hozzászóltam a Fiú történetéhez, amit teljes nyugalommal ki lehetett tenni és teljes tisztelettel illik rá reagálni. Nem volt itt a szűréssel semmi baj.
Az, hogy ez a Szabó 80 kiafene, nem tudhatjuk, ezt is ki lehetett tenni és reagálhatjuk azt, hogy ne jőjjön elő a semmiből, erőt sugárzó, kioktató jelmondatokkal. A Fiú-nak hitelt kell adni, ahogy bármely történetnek itt, ahol mindenki névtelen.
Vélelmezhetjük, hogy ez azonos a Szabó80-al, de nem érdemes. Majd megírja, ha tényleg egybeesik és elnézést kér, hogy nem azonosította be magát a történetével. Mert úgy már enyhébb a dolog a filmajánlattal. Ha nem reagál. akkor továbbra is tiszteletben tartjuk a Fiút és a történetét, nincs más dolgunk vele.
A Szabó80 pedig külön le van ejtve.......
A film nem rossz, a könyv se, dehát nem is erről beszélünk.
A megpróbáltatások és az ebből kihozható erő pedig jó téma, folyamatosan zajlik is a fórumon már a kezdetektől, tehát nem új, viszont fontos.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 01 19:16 #5730 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

Alaine írta: A megpróbáltatások és az ebből kihozható erő pedig jó téma, folyamatosan zajlik is a fórumon már a kezdetektől, tehát nem új, viszont fontos.


Igen, nem akarok egyre hosszabbakat idézni, de elhangzott az, hogy egyáltalán tudnunk kell, hogy mivel állunk szembe ahhoz, hogy erőt kovácsolódhasson. Szerintem is ez egy borzasztó hosszú folyamat. a nyomortól, kétségbeeséstől a felismerésen keresztül a "de jó, hogy túléltem'-ig. És ha túléltem, abból lehet kincs, ha az én megküzdésemet fel lehet használni esetleg arra, hogy másoknak segítsek. Vagy egyszerűen csak büszke lehetek rá, hogy "ebbe sem haltam bele", és tudok tovább élni értelmesen.
Én volt, hogy úgy éreztem, hogy belehaltam, és nem akartam élni. De "feltámadtam". Szerintem ez is nagyon nagy dolog, hála a segítőimnek, akik most nem szakemberek voltak épp, csak tapasztalt emberek..

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 04 17:30 #5743 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Gondolkoztam ezen a megpróbáltatás dolgon. Tényleg az a vége, hogy tudni kell, miről van szó. Mert pl.: a testedzés is hasznos az izomzatnak, erősödhet tőle, de ha túlfeszítjük a húrt, akkor jön a sérülés. Izomhúzódás, szakadás, kialakulhat sérv. És bizony azt időbe telik kikúrálni, és korántsem biztos, hogy utána ugyanolyan jól fog funkcionálni. Maximum tanulva a dologból, már tudjuk, mik a testünk korlátai, mert vannak. Mindennek megvan a határa. Az ecet sem tud megsavanyodni. Végül ez is leesett.:)

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 04 20:09 #5744 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
A tesedzés hasznos. De nem gondolom, hogy izomszakadás után erősebbé válunk pusztán attól, hogy gyógytorznánunk kell. Max mások jobban méltatják az erőfeszítéseinket, mert annak ellenére, hogy kriplik vagyunk, megcsináljuk az edzést. De ettől még az izomszakadt nem erősebb, mint az, aki sosem sérült.

Ezért nem hiszem azt, hogy a megpróbáltatástól erősebbek leszünk. Max jobban kidomborodik az erő, amit az életben maradáshoz felhasználunk.

Bocsánat, nagyon szeretek az ilyen meteforákkal játszdozni...

Jobban vagy, Karácsony?

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 04 22:26 #5746 Írta: Minelli
Minelli válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Sziasztok!

A topik címe Filmek a megértéshez.Megnéztem,végig sírtam egy pár filmet,van amit végig sem tudtam nézni....."megérteni" meg pláne nem és nem is fogom soha...engem itt a maga a szó gondolkoztat el.. mert szerintem az abuzúst sem megérteni sem megbocsátani nem lehet..

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 04 23:01 #5749 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

Anoni Mara írta: A tesedzés hasznos. De nem gondolom, hogy izomszakadás után erősebbé válunk pusztán attól, hogy gyógytorznánunk kell. Max mások jobban méltatják az erőfeszítéseinket, mert annak ellenére, hogy kriplik vagyunk, megcsináljuk az edzést. De ettől még az izomszakadt nem erősebb, mint az, aki sosem sérült.

Ezért nem hiszem azt, hogy a megpróbáltatástól erősebbek leszünk. Max jobban kidomborodik az erő, amit az életben maradáshoz felhasználunk.

Bocsánat, nagyon szeretek az ilyen meteforákkal játszdozni...

Jobban vagy, Karácsony?


Hát ez az....
köszI Mara az érdeklodesed...nem tudom hogy vagyok. Ma az öngyilkosságról és ismét a gyógyszerekről beszéltünk. A mai ülésünk azt hiszem nem is volt jó. Furcsán érzem magam, meg megbántódtam valamin a terápián. És ez most nehéz.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 05 07:12 #5751 Írta: Anoni Mara
Anoni Mara válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
Mindig is mondtam, hogy a terápia nagyon nehéz műfaj... Ha megbántódtál valamin, akkor ápold a megbántódásod, maradjon a felszínen, hogy legközelebb onnan tudjátok folytatni...

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 05 13:06 #5752 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
hát jó..most épp utálom a terápiát, vissza se mennék.

Amúgy még az erővel kapcsolatban, ha még nem unnátok, az jutott eszembe, hogy az erő pont úgy jön, hogy merünk gyengék lenni, elég bátrak vagyunk megmutatni saját magunknak és másoknak is, hogy mi fáj, mik a kudarcaink, mik azok, amik miatt sötéten látjuk a jövőnket, vagy az aktuális állapotunkat. Amikor fel merünk ébredni, vagy ráébredni arra, hogy hogy játszottak az érzéseinkkel, és ebből nekem milyen sérülésem keletkezett, ami akár meg is bénított. Ez az erő, innen tör fel.
Amikor le merjük ide írni vagy elmondani valakinek a velünk történteket, az érzéseinket. És ha ebbe még bele is rúgnak, akkor is érzem magamban, hogy pl.: azt tudom mondani, hogy b*zd meg, de hülye vagy, hogy nem értesz meg engem.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 06 14:36 #5757 Írta: Alicia09
Alicia09 válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ

karácsony írta: hát jó..most épp utálom a terápiát, vissza se mennék.

Amúgy még az erővel kapcsolatban, ha még nem unnátok, az jutott eszembe, hogy az erő pont úgy jön, hogy merünk gyengék lenni, elég bátrak vagyunk megmutatni saját magunknak és másoknak is, hogy mi fáj, mik a kudarcaink, mik azok, amik miatt sötéten látjuk a jövőnket, vagy az aktuális állapotunkat. Amikor fel merünk ébredni, vagy ráébredni arra, hogy hogy játszottak az érzéseinkkel, és ebből nekem milyen sérülésem keletkezett, ami akár meg is bénított. Ez az erő, innen tör fel.
Amikor le merjük ide írni vagy elmondani valakinek a velünk történteket, az érzéseinket. És ha ebbe még bele is rúgnak, akkor is érzem magamban, hogy pl.: azt tudom mondani, hogy b*zd meg, de hülye vagy, hogy nem értesz meg engem.


Karácsony, nagyon köszönöm ezt a megfogalmazást az erőről. Én képtelen voltam szavakba önteni, de valami ilyesmit is gondoltam az erővel kapcsolatosan.

A terápiával kapcsolatosan: Azért meg lehet próbálni tisztázni, hogy mi esett rosszul.. Aztán ha végképp nem megy, van másik terapeuta is. Jártam már én is így is, úgy is..

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

2015 márc. 06 17:13 #5760 Írta: karácsony
karácsony válaszolt a következő témában: FILMEK A MEGÉRTÉSHEZ
..az a lényeg, hogy fontosabbnak érzem a kapcsolatunkat annál, hogy felrúgjam egy rövidzárlat miatt, amit meg fogok vele beszélni mindenképp, mert igazából jobban szeretem annál, mint amennyire feldühített vele és megkérdőjelezett dolgokat bennem.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 1.312 másodperc