kaptatok már jó tippet elengedésre?...

Kedves Ipi, és Mara!
Sajnálom, hogy ilyesmivel küszködtök. Viszont kicsit én is nevetek, mert telesen ilyen cipőben járok.
egyrészt ha hallok valamit pl, a tévében, most pl,van a dr. Tóth műsora, rögtön magamra veszem a tüneteket. Legutóbb cukor beteg voltam.
A frusztráló az, hogy gyűlölök orvoshoz járni. Aztán beképzelem, hogy így kezeletlen marad a betegségem, és a gyerekeim anya nélkül nőnek fel, a felelőtlenségem miatt. Amúgy is mindig attól félek, hogy valami komoly bajom van, csak nem veszem észre. Sokszor azt sem tudom mikor forduljak orvoshoz, elég beteg vagyok-e ahhoz, hogy elmenjek egy rendelésre. Egyszer mikor kicsit fájt a gyomorszájam környéke, majdnem mondtam a dokinak, hogy nem kéne egy kardiológiai vizsgálat, hátha enyhe lefolyású infarktusom van. De végül tényleg elég volt a normaflór is
És hát a gyerekeimet is hasonlóképpen féltem, de próbálom visszafogni magam, és nem rájuk ragasztani a parámat. De azért volt, hogy nagyon rosszul éreztem magam, hogy mi van ha tényleg baja van a gyerekeimnek, és nem gondoskodok a gyógyulásukról, és miattam halnak meg. Persze semmi alapja nem volt a dolognak.

Ja és arról még nem is beszélve, hogy folyton hívogatnám a pszichológusomat, de még sem teszem.
Nemrég felhívtam a régit, de alig mondtam valamit, de szinte remegtem közben mint a nyárfalevél.

Május írta:

karácsony írta: Nekem is van rengeteg félelmem. Az egyik a skizofrénia, de ezt a gondolatot egy beszűkült tudatállapotban generálom magamban. Mióta a pszichológusom elmagyarázta az összefüggéseket, azóta nagyobb a békesség bennem. Jó tudni, hogy mi miért van, már csak le kéne győzni...

Attól félsz, hogy skizofrén vagy, vagy hogy az leszel? Szerintem én is szoktam így beszűkülni, de amikor épp úgy vagyok, akkor az tűnik teljesen valóságosnak.... És nem tudom legyőzni.

Nem vagyok. Amikor annyira szorìt a roham lelkileg, vagyom rá, h vki védjen meg. Vagy lőjjön üssön le, mert nem tudom a saját negatív hangzavarom elhallgattatni. Aztán az egyedüllét érzése el tud szakìtani a valóság megélésétől..úgy érzem nincs a világ, nincs helyem benne, meg kéne kapadzkodnom valamibe. A skizokról azt gondolom, hogy az egy magánybetegség, azért kreál az agyuk vkit, mert az olyan szereplő, akit formálhatnak, lehet jó beszédpartner, védelmező, mellette biztonságban lehet, mert nem fogja bántani. A beszűkült tudatállapotom ettől fél h az agyam odaszül vkit mellém.
Neked is hasonló?

Nagyon durva... rengeteg parám van, de fogalmam sem volt róla, hogy ennek köze lehet a történtekhez. Magányos.sikzo? Nem rossz, de én úgy tudom, hogy ez részben örökletes hajlam kérdése és különben biztosan nagyon összetett a kialakulása, de bizonyos agyi-vegyi folyamatokhoz kötött. Szóval pusztán a magány okán nem lesz valaki skizofrén, mert hogy legyen valakivel dumcsizni Persze, ha több oldalról támogatott a dolog, inkább előfordulhat. Pszichod mit mondott?
Én az elmebetegségtől félek a gyógyszeres mélydepressziótól. Hogy olyat teszek, amit normál fejjel gondolkozva nem tennék... pl, hogy elhagyom az egész családom csak úgy... pl, ha elválnék, akkor a férjemnek adnám az összes gyereket én meg jól elkucorognék egyedül... Félelmetes, rémséges gondolatok, mégis néha átfut egy-egy ilyen.

Jajj, Ági40 én is olyan nagyon akarom a régi pszichomat, de nem hívom fel és nem írok neki, de már a gondolattól a torkomban van a szívem wwwáááá

"Amit magadba fojtasz, az belül alattomban tovább rág.
És ha megszabadulsz egy-két nyavalyás görcstől több hely jut az örömöknek."
/Vavyan Fable/

Ird le ide ami bant! Ird ki magadbol!picit hatha jobb lesz

Sziasztok!

Én próbáltam hipnoterápiában "elengedni" a sok rosszat de NEM MEGY ,mert ez már a RÉSZÜNKKÉ vált. Viszont a kiírás az nagyon jóó!! Ez az oldal ezért TERÁPIÁS hatású.. Régen anno egy jós mondta hogy írjak egy levelet az akkor önmagmnak és ezt a levelet olvassam fel kétnaponta mindaddig amíg érzelmeket vált ki belőlem,sírtam,ordítottam "utólag", akkor kellett volna.Ott abban a helyzetben nem tudtam csak páni félelem uralkodott el rajtam és az a menekülés...
Jártam egy "BELSŐ GYERMEK" tanfolyamra is ott megtanultam SZERETNI ezt a részemet,azóta gyakran csinálok olyat hogy a térdemre ültetem az akkori gyermekénemet,megsimogatom a fejét és megszeretgetem.
Nem tudok minden témához hozzászólni mert sokat dolgozom (Külföldön mint Rotebeete) de utólag mindig elolvasom a hozzászólásaitokat!
További gyógyulást mindenkinek!

Ez az elengedés egy nehéz dolog. Mivel velem kb olyan több mint 5 évig folyt ez a dolog ( a kezdetére nem emlékszem,de az elsőm tartott 8 éves korig kb, aztán olyan nagyon kedveztek a dolgok,hogy kaptam második felvonást is..ami 12-16ig tartott .....jah,kijutott minden jóból:/,) utána meg csakis egyedül hordoztam ezeketa dolgokat,sőt 17 éves koromig annyira elnyomta,hogy akkor kezdtem ébredezni,hogy most akkor ez mi is volt..mik történtek velem és azok mennyire nem voltak a normálisak. Persze mindig voltak ilyen gyors hangulatváltásaim, hasonlók,de mintha elnyomtam volna ezt, nem történt meg stb. Csak aztán meg jött a felismerés ami hihetetlenül nehéz volt...egy jó barátom segített elkezdeni, hogy beszéljek róla. Azt gondoltam,hogy könnyebb lesz,de jöttek a fekete levesek. Amikor egyre több lett az emlékbetörés, a képek amik csak a semmiből jöttek és bevillantak. Próbáltam mindent, a tagadást, a nem tagadást. Akkor kezdtek kicsit enyhülni a dolgok ahogy már mertem ezekről olvasni, vagy utánanézni, vagy mások vallomásait nézni még angolul neten is. Egyszerűen elkezdtem azt a dolgot látni,hogy nem áldozat vagyok. Már nem vagyok az és rég vége a konkrét dolgoknak. Mindig is a magány volt a legrosszabb, az az átkozott egyedül vagyok érzés, ami mostanában is előjön. Ma 22 vagyok, most csak sodródok, már nem akarom elnyomni csak azt szeretném, ha vége lehetne, persze nem lesz és ahogy írtátok is ez sose fog elmúlni. Csak együtt élsz vele , megtanulod kezelni a félelmeidet, már amikor megy. Na meg eddig is eljutottam,hogy olvassalak titeket és rájöjjek, mennyire nem vagyok egyedül. (: ( sajnos...)

En se tudok meg ezzel egyutt elni de azt hiszem jo uton vagyok. Egy eve jarok tetapiara tobb mindent megertettem mar. Szomoru vagyok sokszor h nekem miett moncs boldog eletem vannak nagyon nehez napok de bizok egyszer minden jo lesz. Mert en is megerdemlem. Most tokre parazok attol husvetkor menni kell csaladi esemenyre amitol mar gyomoridegem van. Biztos konyebb lenne ha lenne egy szerelmem velem aki viszont oszinten szeret engem
erre nagyon vagyom. Talan tulsagosan
ami tudom nem jo.

Köszönöm szépen Május a köszöntést !! Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a fórumra, meg az oldalra is. Végre egy hely ahol megértik min mehetek keresztül,milyenek az érzések, a hülye gondolatok és félelmek. Azthiszem hozzád hasonlóan függésbe fog tartani,de pont azért mert "jó" olvasni itt. Sok választ kaphatok, vagy épp megküzdési stratégiát amire mindenképp szükségem lesz,amellett,hogy a saját dolgaimmal saját úton kell haladnom. De miért is adnák fel bármit, ha már eddig eljutottam.