A vég kezdete.. :)

Aranyos vagy Alicia, hát én a végletek embere vagyok, ha csinálok valamit, akkor azt megszállottan, szélsőségesen, és a végletekig elmenve csinálom. Így az önpusztítást is. Sajnos nálam nincsen olyan, hogy kicsit koplalok, vagy kicsit zabálok...vagy nagyon, vagy sehogy. És ettől kivagyok. Nem olyan sok az az 5 év, de annyira szélsőséges és intenzív, mintha 1000 éve benne lennék...sajnos már emlékeim sincsenek, milyen volt, mikor még normális voltam. Nem tudom, mi a normális, fogalmam sincs már róla. Volt, hogy a kórházi emlékeim alapján az ottani étrendet próbáltam lemásolni, mondván, hogy az biztos normális, de persze, hogy nem sikerült tartani. Még talán most, szeptember óta, mióta 2 hetente 2 hétig nappali kórházas vagyok, van a legnagyobb egyensúly...de látszik, hogy most 2 hét szünet volt.

Sunny most, hogy méregtelenítek, rájöttem, hogy én sem tudom, mi a normális étrend. Egy csomót tanulmányoztam a napokban. Tudom, hogy más, amit írsz, csak megjegyeztem. Tök savasan étkeztem eddig.

Az, hogy mi a normális étrend, nem csoda ha senki nem tudja. jönnek az újabbnál újabb módszerek, amiket aztán pár hét után megcáfolnak.
Ebbe még normál esetben is bele lehet kavarodni. Mikor én elkezdek valamit, teljesen belezavarodok, ahogy írod sunny elmegyek a végletekig,
aztán pl. a munkahelyemen nem tudom tartani, és gyomor problémáim vannak, annyira, hogy néha meg kell hánytatnom magam, mert úgy érzem,
valami emészthetetlen dolog van a gyomromban. Így most próbálok saját ízlés szerint étkezni, kihagyni a túl lisztes, cukros ételeket, és nem megenni
a számomra haszontalannak tartott élelmiszert.

Én is végletekbe menően tudok enni, és a maximumig elmegyek bármiben, ha kell. Még akár, ha szaunázásról is van szó akkor is, azzal szivattam saját magam régebben, hogy meddig és hányszor bírok bemenni úszások között. Aztán egyik este annyira fájt a szívem, és szomjan akartam halni, hogy már kijelölöm magamnak szigorúan, hogy hány perc, hányszor, és persze most sem tartottam be, de már javult a helyzet....
Most a kajával is kísérletezek, de tegnap is annyi zöldséget megettem, hogy úgy éreztem kidurranok. Attól féltem, hogy nem lakok elég jól, és ebből valami bajom származik, pl. leesik a vércukrom. Próbálom én is kerülni a cukrot, lisztes cuccokat. Nézem melyik ételt miért kívánom meg, és annak mik a jótékony hatásai. Mennyire savasító vagy lúgosító hatású.

Hánytatni nem szoktam magam, de annyira megértelek benneteket.

Alicia09 írta:

Hajnalkám írta:
Az én kutam éppen most omlott be - újra. Még nem találtam vizet, hogy erőre kapjak.

Sajnálom, Hajnalkám, és kívánom a legjobbakat! Drukkolok Neked! ! De a történetbe kapaszkodni lehet, vagy mindenkinek lehet egy ilyen meséje, története, mindenki abba a pozitív mesébe, történetbe tudhat kapaszkodni, amit legjobban a sajátjának érez..

Pl. nekem volt még ilyen Újhold meséje. Most nem találom a topicot.

Köszönöm, Alicia

Anoni Mara írta:

Hajnalkám írta: Az én kutam éppen most omlott be - újra. Még nem találtam vizet, hogy erőre kapjak.

Nagyon sajnálom.... Elmondod?

Már jobb, Mara, köszönöm. Volt pár nagyon durva napom. Megpróbáltam írni erről a blogomban is, bemásolom:

"Tegnap megint mélyrepülésben voltam. Múltkor kérdezte valaki Maránál, hogy vége lesz-e ennek valaha. Akkor éppen stabilnak éreztem magam, és bár nem válaszoltam ott, magamban megállapítottam, hogy vége lehet, hiszen lám, én is jobban vagyok. Majd jön egy apróság, és újra nyüszítve bőgök, és nem tudok válaszolni magamnak sem, bármennyire is szeretnék, hogy van-e köze ehhez, hogy ehhez van-e köze, vagy tényleg jogosan érzem magam kiütve? Hogy az, ami közvetlenül kiváltotta, mennyiben volt oka is egyben. Aztán meg hogy fontos-e ez? Van-e bármilyen jelentősége? Változtat-e bármin is ez? Visszamenőleg vagy aktuálisan?
Aztán az éjszakai szívszaggató, fuldokló zokogás után reggel megnémulok. Nem szó szerint, de ismerős érzés. Hogy nem megy kifelé. Hogy hallod a kérdést, magadban tudsz is válaszolni, világosak a gondolataid, de nem megy ki belőled a beszéd. Idegenekkel se igazán, mond valamit a másik, te nem is érted, hallod a hangot, de nem érdekes. Nem kérdezel vissza, hallgatsz, elmész.
Ami az apróságot illeti, nem bagatellizálok. Mert fáj, nagyon fáj. De legalább érzek. Ijesztőbb nem érezni semmit. Csak ahhoz képest apróság, amilyen szinten kiborít. De közben tudom, hogy benne van ebben 27 év összes gyötrelme, összességében pedig több. Az egész életem. Magzati pózba ránt a bánat, újra és újra. Kisírom a lelkemet, mégse jön enyhülés. Kitépném magamból, mocskos vagyok újra, hiába minden, hiába a tudás, hogy nem én tehetek róla, hogy nem én vagyok a hibás. Engem gyötör, mégis, ahogy engem gyötör a fájdalom, a lelkem szétszakad bele, mégsincs megnyugvás, nem enyhül a szorítás.

A reggel a maga józan szürkeségével, ridegen ér, kelni kell, hiába a rövid, álomtalan alvás, menni kell, felpörög a gépezet. Magamra húzom ötven év rutinját, és megyek, és csinálom. A másfél órás némaság után beszédre nyílik a szám, felnőtt vagyok, dolgozom, mozgok, úgy tűnik, élek. Keveset aludtam, mondom mentegetőzve munkatársaknak, idegeneknek, akikkel naponta együtt töltöm az időm nagy részét, de nem tudják, nincs rajtam a bélyeg, azt a lelkemen viselem, nem kívül. Az én skarlát betűmet senki se látja, csak az, akiben szintén ott van belül."

Az apróság, amit említettem, az volt, hogy összevesztem a férjemmel, mert valahogy olyan érzéketlennek éreztem őt. Nehéz a párkapcsolat, mert az ember mindent magára vesz, azt is, ami talán nem is neki szól.

Alicia09 írta: Azon gondolkodtam, hogy kezdtem ezzel a kútból való megmenekülésből ezt a topicot. Látom más topicocban, hogy milyen lépések megléphetetlenek itt nekünk. Látom, hogy az is nagy probléma lehet, hogy egyáltalán elkezdjünk beszélni róla, meg az is, hogy ne magunkat hibáztassuk. Én ezeket agyban, fejben megléptem, beszéltem is róla, és már nem hibáztatom magamat. Azért nyitottam ezt az egészet itt, hogy tanuljuk meg, milyen lépések vannak az abúzusból való gyógyulásból, és örüljünk neki, ha megtettünk egy kis lépést. Akkor is, ha az csak egy tyúklépés.. Egy kis lépcső, az eredeti hasonlatommal élve. Az is "lépés, lépcső", ha elhatározom, hogy teszek valamit magamért, és nem halok meg a kút mélyén.

Ki hol tart, mi a következő lépés? Vagy szóljatok rám, ha sok vagyok...

Ha arra gondolok, honnan indultam, és hol tartok most, a kútbeomlásokat is figyelembe véve, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy sokat léptem már előre. Vagy felfelé. Vagy is-is. Mindenesetre nagy lépés, ha szembenéz az ember a rémeivel. Nekem az első ilyen nagy szembenézésem akkor volt, amikor először mondtam el a történetemet valakinek. Talán az is fontos, hogy az a valaki egy régi szerelmem volt. Ugyan a történetnek ott sehogy se lett jó vége, de most így utólag visszagondolva, az tényleg nagy áttörés volt. Hogy tudtam róla beszélni. Aztán persze jöttek még lépések, vargabetűk is, és még valószínűleg nincs vége. talán soha nem is lesz igazán, amíg élek. De egyre élhetőbb az életem. Minden fájdalom és probléma és visszaesés ellenére.

karácsony írta: Sunny most, hogy méregtelenítek, rájöttem, hogy én sem tudom, mi a normális étrend. Egy csomót tanulmányoztam a napokban. Tudom, hogy más, amit írsz, csak megjegyeztem. Tök savasan étkeztem eddig.

Ami azt illeti, orvosilag nem igazolható ez a savasodás. Gondolj csak bele, hogy eleve ott a gyomorsav, ami nélkül emészteni se tudnál. Ez csak egyfajta áltudományos dolog. Másrészt viszont minden diéta alapja ugyanaz, csak más hozzá a körítés. A lényeg: kevés szénhidrát, főleg finomított cukor és liszt, kevés zsír, kevés hús, főleg vörös húsból nem sok, hal viszont lehet több, és sok-sok zöldség, saláta, gyümölcs is jó, de mérsékeltebben, mint a saláta és zöldség, mert sok abban is a cukor, és az nem jó akkor se, ha az gyümölcscukor. És napi 5x-i étkezés, és nem a reggeli kell, hogy a legbőségesebb legyen a közhiedelemmel ellentétben, hanem az ebéd. És sok folyadék. Lehetőleg víz.

Tudod, melyik a legkiegyensúlyozottabb diéta egyébként? A mediterrán diéta. Ha nem ismered, nézz utána! És milyen finom!

Kőszi Hajnalkám a tanácsot. Kb. ilyesmire váltok majd, de most még méregtelenítek.
Amikor edzősködtem csak érintőlegesen vettük a sporttáplálkozást...de nem vettem komolyan. Most újra versenyformába akarok kerülni. A vérnek viszont van egy savbázis egyensúlya, terhelés során megnő a tejsav, glükózt bont le. Minél nagyobb a terhelés annál jobban emelkedik a tejsav, az oxigénfelvevő képesseg csökken mikoris bekövetkezik az anaerob küszöb is.
A savasodás egy létező folyamat. Az emberiség nem véletlenül találta ki pl. hogy a teához citromot tegyen. A tea savasít a citrom lúgosít. Nekem most célom ezt egyensúlyba hozni, miután kipucoltam a szervezetem.