A vég kezdete.. :)

Régebben láttam egy show műsorban (20 ÉVE?) :

Egy kb 17 éves srác véletlenül beleesik egy tanyán egy kiszáradt kútba, aminek nem volt kútgyűrűje, nem látszott a lyuk.
Mivel kollégista volt, a családja úgy tudta, hogy a kollégiumban van, a kollégiumban úgy tudták, hogy hazament. Emiatt ő is gondolta, hogy senki nem fogja keresni.

A fiú először ült a kútban, és várta a halált. A halál "nem járt arra". Volt egy kis víz a kút alján, így szomjan nem halhatott. Akkor ivott, és elgondolkodott, hogy mit lehetne tenni?
Észrevételezte, hogy kis ránduláson kívül más baja nem esett. Körülnézett. látta, hogy a kút oldala téglákkal van kirakva, és ha ezekből kiás néhányat, lépcsőt csinálhat magának felfele. Elkezdett ásni, és egyre feljebb jutott. Közeledett az újabb hétvége, amikor emberek járhattak megint a tanyán. Rájött, hogy gyorsabban kell ásnia, mert a végén nem kérhet ott segítséget, és a faluja messze van. Még gyorsabban, még többet ásott, hullottak lefele a téglák, szaporodtak a lépcsők.

Hét végére felért. Egy idős néni volt a közelben, amikor kimászott a kútból kissé szakállasan, de győztesen. Nevetőgörcsöt kapott az elmúlt sokk hatására, és a sikertől egyszerre. A néni halálra rémült, hogy egy szakadt, szakállas fiatalember magában fetreng a röhögéstől, bizonyára teljesen őrültnek nézte... , erre hanyatt-homlok elmenekült ijedtében..

A többi részletre nem emlékszem, csak arra, hogy azt nyilatkozta a fiú, hogy egy életre megtanulta, hogy SOSEM, SEMMILYEN HELYZETBEN NEM SZABAD FELADNI AZ ÉLETET, A KÜZDELMET.

Érdemes elgondolkodni, hogy mi hol tartunk? Ülünk a kút fenekén, és várjuk a halált? Vagy körülnézünk megoldásért? Vagy már mászunk felfele, ásva a téglákat? Vagy...?

Hát én most méregtelenítő kúrába kezdtem, ez szerintem jó jel.

karácsony írta: Hát én most méregtelenítő kúrába kezdtem, ez szerintem jó jel.

Igen, szerintem is.. Akkor mászol felfele..

Ki hanyadik lépcsőnél tart, ha mondjuk van száz?

Amúgy érdekes, hogy pont a lépcsős példát hoztad, pár napja ezen méláztam, hogy úgy érzem magam, mint a piramis lépcsőjén, amire kézzel lábbal kell felkapaszkodni, és ha nem vagyok elég kitartó és jó formában, állandóan visszacsúszok, akár egy fokozatnál is. Azt vizionáltam, hogy én a lépcsőhöz képest akkora vagyok, hogy kézzel elérem a következő fokot.

karácsony írta: Amúgy érdekes, hogy pont a lépcsős példát hoztad, pár napja ezen méláztam, hogy úgy érzem magam, mint a piramis lépcsőjén, amire kézzel lábbal kell felkapaszkodni, és ha nem vagyok elég kitartó és jó formában, állandóan visszacsúszok, akár egy fokozatnál is. Azt vizionáltam, hogy én a lépcsőhöz képest akkora vagyok, hogy kézzel elérem a következő fokot.

Érdekes asszociációk..

Alicia09 írta:

karácsony írta: Hát én most méregtelenítő kúrába kezdtem, ez szerintem jó jel.

Igen, szerintem is.. Akkor mászol felfele..

Ki hanyadik lépcsőnél tart, ha mondjuk van száz?

Az én kutam éppen most omlott be - újra. Még nem találtam vizet, hogy erőre kapjak.

Hajnalkám írta:
Az én kutam éppen most omlott be - újra. Még nem találtam vizet, hogy erőre kapjak.

Sajnálom, Hajnalkám, és kívánom a legjobbakat! Drukkolok Neked! ! De a történetbe kapaszkodni lehet, vagy mindenkinek lehet egy ilyen meséje, története, mindenki abba a pozitív mesébe, történetbe tudhat kapaszkodni, amit legjobban a sajátjának érez..

Pl. nekem volt még ilyen Újhold meséje. Most nem találom a topicot.

Hajnalkám írta: Az én kutam éppen most omlott be - újra. Még nem találtam vizet, hogy erőre kapjak.

Nagyon sajnálom.... Elmondod?

Nem lehetünk akkora bajban, ahonnan nincs kiút...

Azon gondolkodtam, hogy kezdtem ezzel a kútból való megmenekülésből ezt a topicot. Látom más topicocban, hogy milyen lépések megléphetetlenek itt nekünk. Látom, hogy az is nagy probléma lehet, hogy egyáltalán elkezdjünk beszélni róla, meg az is, hogy ne magunkat hibáztassuk. Én ezeket agyban, fejben megléptem, beszéltem is róla, és már nem hibáztatom magamat. Azért nyitottam ezt az egészet itt, hogy tanuljuk meg, milyen lépések vannak az abúzusból való gyógyulásból, és örüljünk neki, ha megtettünk egy kis lépést. Akkor is, ha az csak egy tyúklépés.. Egy kis lépcső, az eredeti hasonlatommal élve. Az is "lépés, lépcső", ha elhatározom, hogy teszek valamit magamért, és nem halok meg a kút mélyén.

Ki hol tart, mi a következő lépés? Vagy szóljatok rám, ha sok vagyok...

Nekem erről a kutas történetről az első érzés, ami beugrott az volt, hogy de jó lenne ott a kút mélyén, egyedül, egy kis vízzel, végre egy kis nyugalom, és mindenki békén hagyna. De persze, értem, miről szól...magam elől akkor sem menekülhetnék el, az emlékeim ott ülnének velem a kút mélyén ugyanúgy. Csak az evészavaros énem beszélt belőlem. Engem ez sodor a legtöbbször az öngyilkosság szélére, ebben veszítem el a reményt, és ebből hiszem azt, hogy nincs és soha nem is lesz kiút, vagy gyógyulás... A többivel, a múlttal, az emlékekkel még csak-csak, úgy, ahogy már megtanultam együtt élni, de ezzel NEM TUDOK! Képtelen vagyok...beleőrülök...minden egyes áldott nap....ez még a sírba tesz egyszer. Persze tudom, hogy minden mindennel összefügg, az evészavar a múlttal, az önbántással, az önbüntetéssel, rengeteget beszélünk erről a terapeutámmal, és segít, csak nem hiszem el, hogy egyszer vége lehet, ki lehet mászni belőle, vagy azt, hogy én azt meg is érjem.
Szóval nálunk az a fő cél, hogy ne legyek öngyilkos még azelőtt, hogy kimásznék a kútból. (Ez nem öngyilkossággal való fenyegetőzés akar lenni, távol álljon tőlem, hogy bárkit megijesszek, ne haragudjatok. Nem tervezek szándékosan meghalni! Csak ezt az életet nem bírom már élni.

Sunny írta: Nekem erről a kutas történetről az első érzés, ami beugrott az volt, hogy de jó lenne ott a kút mélyén, egyedül, egy kis vízzel, végre egy kis nyugalom, és mindenki békén hagyna. De persze, értem, miről szól...magam elől akkor sem menekülhetnék el, az emlékeim ott ülnének velem a kút mélyén ugyanúgy. Csak az evészavaros énem beszélt belőlem. Engem ez sodor a legtöbbször az öngyilkosság szélére, ebben veszítem el a reményt, és ebből hiszem azt, hogy nincs és soha nem is lesz kiút, vagy gyógyulás... A többivel, a múlttal, az emlékekkel még csak-csak, úgy, ahogy már megtanultam együtt élni, de ezzel NEM TUDOK! Képtelen vagyok...beleőrülök...minden egyes áldott nap....ez még a sírba tesz egyszer. Persze tudom, hogy minden mindennel összefügg, az evészavar a múlttal, az önbántással, az önbüntetéssel, rengeteget beszélünk erről a terapeutámmal, és segít, csak nem hiszem el, hogy egyszer vége lehet, ki lehet mászni belőle, vagy azt, hogy én azt meg is érjem.
Szóval nálunk az a fő cél, hogy ne legyek öngyilkos még azelőtt, hogy kimásznék a kútból. (Ez nem öngyilkossággal való fenyegetőzés akar lenni, távol álljon tőlem, hogy bárkit megijesszek, ne haragudjatok. Nem tervezek szándékosan meghalni! Csak ezt az életet nem bírom már élni.

Biztos, hogy nagyon nehéz lehet neked Sunny. Nem volt valami viszonylagos egyensúlyszerű állapot valaha az evészavarban, amiben meg tudnál kicsit kapaszkodni?

En id nagyon iszonyatosan magamat hibaztatom a multammal kapcsolatban is es a szerelmem elvesztesevel is . Azt erzekelteti velem h a multam miatt vagyok hulye o ezert iszik ezert megy tonkre nem birja ezt tovabb

Es ezt el is mondja tobb mindenkinek ami engem rohadtul bant. Ebbol hogy maszok ki azt nem tudom. Nagyon szarul vagyok es szarul is nezek most ki.tok lelkiismeretfurdalaso van.enni nem tudokmeg a dolgozni sem pedig hetfotol muszaj lesz. Bele fogok zakkanni h majd esetleg mutogatnak ram. Gyulolom ezt az egeszet.

jelen írta: En id nagyon iszonyatosan magamat hibaztatom a multammal kapcsolatban is es a szerelmem elvesztesevel is . Azt erzekelteti velem h a multam miatt vagyok hulye o ezert iszik ezert megy tonkre nem birja ezt tovabb

Ne hidd el neki amiket mond, Jelen. Azért, amiket írtam az alkoholistákról a "miért nem bízunk a terapeutákban" topicban!