Ki hogyan "coming-out"-olt a családjában?

Már,ha ez megtörtént. Hamarosan elköltözöm az országból, én azelőtt tervezem. Köszi a válaszokat!

Magyarországon nem olyan a jogi rendszer, hogy megbűnhődjön a bűnös. Az abúzusnak "lejár a szavatossága".
Én sosem fogok kipakolni. Feleslegesnek érzem. Azzal olyan embereket bántanék meg, akiket sosem akarnék. Nem akarom, hogy elítéljenek vagy sajnáljanak azok az emberek, akik körbevesznek...
Inkább feldolgozom magam pszichológus és természetgyógyász segítségével (a prananadit nekem is ajánlották), és kerülöm a közvetlen kontaktusokat az "elkövetővel".
Téged sem beszéllek le a coming outról, de ha a kiutazásod előtt teszed meg, eszméletlen lavinát indítasz el... s sosem fogsz a kérdésekre választ adni s választ kapni sem...

Szerintem fontos lépés a kitálalás. Szükségünk van rá, hiszen egész életünk erről szólt, nem? Elmondjam? Ne mondjam? Bűn nem elmondani?
Szóval szerintem egy nagyon fontos (de biztos nem elengedhetetlen) stádiuma a gyógyulásnak. Nem mintha sok értelme lenne. De amíg az ember nem lépi meg, folyton csak arra gondol, hogy bezzeg, ha el merné mondani, akkor minden másképp lenne.... És azért nem mindig értelmetlen. Csak nem kell túl sok reményt sem fűzni hozzá. És időt kell hagyni a hozzátartozóknak. "Neked könnyű, te pszichológushoz jársz" - mondta nekem valaki. Bevallom, a "neked könnyű"-től egy kicsit ideges lettem... De van benne valami igazság. Az ember rájuk zúdít egy rakás szarságot. Persze, hogy nem akarják hallani. Persze, hogy mindenkinek jobb lenne nem tudni. Most már tudom, hogy az, ha nem akarják meghallani, nem feltétlenül gonoszság, rosszindulat, sokkal inkább struccpolitika és ügyetlenség.

Sziasztok!

Én sem mondtam el otthon. Nekem bátyámról van szó, aki családos ember lett. Két kimenetele lehetne a "coming out"-nak: vagy semmi, vagy tönkre tenne mindent. De abban biztos vagyok, hogy ettől az én életem már nem lenne jobb.

Marionett,nem gondolod,hogy a bátyád a gyerekeihez is hozzányúlt? Nem félted őket? Ők nem mutatnak még olyan tüneteket,amiket anno mi? Köszi a választ!

Nem gondolom és nem látok ilyesmit. Biztos vagyok benne, hogy ez nem hajlam, csak gyerekkori kíváncsiság volt részéről.

Ki mit gondol erről? Aki 1x elkövetett,más alkalommal is el fog?

Marionettel tartanék a véleményemmel (talán, mert egykorúak vagyunk, talán mert hasonlóan gondolunk a következményekre).
Én anyát féltem. Összetörne, ha megtudná. És nem a férje miatt, hanem miattam, hogy ő ezt hagyta. És ezt a terhet nem ő adta nekem, így jogom sincs ráadni.
Én így érzem.

Nekem felnőtt volt az elkövető, így nem kizárható, hogy nem egyedi az eset, mert hajlamról beszélhetünk. Marionettnél gyermek volt az illető, s talán tényleg a gyermeki kíváncsiság hajtotta. Természetesen érdemes figyelni a gyerekei szóhasználatát, játszását (én a Barbie-kal mindig papás-mamást játszottam)...
Az, hogy a tesó még mindig ellenséges... Lehet így könnyebb a lelkének. Nem diagnosztizálok, de rengeteg dolog lejátszódik benne is biztosan. a legjobb védekezés a támadás.

Marionett! Szerintem jót tenne Neked, ha felkeresnél egy szakembert, aki oldja a feszültségedet és rendbe tudja tenni az énképedet, önértékelésedet. Biztosan csodálatos és gyönyörű nő vagy!! De ezt nem "csak" a külvilágnak, hanem Neked is látnod kell. Úgy érzem, hatalmas a feszültség benned, de önmagadat háttérbe helyezed, de így semmi sem oldódik meg...
Én változom, mert változtatok. Próbálom szeretni önmagam, hogy ha a gyerekkorom el lett cseszve, legalább a felnőttkorom ne legyen.

Néma-világ, szép, amit írsz. Azt gondolom, hogy fog még sokat változni a véleményed, ha elkezdesz dolgozni egy pszichológussal.
De tökéletesen értem, mikor azt írod: "anyát féltem". Nem tudom, fel lehet-e menteni a szülőket, nem dolga-e egy szülőnek, hogy észrevegye, ha baj van. Én nem tudom elképzelni, hogy ne vegyem észre, ha a gyerekeimmel valami nem stimmel. Én sosem beszéltem anyáméknak gyerekként a történtekről. Még a legóvatosabb célzást sem tettem. Mégis, ahogy visszagondolok, számtalan jele volt annak, hogy bajban vagyok. Ők a struccpolitikát választották - és ezt folytatják a mai napig. Már nem haragszom rájuk, de nagyon fáj.

Az én Barbijaim is mindig "szexeltek",az iskolába is bevittem ezt a "szexes" játékot, abnormálisan érdekelt a szexualitás. Még 1 jel,amiért érdemes lenne közszemlére tenni a tüneteinket!

Marionett velem 100% pont ugyanúgy történtek a dolgok,mint Veled. Az elkövető az én esetemben is pont ugyanígy viselkedik. Nem győzök elégszer rádöbbenni,micsoda hasonlóságok vannak!

Az én esetemben senki nem tudja a családból. (még)
A szüleimnek nem merem elmondani. Apám szerintem agyon vágná, anyám összeroppanna idegileg, amennyiben nem tudtak róla. Azt viszont nem tudnám elviselni, ha kiderülne, hogy a szüleim látták a jeleket, esetleg tudták is mi történt és mégsem tettek semmit.
A húgom gyerekorvos. Lehet vele meg fogom osztani, bár nem tudom rakhatok-e rá ekkora terhet. Ellenben odafigyelhet a pácienseire a jövőben, ha tudja a következményeket.

Kikri, apád nem fogja agyonvágni, és anyukád sem fog összeroppanni idegileg. Valahogy úgy van az ember felépítve, hogy mindenféle védekező mechanizmusok automatikusan mozgásba lépnek. Jönnek először is azok a szövegek, hogy "ez már rég volt" , meg "szerencsére nem is lett semmi bajod". Mert ezt akarják hinni, és el is hiszik.
Szerintem oszd meg a húgoddal. Bár nagyon értelek, mikor azt írod, nem akarsz rá ekkora terhet tenni. De mondd, rajtad mekkora teher van? Ki törődik ezzel? Megkérdezte valaki azt a kislányt, aki voltál, hogy akar-e ezzel a teherrel élni?

Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat, sajnos szükségem van rá...

A coming out témával kapcsolatban jutott eszembe egy remek könyv: Mérgező szülők - Susan Forward. A szerző beszámol róla, hogy korábban ő is úgy hitte, a (mérgező szülőknek való) megbocsátás és a szembesítés elkerülése egy lehetséges út, de aztán rájött, hogy nem, nem, nem, egyszerűen muszáj, bármilyen veszteségekkel és fájdalmakkal is jár. Természetesen a felismeréshez vezető utat is ismerteti. Javaslom, olvassátok el a könyvet, a saját életemmel kapcsolatban csomó mindent sokkal tisztábban látok, mióta elolvastam.
(Amúgy meg mindenkinek HAJRÁ a saját életéhez!!!)

Én apumnak elmondtam a szitut pár éve, mert ő kimaradt a "jóból" és anyummal folyamatosan próbálom azóta is oldani a feszültséget. Az elkövető már több, mint 10 éve halott. A családja kedves, viszont fia egy undok, végtelenül lenéző féreg, aki mindig megvetően viselkedett velem, lenézett amiért nem voltam jeles tanulmányaimban és nem engedte hogy barátkozzak a lányával, hogy a fiatalkori, züllöttebb életembe nehogy belekeverjem. Ami természetesen a helyzetemnek megfelelő volt. Úgy gondolom, hogy csak sajnálnának most és ezzel nem oldanám meg jobban a problémát. Mostmár én nem sajnálom magam, és fölösleges energiapazarlásnak tartom azt h megértessem magam velük, ha egyáltalán elhinnék ami történt.