Csatlakoznék én is ehhez az egészhez. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy erről beszéljünk mert igenis szükség van rá. Azok a szerencsések közé tartozom, akik megúszták de kicsin múlott. Valószínű, hogy hosszúra sikeredett de remélem, hogy így végre kicsit könnyebb lesz és nem fogok annyira félni. 

Általános iskola ötödik osztályától kezdve kellett minden nap bejárnom a fővárosba vonattal mert felvettek egy elit iskolába. Mindenki örült, büszke volt. Abba senki nem gondolt bele, hogy ezzel mennyi gondot is okozhatnak. Nagyon félénk, visszahúzódó lány voltam. Rengetegszer láttam erőszakoskodó hajléktalanokat, kisebb forgalmú helyeken erősen ittas férfiakat amint a nyílt utcán önkielégítést végeznek. Volt olyan eset is amikor a vonaton próbáltak beinvitálni a mosdóba de pont jött a kalauz elhajtotta az illetőt. Fogta a karom erősen, húzott, a szeme elborult. Ezek apróságok de engem megviseltek nagyon.

Édesanyámék elváltak egy csúnya csetepaté után. Anyum összekerült a mostani párjával akivel sok bajom nem lenne, ha mondjuk teljesen mással és máshol élne. Nem szimpatizálok vele a kezdetektől fogva, de semmi jogom beleszólni. Ideköltözésünk után arra lettem figyelmes, hogy próbál meglesni zuhanyzás közben. Próbál benyitni, de mindig kulcsra zárom aztán dühös. Volt egy időszaka amikor csak megállt az ajtóban és bámult. Szó nélkül, borús tekintettel, rezzenéstelen arccal. Ijesztő volt, de ez még nem is probléma.

Egyszer édesanyám elment a szomszéd faluba a tesóimért iskolába, a párja itthon volt ahogy én is. Tanultam az asztalomnál. Bejött és nézett, bámult, azzal a tipikus elborult tekintettel. Megijedtem mert tudtam, hogy anyuék mire haza érnek az sok idő. Valahogy éreztem, hogy baj lesz, de naivan reménykedtem. Jók a megérzéseim baj esetén, kiskoromból pedig tudtam, hogy az a bizonyos érzés mit jelent így nem ért annyira váratlanul. Bezárta a bejárati ajtót és a kulcsot benne hagyta (gondolom, hogy kívülről ne lehessen kinyitni), lekapcsolta az összes lámpát. Megkérdeztem, hogy miért csinálja? Tanulni szerettem volna. Az volt a válasza, hogy csak beszélni akar velem. Elkezdett vetkőzni. A pólóját már levette a másik szobában, hallottam ahogy az övét nyitja. Reménykedtem, hogy csak aludni fekszik le, biztosan csak azért vetkőzik le. Próbáltam nyugodt maradni, hiszen velem nem történhet meg több rossz. Elindult kifelé, hogy beszélni akar velem a: ,,a férfiak farkáról mivel az egy nagyon különös dolog. Főleg ha már régóta izgatod" Rávágtam, hogy én nem akarok erről beszélni, vele meg főleg nem! Dühödt lett a hangja folytatta az alpári stílusban való beszédet a férfiak nemi szervéről és állt a félhomályban velem szemben és a nadrágját gombolta. Elővette és dolgozott rajta. Felálltam az asztaltól, hogy kirohanjak de az utamba állt. Maga elé tolt, próbált a vállamnál fogva lenyomni. Anyuék épp begurultak az udvarba kocsival. Jöttek volna be, de az ajtó zárva, mint később kiderült a kulcsát itthon hagyta. Próbálta elzavarni őket, mondván, hogy menjenek el csak úgy autókázni mivel neki beszéde van velem. Itt elkezdtem kiabálni, hogy én nem akarok vele beszélni, engedjen el. Kiabáltam, hogy segítsen valaki. Anyu dörömbölt az ajtón, hogy nyissa ki. Mérgemben kitörtem a kezei közül és az ajtóhoz szaladtam. Megmenekültem. Anyu arcán az ijedtség jobban megrémített, mint maga a történet, hisz semmi extra nem történt, csak elővette és izgatta. Túlélhető.

Másik eset, amikor a keleti pályaudvarról indult volna a vonat a szomszédos vágányon egy idősebb férfi, szintén elborult, eltorzult arccal végzett önkielégítést miközben bámult. Nem nagy dolog, de az az arc belém ivódott.

Kiskoromtól kezdve kisebb-nagyobb evés és alvászavarokkal küzdök. Önbizalmam nulla. Úgy gondolom, hogy mivel rettegek, hogy ezek lépcsőfokok és egyszer valakinek úgyis sikerülni fog ezért egyszer be is fog következni. Félek nagyon, szeretném ha az én történetem ennyi lenne csak, de még mindig azzal az emberrel élünk együtt aki megpróbálta. Van egy húgom, minden mozdulatát figyelem, nehogy...