Az én sztorim kissé más, mint a többi, mert elsősorban nem arról szól, ami történt velem (nem is emlékszem tisztán), hanem arról, hogy milyen hatással volt rám és van ma is és milyen lettem miatta. Elég kínos erről beszélni, de a névtelenség miatt kihasználom a lehetőséget, elnézést, ha túl részletes.

Sokáig azt hittem, amire emlékszem csak az élék fantáziám szüleménye, és ha nem lettem volna olyan fura gyerek, máig azt hinném. Sokáig motoszkált a fejemben, mint valami szilánk az agyamban, folyton zavart valami, de évekig nem tudatosult. Ami velem történt, kb 4 éves lehettem, elég kicsi mert szinte csak az érzésre emlékszem, meg pár emlékkép, azok is az utóbbi évek alatt az álmaimban jöttek felszínre. Fogalmam sincs, hogy ki csinálta, de biztos vagyok benne hogy a szűk családomból senki, tökéletes szerető családban nőttem fel. Tulajdonképpen bárki lehetett, mert az a fajta karizmatikus kisgyerek voltam, akire minden felnőtt rögtön odafigyel, és elég lehetett, hogy egy percre egyedül hagynak a szüleim.

De az érzésre emlékszem, és arra is, hogy élveztem is. Az is jel volt, hogy azóta állandóan abnormálisan érdekelt a szexualitás, kiskorom óta maszturbáltam állandóan, és ami a legrosszabb, már olyan kicsiként is mániákusan vonzódtam az erőszakhoz, mármint, amiben én vagyok áldozat. Emlékszem, hogy nagyon sokat rajzoltam otthon és az oviban is, és gyakran rajzoltam ezekről az erőszakos szexuális vágyaimról. Azt gondolom, hogy egy kisgyerek normális esetben magától nemcsak hogy nem vágyik ilyenekre, nem is tud elképzelni ilyesmit, hogy lerajzolja. Viszont mindig elrejtettem ezeket a rajzokat a szüleim elől, és mindig rejtegettem előlük ezeket a vágyakat, valahogy tudtam, hogy rosszak és jobban teszem, ha titokban tartom őket. Ugyanakkor rettegek az összes embertől, főleg az idegenektől, kiskorom óta, ha kérdeztek a felnőttek, nem mertem válaszolni, sokáig még általánosban se és nagyon félénk voltam/vagyok. Nagyon sokáig bepisiltem éjjel, és gyakorlatilag folyamatosan szorongtam ok nélkül (ez máig se múlt el) gyakran remegett a kezem. 10 éves koromig volt, hogy hetekig nem tudtam vécézni a szorongás miatt. A mazochizmusom csak erősödött, állandóan szexuális és erőszakos dolgokról ábrándoztam és közben nagyon alacsony volt az önbizalmam, pedig a szüleim nagyon sokat dicsértek. Egyébként ma sincs több, pedig nagyon dolgozok rajta, hogy növeljem az önbecsülésem.

Amikor kamasz lettem, elkezdődtek a depressziós időszakaim, és még azoknál is jobban zavart hogy nem értettem az okát, mert minden rendben volt körülöttem. Szuicid gondolatok, állandó letargia, indokolatlan bűntudat amit a környezetem a kamaszkornak tulajdonított (aminek pedig már vége, de még mindig tartanak).

Amikor 16 éves voltam, egyszer egyedül voltam egy buszmegállóban este, és valami fesztivál is volt, ezért nem volt senki a közelben. Egy férfi kedvesen beszélgetni kezdett velem, én azt gondoltam, barátságos, de aztán próbált rávenni, hogy menjek vele, megölelt puszilgatott és próbált elvinni magával. Teljesen lezsibbadtam és nem tudtam ellenkezni, aztán szerencsére valami józanságot erőltethetett magára, mert elment. Ez a dolog felidézett bennem valami rosszat, mert a szorongásom olyan erős lett, hogy gyakori pánikrohamaim lettek, teljesen spontán, sokszor éjszaka keltem fel rá. A pánikbetegségem évekig tartott, (most 5 hónapja nem volt, remélem így is marad) és a depresszióm annyira elmélyült, hogy felfedeztem, milyen jólesik vagdosni a karomat. A szüleim azonban mindenre odafigyelnek, és észrevették, hiába rejtegettem, és emiatt és a pánikrohamok miatt kerestek nekem pszichológust (már volt 3) de mindegyiknek, a jelenleginek is csak a szorongásról, a rohamokról, az önbizalomhiányról és az állandó, társaságban is tartó magányról beszéltem, nem említettem mennyire zavar a mazochizmusom és a többi kényszeres perverz gondolat, mert egyikben se bíztam annyira. Viszonylag új tünet az inkontinencia, volt, hogy emiatt nem mentem ki felelni a suliban. Az is zavaró, hogy nem tudok sírni se pár éve, pedig sokszor szeretnék mert jólesne.

Azóta is nagyon vonzanak a túl domináns, erőszakos emberek. Kapcsolatom sose volt, mert sose mertem senkit se közel engedni, de először olyasvalakivel feküdtem le, akit tényleg nagyon kedveltem, de éreztem, hogy nekem a "sima" szex nem elég jó, nem elég erőszakos, túl kedves. Ez az, ami leginkább aggaszt, teljesen abnormálisnak érzem, mert így egy normális, harmonikus kapcsolatom se lehet soha az életben.

Azért kényszerültem arra hogy megkeressem az összefüggéseket, mert az életem kívülről tökéletes, kevés, de remek emberekkel vagyok körülvéve, és meg akartam tudni, miért szenvedek mégis saját magamtól, mióta az eszemet tudom. Amit most leírtam, még sose mondtam senkinek. Amiatt is letör, hogy egy ennyire régi, jelentéktelennek tűnő zaklatás, amire alig emlékszem, mégis eltorzította a személyiségemet, míg másokkal sokkal rosszabb dolgok történtek. Nem egy emléket szeretnék elfelejteni, hanem normális szeretnék lenni.