Amolyan csendes kislány voltam világ életemben, érzékeny, hamar a szívemre vettem mindent, de ennek ellenére sokat rosszalkodhattam, mert anyukám sokszor szidott meg. 7 éves koromban meghalt az apukám, anyukám nagyon összetört, még kórházban is kezelték elég hosszú ideig. Nagyobbik nővérem vigyázott rám sokat, aki már ekkor férjnél volt és volt egy kislánya.

Sokat csavarogtam egy utcabeli barátnőmmel, aki felhívta a figyelmemet, hogy a szomszéd utcában lakik egy kedves néni és bácsi. Elmentem vele néhányszor oda és tényleg végtelenül kedvesek voltak. Általában csak a bácsi volt otthon, mindig behívott minket és édességgel kínált. Mivel nekem nem volt apukám, kitüntetve, különlegesnek éreztem magam a társaságában. A barátnőmet egyre gyakrabban elküldte valamilyen ürüggyel, vagy megkérte hozzon neki a boltból ezt azt. Mikor kettesben maradtunk, egyfolytában a testemről beszélt, hogy milyen változások lesznek majd ha megnövök, hogyan fog nőni a mellem és hogy szőrösödni is fogok majd, de bizonyára ez nem így van és meggyőződne róla. Mutogatta a saját nemi szervét, mesélte, hogy neki mennyire jól esik ha simogatják és nekem is jól fog esni. Rendszerint hamarabb megjelent a barátnőm, még mielőtt bármit tehetett volna a mutogatáson és az én testrészeim figyelésén kívül. Nem értem miért nem mondtam el senkinek, talán azért is mert nem beszélgetett velem senki rajta kívül, nem foglalkozott senki sem az én mindennapi történéseimmel, örültek, hogy nincs bajom és persze nem okozok gondot abban a szörnyű helyzetben.

Egyik alkalommal megkért, hogy másnap egyedül menjek, ne szóljak senkinek és majd egy nagyon nagy csokit fog nekem adni, de a barátnőmnek nem szeretne és ne is áruljam el neki. Elmentem hozzá, behívott a szobába és megint kezdte a szokásos mesélést a farkáról és az én testemről, nem igazán értettem, hogy ez mire jó, de a kedves bácsi biztos tudja. Aztán felemelt a dereka alá és le-fel mozgatott rajta, emlékszem, hogy az ablakot bámultam, miközben mondta, hogy neki mennyire jól esik és kérdezgette, hogy nekem is ennyire jó-e. Nem emlékszem, hogy mi történt még, de azt tudom, hogy nem ellenkeztem, nem éreztem ennek a dolognak a súlyosságát. Nem tudom mennyi idő múlva, de elköltöztek, emlékszem az érzésre, hogy sajnáltam, mindamellett, hogy furcsán éreztem magam miatta. Majd évekkel később hallottam a pedofíliáról, ekkor ugrott be, hogy Úristen, ez az ember az volt!! Nagy szégyent éreztem, akkor jöttem rá, hogy miért mozgatott magán fel-alá, hogy miért akarta látni a nemi szervem, hogy miért nézte, hogy nő e már a cicim. Nagyon rossz volt a felismerés, de elástam magamban. Később, 10-13 éves koromban, nővérem férjhez ment, a sógorom játszott velem "fogócskát" meg "birkózósat", ami abból állt, hogy kergetett, elkapott próbált megcsókolni, kifeszítette a kezem és a lábam és mozgott rajtam. Kiabáltam, visítottam, néha összekarmoltam még ütöttem is. Annyira szégyelltem magam, hogy a nővérem férjével ilyeneket csináltunk, mai napig nem mondtam el senkinek, annyira nagy a szégyenérzetem. Szerencsére ennek hamar vége lett, ugyanis nővérem elvált tőle elég hamar.

17 évesen feküdtem le az első barátommal, úgy éreztem igaz szerelem, de sok mindenben hazudott és csalódtam benne. Soha nem élveztem vele a szexet, de valahogy úgy éreztem, nekem ezt kell tennem, ezt várja el tőlem. Miután szakítottunk volt néhány selejt férfi az életemben, sorra használtak. Mikor befejeztem a középiskolát, anyám elküldött az unokatestvéremhez, hogy a nyár alatt szerez nekem munkát és persze ott lakhatok nála. Ő 40 éves volt én még 18 sem voltam. Úgy nézett rám, már az első alkalomkor észrevettem. Ekkor már szinte felnőtt voltam, nem értem, hogy tehettem ilyet, de megtörtént. Ketten laktunk a házában, sehol egy ismerős, teljesen rá voltam utalva. Szinte napi rendszerességgel ki kellett elégítenem, hol szájjal, hol kézzel, Ő csak simogatott engem, hogy hergelje magát. Végül ez is véget ért, megkezdődött az egyetem, haza kellett mennem, Nem igazán akartam aztán vele találkozni, szerencsére nagyon ritkán került rá sor, akkor sem egyedül. Úgy próbáltam túlélni mindezeket, hogy mélyen magamba temettem és úgy tettem, mintha soha sem történtek volna meg ezek a dolgok. Sokszor eszembe jutott, olyankor libabőrös lettem, kirázott a hideg, egy senkinek éreztem magam, egy rongynak, aki csak "arra" való.

Mostanra érzem úgy, hogy ezek az elfojtott dolgok teljesen felőrölnek. Nincs normális párkapcsolatom, nincsenek igaz barátaim, félek az emberektől. Félek kimozdulni a megszokott közegemből, félek bármin változtatni, még a ruháimat is félek új helyre pakolni. Nem érzem magam biztonságban egy férfi mellett sem, mindig félek, hogy hirtelen megváltozik és nincs menekvés.

Köszönöm, hogy leírhattam ezeket, sokat segített. Eddig senkinek sem mondhattam el, félek a megvetéstől, a kiközösítéstől. Ti talán megértetek engem és talán egy nap elhiszem magamról, hogy nem vagyok szörnyeteg.