Körülbelül fél éve találtam meg ezt az oldalt, és azóta gondolkozom leírjam-e a történetem. 18 éves vagyok, és 2 éve fejeződött be (kb. 7 évig tarthatott) az évekig tartó abúzus (nem vérszerinti) nagybátyám által. Úgy derült ki az egész, hogy Karácsonykor húgomnál is bepróbálkozott, és ő elmondta anyának, aki engem is megkérdezett, és én elmondtam, először csak azt hogy szóban, egy éve pedig, hogy simogatások, erőszakos csókok, megmutatta a nemiszervét, fogdosás is történt.

Régen nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy elmondjam-e végül a lánya miatt döntöttem így, nehogy vele is megtörténjen (most 6 éves). A lényeg, hogy azért vettem rá magam hogy leírjam, nem is a történetet, csak hogy volt valami, mert az életemben most először érzem úgy hogy tudok bízni a férfiakban. Körülbelül 13 éves koromban lettem zárkózott, csöndes, szívproblémám lett stb. Míg régen egy fiúslány voltam, ekkor elkezdtem félni a fiúktól. Nem barátkoztam velük, még csak nem is beszélgettem, és soha nem mertem egyik szemébe sem nézni.

3 hónapja ismertem meg egy férfit (igen férfi mert 36 éves), akibe rögtön beleszerettem. 2 hónapja vagyunk együtt, és benne teljes mértékben megbízom, tudja mi történt, és tiszteletben tartja, hogy én még nem állok készen egy szexuális kapcsolatra. Vele sose éreztem olyat, mint amikor például csókolózunk, nem olyan érzés, mint mikor erőszakkal történt. Vagy pl amikor együtt vagyunk, egyszer sem jutnak eszembe a történtek. Csak hát ugye az a helyzet, hogy bűntudatom van, amiről nem beszélhetek senkinek, amiatt érzem így, hogy akkor régen is én lehettem a hibás, mert odabújtam stb. és ezt nem tudom kiverni a fejemből.

Most januárban fogjuk elkezdeni a feljelentést, szüleim teljes mértékben mellettem állnak, csak a nagyszüleim nem. Az a baj, hogy én eddig 2 pszichológusnál jártam, de nekik nem igazán tudtam megnyílni, mikor is 2 hete elmentem az iskolapszichológushoz, aki nagyon szimpatikus lett, de kiderült hogy már csak egy hétig marad az iskolában, vagyis nem tudok kihez járni. És nekem mindenképpen szükségem van valakire akivel megbeszélhetek mindent, főleg most, ha elkezdődik a per.