Azt hittem hosszú évekig, hogy egyedül vagyok a fájdalmammal. Elolvastam sokatok történetét, már látom, hogy ugyanaz a tragédia kínoz minket. Nagyon sokáig nem voltak emlékeim róla, mintha meg sem történt volna. De mégis előkúsztak ezek az emlékek, egyre több és több részlet. Nem emlékszem a koromra, 10 év körül lehettem, talán még fiatalabb. Nagyszüleim vigyáztak rám mindig, szüleim sokat dolgoztak.

A nagybátyám miatt gyűlöltem ott lenni, mindig megvert, szeretett piszkálni. Ő mindössze 8 évvel idősebb nálam, valahogy a születésem pillanatától gyűlöltük egymást. De hirtelen kedves lett, megnyugtatott, hogy most nem fog bántani, sőt nézhetjük a kedvenc mesémet a TV-ben. Simogatni kezdett mindenhol. Nem akartam, de mégis csak halkan mertem megjegyezni, hogy hagyja abba. Ő kedvesen suttogott a fülembe, hogy de hát ez jó mindkettőnknek. Gyűlöltem a testem, hogy élvezi. Kérleltem, hogy ne nyúljon a bugyimba, de mégis elélveztem.

Így teltek a napok, hónapok, évek? Homályos ez az időszak, hosszú ideig zárolta az agyam. Undorodtam magamtól, könyörögtem, hogy ne tegye, és mégsem sikítottam. Azt mondta nem beszélhetek róla és én nem is mertem. Nem is értettem az egészet. Egyszer elakartam mondani apunak, de nem tudtam megtenni, nem tudtam mit mondjak, nem értettem mit csinált velem a nagybátyám. Főleg arra emlékszem ebből az időből, hogy megakartam halni. Álltam az ablakban iskola helyett és ugrani akartam. Fogtam a kést, hogy a hasamba szúrom. Csak arra vágytam, hogy megszűnjek létezni. Gyűlöltem őt, de közben szerelmes is voltam ebbe az emberbe, akinek fogalma sincs, hogy megnyomorította a lelkem.

Elmondtam anyukámnak, több mint 10 évvel később, mert azt gyanítottam, hogy újabb kislány áldozata van az öccsének. Ő sírdogált kicsit, aztán engem okolt. Hibásként nevezett meg, hogy nem szóltam róla és végül is lerendezte magába, hogy ez nem is olyan nagy dolog. Kértem ne mondja el apukámnak, azt gondoltam, hogy ő majd haragra kel és ki tudja mit tesz vele. Elmondta neki anyukám. Apukám önzőnek nevezett meg, amiért anyunak rossz érzést okoztam, hogy ilyeneket mondtam neki, nem kell mindenről beszélni. Később még egy viccet is elsütött ezzel kapcsolatban. Magamra maradtam a világban, ebben a pillanatban. Tényleg az én hibám akkor hát? Tényleg ugranom kellett volna az ablakból?

Próbáltam később beszélni róla barátaimnak. Már nem tenném. A reakciók azok voltak, hogy lényegében nem erőszakoltak meg, akkor ez nem nagy dolog. Nem érdekel senkit ebben a világban, hogy úgy kell felnőnünk többünknek, hogy akaratunk ellenére molesztálnak akár évekig. Hiszen még a saját szüleim is elfogadták ezt a tényt és úgy tesznek mintha mi sem történt volna. Felnőttként is éreztem a nagybátyám vonzalmát irántam, ezért külföldre költöztem, messzire a családtól. Nincs egészséges szexuális életem és párkapcsolatra sem vagyok képes. Nincs önbizalmam és úgy érzem, örökre végig kíséri az életem ez...mert már gyermekként valami meghalt bennem.