Az én történetem kb. 4-5 évesen kezdődött. Sokat voltam a nagyszüleimnél, ahol a nagybátyám is élt, gyakran ott is aludtam délutánonként. Az egyik alkalommal a nagybátyámmal mentem lefeküdni, aki elkezdett ott lent csiklandozni. Nagyon kellemes érzés volt, sokat nevettünk. Más nem történt. Valószínű, hogy semmi jelentőséget nem tulajdonítottam akkor a dolognak, sőt "élveztem is"a játékot, mert a szüleimnek sem beszéltem róla, pedig nagyon szerető és féltő családom van, soha sem voltak igazán titkaim.

Amikor elkezdtem kamaszodni, akkor nagyon kellemetlen érzés volt a nagybátyám közelében lenni. Mindig mustrált, megjegyzéseket tett, kellemetlen volt, de sohasem lépett át olyan határt, ami másnak is feltűnt volna. Pár évvel ezelőtt kezembe került egy családi videó, amin engem vett, hol közelebbről, hol távolabbról, közben az öcsém hangját lehet hallani, hogy engem is vegyél, engem is vegyél. Eléggé szíven ütött a felvétel.

Azt sem tudom pontosan, hogy mikor tudatosult bennem az, hogy engem molesztáltak. Először abban sem voltam biztos, hogy nem képzelődök és találtam ki az eseményeket. Mára már biztosan tudom, hogy nem találtam ki, hanem sajnos ez bizony megtörtént velem. Dühöt éreztem, és érzek a mai napig. Szégyenlem magam, hogy élveztem, amikor simogatott. Sok részletre emlékszem, hogy a pléd alatt csináltuk, hogy kértem, hogy csiklandozzon még, játszunk még. Szexuális problémáim is vannak. Szerintem az esetnek nagyon sok köze van ahhoz, hogy a férfiak visszajelzése kellett ahhoz, hogy legyen önbizalmam, illetve hogy soha sem volt orgazmusom, amikor a volt barátaimmal voltam együtt - két alkalmat leszámítva, amikor valahogy kikapcsolt az agyam, magam is nagyon meglepődtem és megijedtem. Több partnerem is volt, hosszabb - rövidebb kapcsolatok. A titok maga is nyomasztott, mert senkinek sem beszéltem a történtekről, de feszített belülről.

Anyukámnak végül elmeséltem, aztán Kb. 4 éve kezdtem el pszichológushoz járni, ezek mind segítettek. Igazából azt hiszem az áttörés az volt, amikor Apukámnak is elmeséltem a történetemet. Bár nem volt szándékos, Anya kotyogta ki, először nagyon haragudtam rá emiatt. Mindig attól féltem, hogy Apa szívrohamot kap vagy megöli a nagybátyámat, ha megtudja és - főleg egy ilyen régi dolog miatt - nem akartam elveszíteni. Persze egyik sem történt meg, sokat beszélgettünk. A szüleimet is megviselte a dolog, soha nem vonták kétségbe, amit mondtam, mellettem állnak, amitől még jobban szeretem őket, persze ha ez még lehetséges. :)

Van egy csodálatos barátom is, aki ismeri a történetemet és ennek a következményeit is. Az orgazmus dologban is egyre jobban haladunk, az elmúlt pár hónapban már kétszer el tudtam menni az együttléteink során, tudatosan, ami számomra óriási siker, a számára is.

Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok a legtöbb áldozathoz képest. Fantasztikus család (leszámítva persze a nagybácsit :( ) , szerető barát, a magam hullámvölgyeivel és egyéb problémáival együtt boldog vagyok, sikeresnek is mondanám magam, egyszóval meg vagyok elégedve az életemmel. Remélem, hogy hamarosan összeházasodunk a párommal és gyerekeink lesznek (ezen már dolgozunk is, sajnos szervi okok miatt csak mesterséges úton lehetséges). Egyszer a testvéremnek is elmondom majd a titkomat. A nagybátyámmal már vagy egy éve nem tartjuk a kapcsolatot. Nem az én "coming out"-om az oka, hanem egy másik családi esemény, de mindegy is, ez nekem így jó.

A történteket egyedül nem tudtam feldolgozni, kellett hozzá egy jó szakember, majd a családom és végül a barátom is. Én szerintem soha sem fogom tudni ezt a traumát elfelejteni, vagy teljesen feldolgozni, de talán a helyén kezelni igen és megtanulni elengedni, élni vele. A titok már nem titok, olyan érzés, mint amikor felnyitnak egy gennyes sebet, fáj, de utána elkezd gyógyulni. Azt hittem, hogy az segít enyhíteni a dühömet, ha szembesítem őt a történtekkel, de ma már ez nem számít. Egyedül az unokatesóm miatt izgulok, bár az ő esetében már késő lépnem, 16 éves és nem is él a nagybátyámmal, a kapcsolatot is alig tartják. Vele szemben van egy fajta lelkiismeret furdalásom, lehet, hogy egyszer majd beszélek vele erről.

Szerettem volna a történetem végén valami pozitívat üzenni a többi érintettnek is, de minden olyan közhelyesnek tűnt. Remélem és kívánom, hogy minél többen közületek megtaláljátok a megnyugvást és a múlt ellenére tudjatok boldogak lenni.