Tavaly ősszel olvastam egy hírt, amiben az állt, hogy a szülővárosomban eltűnt egy 10 év körüli kislány. Nyomon követtem az eseményeket, és megtalálták a kislány tetemét egy tóban, majd kiderült, hogy megerőszakolta egy rokona, és megölte őt. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy lehet jobban járt, mert nem kell átélnie az utóhatásait ennek a szörnyűségnek. Majd mivel Google jó barátom, beütöttem a keresőbe a gyerekkori szexuális bántalmazás szavakat és megdöbbentem, hogy azért ilyen az életem amilyen, ami velem történt...

Így találtam rá Mara könyvére, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert kísértetiesen hasonló az alaptörténet. Ez egy szombati nap volt, bementem munka után az első könyvesboltba, megvettem a könyvet, hazahoztam, és nekiálltam olvasni. Estére végeztem. Végig sírtam és zokogtam. De köszönöm.

5-6 éves lehettem, az elkövető a kamasz unokatesóm. Egyedüli gyerek voltam - akkor még - játszani akartam, és figyelmet. Oviba nem szerettem járni, szüleim dolgoztak, a nagynéném viszont otthon volt a gyerekeivel, így rám is vigyázott, míg a szüleim dolgoztak. Pontosan nem is tudom hogy kezdődött… de ha jól emlékszem orvososat játszottunk, és meg kellett mérnie a lázamat... és ezek után több alkalommal is játszottunk kúposat, amit nem volt szabad elmondani senkinek. Majd valahogy ez elmaradt. Szerintem töröltem ezt a korszakot az életemből, mert csak képeim vannak. Tudtam, hogy valami nem stimmel ezzel a játékkal, mégsem szóltam senkinek, mert elég szigorúak voltak a szüleim, és a büntetéstől féltem.

Természetesen később jött a bűntudat, a szégyen, a menzeszem 8. osztályos koromban jött meg, rettegtem, hogy terhes vagyok, és kiderül minden…

Ma már 450km-re élek a családtól. Egyedül. Voltak kapcsolataim, de nem komolyak. Arra vágyom, végre valaki szeressen, de hogyan várhatom ezt el bárkitől is, ha én nem tudok megbékélni saját magammal… a múltammal…