Azért írom le az én történetemet, mert bagatellnek tűnő dolgok is ejthetnek mély sebeket. 9-10 éves lehettem, amikor családommal és keresztszüleimmel nyaraltunk másik országban. Egyik este sétálgattunk, már nem fogtam a szüleim kezét, mert már ugye nagy voltam. Hirtelen elment mögöttem egy férfi, aki alámnyúlt. Nagyon megijedtem, nagyon gyorsan történt, időm sem volt reagálni.

Pár perc múlva jött velem szemben, üveges tekintettel nézett rám (még most is emlékszem az arcára, a tekintetére, arra, hogy mit viselt...) és akkor elölről nyúlt alám. Teljesen lefagytam, nagyon féltem, remegtem, de mégsem szóltam senkinek. Ami nagyon érdekes, hogy 7-en voltunk rokonok, viszonylag szorosan mentünk egymás mellett, ő mégis legalább 6-7x megtette. Az utolsónál teljesen kiborultam és zokogtam. A szüleim rögtön kérdezgették, hogy mi a baj, mi történt... elmeséltem mindent. Próbálták elviccelni, de biztosítottak róla, hogy nem lesz semmi baj, most már figyelni fognak, szóljak, hogy ha jön. Jött, mondtam, hogy ő az, apukám ráijesztett, ő meg elfutott.

Ez az emlék mélyen belém égett, nincsen olyan hét, hogy ne gondolnék rá.

Tegnap a férjemnek is elmeséltem. Majd a beszélgetés folyamán arra jöttem, rá, hogy nincsen a közelemben olyan lány, nő, akit ne ért volna valamilyen hasonló szituáció, akár gyerekként, akár nőként. Többnyire gyerekként, fiatal lányként történt velük is. Nagyon nagy veszélynek vannak kitéve a gyerekek.

Tudom, hogy az én történetem nem olyan megrázó, mint itt sokaké, de arra bíztatnék másokat is, hogy írják le, még akkor is ha nem is gondolják olyan vészesnek. Írás közben többször megálltam, többször lefagytam. Egy "csekély" abúzus is hagyhat bennünk mély nyomot. :(