Átverés

Érdekes, hogy mennyire felkavarodtam a napokban. Persze a rádióinterjúval kezdődött, ahogy hallgattam a kérdéseket, mikor meséltétek a történeteitek, és én is válaszolgattam magamban. Valóban a "mit éreztél ekkor"? kérdés a legnehezebb minden közül, nekem a terápiában is ez volt a legszörnyűbb, mert történéseket még felidéz az ember, de érzést nagyon nehéz. Ez olyan, mint a fájdalom, az ember tudja, hogy fájt, de nem tudja már átérezni, hogy milyen is volt.
Aztán jött a coming out, majd utána a pszichológusommal randiztam (pont itthon volt), szóval mindez nagyon felzaklatott, és nem is gondoltam, hogy még jöhetnek elő új érzések, de jöttek. Hirtelen visszaemlékeztem, mennyire felnéztem az unokatestvéremre, istenítettem őt, és milyen kiválasztottnak éreztem magam, hogy "úgy" foglalkozott velem. És arra gondoltam, micsoda rettenet átverés az abúzus, hogy mekkora csalódás lehet, mikor a kisgyerek rádöbben, hogy átverték...

Valóban az. Mikor megbízol benne, gyerekként rábízod magad, bármit megtennél a szeretetéért, és meg is teszed. Aztán összezavarodol, mert érzed, hogy ennek nem így kellett volna történnie, és hatalmas a csalódás, a fájdalom, és egyedül vagy az egésszel, és rájössz, hogy az életed egy átverés, és tehetetlen vagy. Meg akarsz halni, mert átvertek, becsaptak, és nincs remény, és más kiút.

karácsony írta: Mara szeretnélek megkérni, hogy távolítsátok el az összes bejegyzésem, mert nem szeretném, ha az utókornak fennmaradnék. A történetem, ami ugyan nem teljes, de tönkretett, és még reménnyel töltött el, ha leírom maradhat.
Köszönöm, hogy számíthattam rátok mindig. Sziasztok.

Mi történt? Mit jelent ez?

Anoni Mara írta:

karácsony írta: Mara szeretnélek megkérni, hogy távolítsátok el az összes bejegyzésem, mert nem szeretném, ha az utókornak fennmaradnék. A történetem, ami ugyan nem teljes, de tönkretett, és még reménnyel töltött el, ha leírom maradhat.
Köszönöm, hogy számíthattam rátok mindig. Sziasztok.

Majd ez a bejegyzést is töröljétek ki.

Karácsony!
Tudom miről beszélsz, átérzem a kétségbeesésed. A kétségbeesést, amit a terápia lezárása hozott, az elválás, hogy azt éled meg, elhagyott a pszichológusod is, az egyetlen, akiben bízol... értelek. Értem a zavarodottságod, amiért ajánlott neked egy másik módszert, egy másik szakemberrel, hiszen az ember egy életre választja a pszichológusát. (Én legalábbis ezt érzem)
De kérlek, engedj meg pár gondolatot... és kérlek tudd, miattad írom ezeket!
A módszer, amiről beszélt neked a pszichológusod, nekem első olvasatra az EMDR terápiának tűnik...
3 éve járok pszichológushoz, olyan szakemberhez, aki foglalkozik EMDR terápiával. Teljesen átérzem az ezzel kapcsolatos ellenérzésed, hiszen én közel másfél évig harciaskodtam ellene, sokat dolgoztunk azon, hogy ne féljek belevágni.
Amit még el kell mondjak, hogy ezt a terápiát ha jól tudom, nem sokan csinálják az országban, de tapasztalataim szerint bár sokszor nem könnyű, de hasznos. Semmi sem oldódik meg egy csettintésre, ezen is dolgozni kell. De! Még valami... ha ez az a terápia, aminek tűnik, akkor ez nem csak úgy működik, hogy a terapeuta ujját követi az ember a szemével, egyáltalán nem szükséges semmit szemmel követni közben, több más megoldás van rá.
Ne add fel! Soha ne add fel! Erős vagy, mint itt mindannyian!
Van egy kontaktom egy nagyon szuper pszichológushoz, ha gondolod, ő ezzel dolgozik!
És tapasztalatból mondom, furcsának tűnik, de jó a módszer!

Jaj, kedves Karácsony!
Át érzem én is kétségbeesésed. De hidd el te egy értékes ember vagy, és van helyed ezen a világon. Én is átestem ilyen krízisen, egy taraumatikus lezárás, most jön a másodok, én ís elbúcsúztam itt az oldalon. Mert nem hittem el, hogy valaha jobb lesz.
De valahogy lassan, sok szenvedés árán egyszer minden rossz elmúlik.
Rohadjon meg midenki aki bántja a másik embert, bármilyen formában is.
Vigyázz magadra, gondolok rád!

.

Egy lezáráshoz idő kell, arra fel kell készülni, arra fel kell készíteni a másikat, ez nem megy egyik pillanatról a másikra.
Biztos annak szánta? Nem csak egy nyári szünetnek?
Őszintén szólva nem tudom milyen elbúcsúzni az embernek a pszichológusától, akit szeret, akiben megbízik, akire rábízta a titkait, nagyon nehéz lehet...
Elmentél, beszéltél, megnyíltál, megosztottad vele a traumádat, tudtál róla beszélni, szembe mertél vele nézni. Ez hatalmas út, amit magadért tettél, amire büszke lehetsz!
Tudom, ilyenkor nagyon sötét és borús minden, adj egy kis időt magadnak, amíg megnyugszol. Mi itt vagyunk, együttérzünk veled és szeretnénk segíteni!
Erős vagy, ezt sose feledd!

Igen.annak.ez egy reszlezaras igy kezdte. Aztan jott h mennyi mindent elert.es igazabol mar nincs miert folytat i. Hiszen vannak barataim. Kepes voltam hozza kotodni ergo parkapcsolatra alkalmas vagyok. Es szeptemberben ha igenyt tartok ra akkor atbeszelhetjuk h milyen erzeseim voltak a terapia vegenek bejelentese kapcsan.

Húú!
Én tökre mást tapasztaltam az én pszichológusomnál, ő nem így kezeli a dolgot...
Mindig mondja, ha úgy érzi, sikerült lezárnunk egy szakaszt, egy fejetetet, időnként beszélünk róla, hogy milyen pozitív változások történtek velem az elmúlt években, de soha nem saját sikerként könyveli el. Sőt! Mindig mondja, hogy ez az én belső munkám eredménye, ő csak azért van itt, hogy támogasson.
Mindig kérdez, hogy jó nyomon járunk-e, mivel kellene szerintem foglalkoznunk.
Hmmm... nem tudom kihez jársz, mindegy is, de nem tartom túl helyesnek a meglátását, hogy attól mert az ember meg tud bízni egy valakiben, már alkalmas is egy párkapcsolatra... ez nem így működik szerintem. Mi 3 év után, most kezdtünk el a párkapcsolattal foglalkozni. Konkrétan a traumámat is, amivel megkerestem, több, mint egy évig kerülgettük, mert mondta, hogy amíg nem érzem magam biztonságban nem fog beküldeni az emlékeim közé.
Minden rosszindulat nélkül meg kell kérdeznem, ő egyébként ért ezekhez a típusú traumákhoz? Mert sajnos nem mindenki alkalmas ennek a traumának a kezelésére...

karácsony

Nincs miért szégyellned magad. Nem csináltál semmit, amiért kellene. Nem tettél semmit, aminek a nyomait el kellene tüntetned. Mi lenne velünk nélküled?
Több embernek adtál itt erőt, köztük nekem is. Több mindent bírtál már ki annál, hogy egy pszichológusnál tett látogatás tönkre tudjon tenni. Most szörnyűnek tűnhet az egész, friss az élmény, de meglátod, ahányszor átgondolod, mi történt azon a legutóbbi alkalmon, mindig egy kicsit más lesz, mindig egy kicsit mást hallasz meg benne. Annyi mindent bírtál már ki, biztos vagyok benne, hogy ez sem gyűr le. Mert erős vagy. És erőt adsz nekünk is.

karácsony

Én veled vagyok! És biztosan veled vannak a többiek is. Lélekben fogom a kezed. Együtt érzek veled. Ez most a gödör alja. Innen csak felfelé vezet az út. Most nehéz, de hidd el, jobb lesz. Jobb kell, hogy legyen. De ehhez idő kell. Kitartás. Minden rendbe jön.

Drága Karácsony! Nem is tudom, mit írjak, nem elég már ide semmi szó. Szeretnélek megölelni, valahogy segíteni, valahogy erőt adni...
Nagyon nincs jól, hogy egyszercsak így lezárjanak egyoldalúan egy terápiát. Ez teljesen ellenkezik a terápia szabályaival. Elő kell készíteni az elválást, soká kell rajta dolgozni, és még akkor is nagyon fáj. Borzasztó, hogy ez történt. Mi lenne, ha levennéd magadról a mosolyt, elmennél a pszichológushoz, kiadnád neki a dühöd, a fájdalmad, az elkeseredettséged?

Mióta "ismerlek", volt sok mélypont. Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön ebből kijönni. Mi itt vagyunk, ezt sose feledd.

nagyon hiányoznál....
sokszor gondoltam Rád, még ha nem is írtam.
ha törölnek, mert kérted, akkor is szurkolni fogok Neked.
remélem, átmegy vhogy az éterben, és jól, jobban alakulnak majd a dolgaid.
és biztos bármikor visszajöhetsz.
szeretettel