Bűntudat

Ma a rémséges buszbeleset kapcsán volt egy műsor a rádióban, egy pszichológus beszélt arról, hogy a túlélőknek is milyen nehéz ilyenkor, és milyen természetes a bűntudat érzése is. És hogy ne próbáljuk nekik azt magyarázni, hogy ne legyen bűntudatuk, mert ez olyan, mintha minősítenénk az érzést.
Arra gondoltam, hogy mi mennyit hallottuk (még egymástól is!), hogy ugyan már, ne legyen bűntudatod. Mintha ez elhatározás kérdése lenne. Mintha ezt irányítani lehetne. Mindig próbáltam a bűntudat ellen küzdeni, de lehet, hogy sokkal hatásosabb lenne a saját bűntudatomat, egykori bűntudatomat megérteni. Mit gondoltok erről?

Egyszerűbb eseteknél bejön, hogy ugyan emiatt ne legyen bűntudatod. De sem a busz baleset, sem az abúzus nem egyszerű eset. Ha annyit mondják ne legyen bűntudatod, s végén ettől mégis az lesz. Igazad van, hogy megérteni kell, elfogadni. Nem könnyű, de kierőszakolni sem lehet, hogy ne legyen. Mert van, és sokáig van

Én igyekszem megbarátkozni a bűntudatommal... Ha már vele kell élne, akkor egyszerűbb, ha ismerem és egyezkedek vele

Anoni Mara írta: Ma a rémséges buszbeleset kapcsán volt egy műsor a rádióban, egy pszichológus beszélt arról, hogy a túlélőknek is milyen nehéz ilyenkor, és milyen természetes a bűntudat érzése is. És hogy ne próbáljuk nekik azt magyarázni, hogy ne legyen bűntudatuk, mert ez olyan, mintha minősítenénk az érzést.
Arra gondoltam, hogy mi mennyit hallottuk (még egymástól is!), hogy ugyan már, ne legyen bűntudatod. Mintha ez elhatározás kérdése lenne. Mintha ezt irányítani lehetne. Mindig próbáltam a bűntudat ellen küzdeni, de lehet, hogy sokkal hatásosabb lenne a saját bűntudatomat, egykori bűntudatomat megérteni. Mit gondoltok erről?

Szerintem mindenkiben van bűntudat... már pici gyerekkorunktól kezdve, amikor látjuk (vagyis inkább érezzük), hogy ebben a világban a hozzánk legközelebb esők is szenvednek és rosszul érzik magukat, de legalábbis fáradtak, mi meg "érzéketlen módon" örülünk, mert épp jó melegben vagyunk, tele a hasunk és a fény is szép ábrákat játszik a függönyön. Az összes többi élet-, és nevelési helyzet erre csak ráerősít, pláne egy gyerekkori trauma esetében.
Mintha összefüggne a tehetetlenséggel... minél tehetetlenebbek vagyunk egy helyzetben, annál nagyobb a bűntudatunk, mert hát "biztos kellett volna tudnom tenni valamit" - a kiszolgáltatottság tagadása is benne van. Azt talán könnyebb elfogadni, hogy bűnös vagyok, mert nem tettem semmit, mint azt, hogy kiszolgáltatott vagyok, nem tehettem semmit és nem az én kezemben van az irányítás...
Milyen kár, hogy bűntudat szavunk van, erénytudat vagy örömtudat szavunk meg nincs. A bűnre fókuszál a társadalmunk.
Na jó, megint rámtört a filozófia. Ez sose jelent jót leginkább azt, hogy már megint másokkal foglalkozom, hogy magammal ne kelljen.

Amikor ezt hallottam en is ratok magunkra gondoltam. Nekem van neha buntudatom.sot sokszor. Illetve sokszor gondolom azt kulonbozo helyzetekbe h en vagyok a hibas onmagamat " bantom". Pedig az eszemmel tudom h nem kellene de nem megy mindig sajnos. Es olyankor nagyon utalom magam.

Nagyon érdekeseket írtok. Nyugodt, szeretem, mikor filozofálsz! Viszont jól érzem, hogy nem vagy jól mostanság?

Szerintem ez egy nagyon új megközelítése lenne az abúzus feldolgozásának. Mert egyrészt a múltba nem tudunk visszamenni, és kitörölni annyi év bűntudatot. Másrészt akárhányszor mondják, hogy ne legyen bűntudatom, attól még lesz. Olyan ez, mint a félelem. Ne félj, nem kell félni. Attól én még pont ugyanannyira félek. Vagy jobban? Csak titokban? Mert még rárakódik az is, hogy totál hülye vagy, ettől normális ember nem fél.

Én nem hallottam a műsort, de tök jó, amit a pszichológus mondott, mert egyrészt kénytelen elfojtani, akinek ezt mondják, mert hiszen ez egy "egyszerű" dolog. Nekem kétszer is volt bűntudatom, egyik az egyik családtagnál másik a kutyámnál volt. Nem tudtam az életüket megmenteni. Csak az idő segìt abban, hogy távolabbról rálássak, és elmúljon. Mára már elmúlt. Rettenetesen nehéz volt. Mélyen együttérzek a tragédiát elszenvedőkkel. Ez egy kegyetlen érzés.
A bűntudatnak sok formája van. A titokban megélt, a nyílt, amikor mindenki látja, rajtad kívül, hogy nem vagy hibás. Illetve vannak olyan bűntudatok, amikor ténylegesen rosszat teszünk. Ez utóbbi szerintem épít. A többit pedig szinte lehetetlen irányítani. A bűntudattal felnövés pedig beleivódik az áldozatba. Nehezen megtalálható, hogy volt. Mert azóta úgy nőtt fel, hogy hozzátartozik. Mint a bőre. Nehéz belátni, hogy ez okozhat problémát, hiszen ez egy régóta hurcolt teher, amire az egyedül hagyott gyerek számos hárítómechanizmust dolgozott ki magában.

Angyalka írta: Én igyekszem megbarátkozni a bűntudatommal... Ha már vele kell élne, akkor egyszerűbb, ha ismerem és egyezkedek vele

Anoni Mara írta:
Ma kiütött a bűntudat...
Ránéztem a fiam facebookjára, és azzal szembesültem, hogy meztelen selfit küldött a kis osztálytársának, amin félig látszott a feneke... erre ő is kapott egy premier plános fotót... 3. osztályosok... semmivel nem tudom menteni magam...

Jaj!!! Ezt hogy lehet kibírni?

Nem tudom Isten kegyelméből) ... És azóta is romlik a helyzet..pedig mindent töröltünk... Önbántás a köbön nála... szerencsére most a tesója tud neki segíteni valamennyit...

Bűntudat , szégyen , bűnhődés..... 3-as ikrek
Büntudat mert engedtem nem tettem semmi annak elenére hogy újra és újra ne tegye meg apa. Hagytam nem elenkeztem
Szégyen mert a azt érzem mint egy pecsét a testemen rajtam van bűnös. Mocskos. Nem bírom lemosni . Nem vagyok gyerek nem vagyok már tiszta .mocskos vagyok.
Bűnhődés megérdemlem hogy nincs barátom , hogy egyedül vagyok . Minden bűnért bűnhődni kell

Félek .