Önbántás

Ági40 írta:

???

Csak leírtam az önbántó gondolataimat, de szégyellem, és kitöröltem.

Szia Ági! Kár, hogy kitörölted... nekem segített például, mert véletlenül épp el tudtam olvasni, és rájöttem, hogy nemcsak én vagyok így ezzel. Azóta fogalmazom magamban, hogy mit válaszoljak, de nem jutott eszembe semmi - azon kívül, hogy így könnyebb a fájdalommal szembenézni- a fizikai fájdalmat már ismerjük, és tudjuk, hogy annak van vége - egyszer begyógyul a seb, eltűnik a heg és már nem fáj.
A lelkiről meg nem tudjuk, lesz-e vége, mikor lesz vége...
Úgyhogy épp a rövid írásod kapcsán döntöttem úgy, hogy megpróbálom a lelki nyavalyáimat úgy tekinteni, mint dédnagyanyám a reumáját..."á...már megint itt van, hasogat a cudar... kemény tél lesz..." - úgy beszélt a reumás fájáshoz, mint egy jó ismerőshöz, aki most felkereste, de aztán továbbmegy - és így részben kívül tudott maradni, tette tovább a dolgát.
Nem tudom, hogy ez jó megoldás-e, de kipróbálom, amikor megint elöntenek az önsajnáló gondolatok és elmerülnék az ismerős "fájhullámokban".
Kísérlet indul - majd beszámolok róla... köszi, Ági!

Hát szívesen, nem gondoltam, hogy ez bárkit érdekel, azt meg pláne nem, hogy segítek ezzel. Ez most jól esett. Szörnyen érzem magam, árnyéka vagyok önmagamnak.
És várom a kìsérlet eredményét

Engem is erdekelnek a gondolataid agi. Nem olvastam. Reg irtam ide de ezen a szarsagon amit ateltunk ugy erzem megpecsetetelodtunk. Hiaba a sok minden jo dolog megis vannak hulye banto gondolataim.

Szóval az van, hogy próbáltam egy pszichiáterhez bejutni, de ma nem sikerült. Ettől eléggé kiakadtam, és az ollóval felsértettem a kezem. Szörnyen feszült vagyok. A zuhany alatt meg leforráztam a hátam. A munkahelyen elsírtam magam. Szóval félek mi lesz velem, eljutok e pszichiáterhez, vagy megijedtek az utolsó pillanatban. Mit fog szólni a pszichológus, hogy sebes a kezem. A gyógyszer nem fog kiütni, és egyáltalán miért történik ez. Velem? Nem hiszem el

Ági, ha ezt elmondod a pszichiáternek, hogy ennyire nagy a gáz, biztos fogad. De akkor nem ér szemérmeskedni, udvariaskodni, el kell mondani, hogy sürgős a dolog és nem várhat. Ha úgy érzed, hogy nem várhat. Én ezt nem tudom megítélni.
Mikor én felhívtam a pszichiátert időpontért, nekem is vagy 10 nappal későbbre adott, de hozzátette, hogy "ha várhat addig".

Nálunk a 10 éves fiam gyakorolja ezt extrém módokon is(fojtogatja magát, fejét falba veri, undorító szavakat használ magára), követeli, hogy büntessem meg, verjem el alaposan és annyira feszegeti a határokat, hogy elmondani is nehéz. Pl letöltött a telefonrapár játékot titokban, amire egy havi fizetésem ugrott... mert ő annyira rossz, hogy én intézetbe kellene adjam, és nem teszem... És őnem adja del, amíg ki nem borulok totál...
Én csak gyalázni szoktam magam, mostanság. Régen a mosógépsalggal ütlegeltem magamat...

Szomorú ezt olvasni, hogy a gyereked is.
Azt nem mondtam igaz, hogy sürgős lenne, hagytam magam lerázni, utána meg sírtam, hogy lám velem senki sem törődik, mindegy, hogy élek, vagy halok. Simán be mondták az egyik helyen, hogy áprilisban van időpont, és viszlát. Talán mégsem olyan súlyos a helyzet.

Angyalka, szülőként ezt végig csinálni valami rettenet lehet. Van segítség, hogy bírod, mit tudsz csinálni?

Ági40 írta: Angyalka, szülőként ezt végig csinálni valami rettenet lehet. Van segítség, hogy bírod, mit tudsz csinálni?

Igen, őrület... annak a tudatában élni, hogy mindkét gyermekemet "megfertőztem". És a szemembe is mondja, hogy nem szeretem igazán, mert hagytam, hogy megtörténjen...

A pszichológus szerint jól csinálom a dolgokat, hiszen kifelé jól működik, és a befelé zajló, ellenem irányuló támadásokat túlélem és nem vonom meg ezek következményeként a szeretetemet. Néha élő halottnak érzem magam, máskor azt mondom, hogy ez a sorsom, de remélem ők meggyógyulnak...időnként reménykedek, hogy idővel megbíznak bennem... Neki meg ki kell ventillálni a haragot, hogy ne maga ellen fordítsa, és részben a bizalom jele, hogy felém szórja, mert tudja, hogy és szeretem
Sajnos nem tud eléggé megnyilni szakembernek, a sok vizsgálat és rendőrségi kihallgatás miatt (4 hónap alatt 5!!!), így most terápiás szünet van... Még élek, Isten kegyelméből...

Hát csak sok erőt tudok kívánni, és hogy véget érjen hamarosan a kálváriátok.

Azért kíváncsi lennék, hogy mások szoktak e önbàntásra, vagy öngyilkosságra gondolni? Lehet igen, csak nem beszélnek róla, hanem csak átlépnek az ilyen gondolatokon, vagy nem. De most tényleg. Nekem ez annyit beépült az életemben, hogy szinte már természetes. Lehet ez a baj?

Kösziii Ági40!

Én speciel néha igen. Engem csak az bosszant ebben, hogy nem tudom mikor szakad rám, és mitől múlik el...