Büntetések

Május én ezt a büntetést egy másik kontextusba tenném. Létezik a nevelő célzatú - nevezzük büntetésnek - fegyelmezés, és annak eszközei. Ami akkor megérdemelt, ha nincs más lehetőség arra, hogy egy gyerek javát és érdekeit látva, és ezt szem előtt tartva próbáljuk egyengetni az útját.
Aszerint próbáljuk meg helyes cselekvésre bírni, ami belátásunk szerint az ő javát fogja szolgálni. És, ha ezt el tudjuk magyarázni egy gyereknek, hogy vele együtt szeretnénk működni, akkor azt nem úgy éli meg,hogy bűnhődik, és őt bántják, hanem azt veszi le a dologból, hogy valamilyen problémáért felelősséget kell vállalnia.
Azonban, ha egy téged érintő, ellened irányuló dolog történt abban inkább támogatásra/segítségre van szükséged, nem pedig "büntetésre".
Másrészt ez a késes dolog, a szeretetmegvonás nem büntetés, hanem szülői kompetencia hiány, mi több alkalmatlanság, és kínzás.

Én nem emlékszem, hogy bármikor is büntetést róttam volna ki a gyerekeimre. Haragudtam, és ezt tudattam velük, de soha nem csináltam olyat, hogy akkor most nem szabad ezt vagy azt csinálniuk, tévézni, stb. Egy biztos: nagyon fontos, hogy emlékezzünk, mennyire másképp jár egy gyerek agya, mint egy felnőtté, mennyire könnyen képzeli azt, hogy most az anyukája nem szereti őt. A szeretetmegvonás bűn, rosszabb a testi fenyítésnél.

Anyukámat alig láttam gyerekkoromban, mindig dolgozott. Ha meg otthon volt, gyakran kiabált velünk. Ha a cipőnk le volt dobva az ajtóba, bejött a szobába, miközben mi legóztunk, és rábaszott a fejünkre a cipőkkel. Fú de fájt. Bár lehet nagyobb volt az ijedtség és meglepettség, mintsem a fájdalom. Nem mondta, h nem szeret minket, de tudott néha undok lenni.
Mindig mindent meg kellett enni, ami elénk volt rakva. Én magamba tömtem, hiába voltam már teli, majd kifolyt belőlem, de letoltam, különben anya megsértődött... Mióta nem lakom otthon, lényegesen kevesebbet eszem. Nem kényszerít rá senki, és nekem ez így jó.

Én leginkább azt nem szerettem, ahogy a szüleink egymást közt beszéltk rólunk. És tudták, h mi hallunk mindent... "hálatlan, büdös kölykök... azt hiszik, azért etetem őket, h ők jól érezzék magukat?...hát mit gondolnak, minek vállaltuk őket, ha nem azért, hogy segítsenek... a munka az büdös...de a kaja bemegy a pofájukba..."
És még sorolhatnám.
Szüleink gyerekmunkát csináltattak velünk napi 10-12-14 órában... és minden nap lelkiismeretfurdalásom volt, hogy engem etetni kell. Hát így még borzalmasabb volt enni...jaj de utáltam néha...

Az, hogy napi szinten el voltunk verve az már semmiség volt... napi rutin. Húgommal mindig számolgattuk, kinek hány kék-zöld foltja van, és mindig győzködtük a másikat, h melyikünknek fáj jobban.

Érzelmi zsarolás, szeretetmegvonás nálunk is megvolt. Anyám nem adott jóéjtpuszit, ha haragudott rám, és nem is szólt hozzám. Apám inkább ütött, nem mondom, hogy rendszeresen, ennek ellenére én is azt mondom, jobb volt az, mint anyám manipulatív lelki terrorja. Mesteri szinten űzi, olyannyira, hogy mindmáig, ha csörög a telefonom, összeugrik a gyomrom, főleg ha látom, hogy ő hív. Ezzel együtt apámmal se voltam jóban, de ő nyíltan csinálta. Csipkelődött, aztán ha visszaszóltam, megsértődött, és elővette a szülői tekintélyt.
Én már kezdem azt hinni, hogy nálam az abúzus már csak következmény volt.

Május írta:

Hajnalkám írta: Én már kezdem azt hinni, hogy nálam az abúzus már csak következmény volt.

Hajnalka, erre akartam kilyukadni, csak nem tudtam így megfogalmazni. Hogy az érzelmi büntetések között elvesztem, aztán már nem mertem szólni, hogy "azt" nem akarom. És ahogy gyerekkoromban büntettek, felnőttként folytatom magamnak.

Simán elképzelhető.

Velem nem nagyon törődtek, így a szeretet megvonás nem jött volna össze. Csak simán megvertek, főleg a hajamat cibálta a drága jó édesanyám

Nos, nálunk is minden megvolt.. főleg önállósági késztetéseim miatt. Szeretetmegvonás, kirekesztés a társaságból, gyerekmunka kb 5 éves koromtól mostam a család zoknijait és a zsebkendőket kézzel-, testi fenyítés, levegőnek nézés, megkülönböztetés a testvéreimhez képest-én voltam a fattyú-folyamatos kontroll és számonkérés, mások előtt megalázás, kitagadással, vízbe dobással fenyegetés 3 évesen, konkrétan utcára rakás 2 váltás ruhával 7 évese, folyamatosan zsarolás, hogy hálátlan vagyok, és kerülöm a munkát, pedig örülnöm kellene, hogy nem dobott el anyukám. Ezek mind anyukámtól... Már gyerekként megfogadtam, hogy én más anya leszek, és minden kínos helyzetben magamban elképzeltem, hogy ha én lennék a saját anyukám, akkor hogyan reagálnám ezt a helyzetet-ez volt a túlélésem legfőbb eszköze. Én sem tudom büntetni gyermekeimet...
Nem tudom, hogy az abúzus következmény-e... Igaz nagyszüleim neveltek 2,5 éves koromig, kb egy hónapja voltam anyukámmal, amikor a testvére megerőszakolt...szerintem ez akár ördögi kör is lehet...