"Mániák"

Nektek vannak ilyen mániáitok?

Igen, fogyás-hízás, zabálás, koplalás, testképzavar.. + 20, - 20 kg. Már javulóban. Kórházban beszélgettem abúzált nővel, (apuka által), ő is vagdosott, és ezt nem értettem. Ami a legsúlyosabb az egészben számomra, az a kiszolgáltatottság. Hogy nem tudok olyan pasit kifogni, aki nem használna ki valamilyen szempontból. Nekem a "mocskos vagyok érzés" a lelkiekről szól, és arra nincsen domesztosz.. A jó terapeuta az a domesztosz. Most van Domesztoszom..

Alicia09 írta: Igen, fogyás-hízás, zabálás, koplalás, testképzavar.. + 20, - 20 kg. Már javulóban. Kórházban beszélgettem abúzált nővel, (apuka által), ő is vagdosott, és ezt nem értettem. Ami a legsúlyosabb az egészben számomra, az a kiszolgáltatottság. Hogy nem tudok olyan pasit kifogni, aki nem használna ki valamilyen szempontból. Nekem a "mocskos vagyok érzés" a lelkiekről szól, és arra nincsen domesztosz.. A jó terapeuta az a domesztosz. Most van Domesztoszom..

A jó terapeuta megtanít domesztosz nélkül élni... Ha ő lenne a domesztosz, akkor nagy bajban lennél! Az lenne csak a kiszolgáltatottság!

Ami a vagdosást illeti: szerintem sokan vagdossuk magunkat, ki így, ki úgy. Nekem nem olyan nehéz ezt megértenem. Régen nem értettem, sőt, sokáig azt sem tudtam, van ilyen. Aztán a terápia segítségével leesett a tantusz: én is vagdosom magam rendesen.

PS. Azt hiszem, leszoktam az alvásról.

Ez mind-mind a terápia velejárója, egyrészt ott ez a csap-effektus, amiről te is írsz, hirtelen minden megindul kifelé, másrészt az ember nagyon rá tud kapni a panaszkodásra. Olyan sokáig nem panaszkodtál, hogy most jól esik. Mert jól esik, nem? És akkor meg már nehéz megtalálni egy egészséges egyensúlyt. Valahogy úgy érzem, hogy a szeretetéhséggel van ez összefüggésben, mintha a panaszkodás kellene ahhoz, hogy szeressenek. Amikor az ember elesett (de lehet, hogy nem az ember, csak én ), akkor jobban formál jogot a szeretetre, empátiára, gyengédségre. Nekem ez mindig nehéz volt a terápiában, néha egyenesen azt éreztem, hogy akkor is lejjebb húz, mikor felfelé kéne már jönni. Ezekre én mindig úgy gondoltam, mint a terápia mellékhatásaira, de persze egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Lehet, hogy egész egyszerűen arról van szó, hogy bent ragadt még egy nagy adag valami, ami nem engedett kijjebb jönni, viszont fel sem tudott jönni.

Ami a nem alvást illeti, ne érdekeljen a recept, mer annyira nem buli. Egyébként nincs recept, ez van, szarul alszom mostanság. De azért pár órát sikerült.

Anoni Mara írta: A jó terapeuta megtanít domesztosz nélkül élni... Ha ő lenne a domesztosz, akkor nagy bajban lennél! Az lenne csak a kiszolgáltatottság!

Ami a vagdosást illeti: szerintem sokan vagdossuk magunkat, ki így, ki úgy. Nekem nem olyan nehéz ezt megértenem. Régen nem értettem, sőt, sokáig azt sem tudtam, van ilyen. Aztán a terápia segítségével leesett a tantusz: én is vagdosom magam rendesen.

PS. Azt hiszem, leszoktam az alvásról.

Igen, Mara, igazad van, ami azt illeti, hogy a jó terapeuta "megtanít domesztosz nélkül élni."

És igen, a vagdosásban is igazad van. A vagdosás nálam azt hiszem abban nyilvánul meg, hogy valahol nem érzem, hogy megérdemlek egy normális kapcsolatot, és emiatt aztán ártó, bántó pasik vagdaltak eddig.. Bár most lenne egy olyan, aki el van tőlem ájulva teljesen. Lehet, hogy meg kéne tanulnom beleszeretni? Nem tudom...

Május, amiket itt fentebb írsz, azokat én is átéltem, átélem még időnként. (Már nem merlek idézni, hátha törölni akarsz.. ) Azt az iszonyat sok fájdalmat, kiszolgáltatottságot, rémületet, azokról beszélek, meg arról, hogy nincs életcél, nincs életkedv, stb.
Nekem van erre egy jó hírem: Én szépen jövök kifele, ha néha el is borul az agyam, ahogy látjátok. Én mindenbe kapaszkodtam, amibe csak lehet. Ha Neked bejön ez az oldal, akkor abba is lehet kapaszkodni. Aztán én nem adnám fel a pszichológust sem .. Nem tudom, vannak-e barátaid, akivel tudsz beszélgetni? Nekem, ha nincs kéznél ilyen, Lelki elsősegélyt hívok. (telefonon).

Én amikor a lehető legmélyebb ponton voltam agyilag, anyagilag, meg mindenhogyan, mert a folyó ügyeimet sem tudtam intézni, akkor találkoztam egy régi barátnőmmel, aki lépésről lépésre "rugdalt", hogy intézzek el magamnak mindent. Kedvesen számonkért, és végül kimásztam a legmélyebb "kakiból". Aztán még értelmet is adott az életemnek azzal, hogy meghívott énekelni egy kórusba, ami nekem fél gyógyulás, (az éneklés), és kihívás. Azt is megszervezte, hogy legyen pénzem odautazni.. Talán emiatt is hiszem azt, hogy vannak csodák. Nagyon kívánom neked, hogy szaporodjanak a jó dolgok az életedben, és fogyatkozzanak a rossz dolgok!

Nekem is tetszik a mánia szó. Az én mániám az aggódás. Most gyakorloni próbálom, h félre tudjam tenni azokat a dolgokat, amiken ráérek akkor aggódni, amikor a napja van...most is szétpörgetem magam valamin tegnap óta. Előtte egy tök egyszerű dolgon izgultam szét magam.

Május, köszönöm a véleményedet az új pasival kapcsolatban. Lehet, hogy azért nem tudok beleszeretni, mert ... nem tudom. Egyszerűen nem olyan, hogy bele tudjak szeretni. De arra jó az egész, hogy amit az előző kapcsolatom mind ledegradált, (hogy mit számít nekem az, hogy a koromhoz képest jól nézek ki), ez meg odavan minden porcikámért. Csak néha avval kapcsolatban támad aggodalmam, hogy emiatt most én ki ne használjam őt... Aztán az is lehet, hogy ő használ ki épp engem, és nem veszem észre. Mert nekem meg ez a "mániám", hogy hagyom magam kihasználni..

Alicia09 írta: Lehet, hogy azért nem tudok beleszeretni, mert ... nem tudom. Egyszerűen nem olyan, hogy bele tudjak szeretni.

Persze, az ember nem tud mindenkibe csak úgy ukk-mukk-fukk beleszeretni. Nem hiszem, hogy tanulási folyamat vagy elhatározás kérdése lenne.

Anoni Mara írta:

Alicia09 írta: Lehet, hogy azért nem tudok beleszeretni, mert ... nem tudom. Egyszerűen nem olyan, hogy bele tudjak szeretni.

Persze, az ember nem tud mindenkibe csak úgy ukk-mukk-fukk beleszeretni. Nem hiszem, hogy tanulási folyamat vagy elhatározás kérdése lenne.

Igen, lehet, hogy nem lehet beleszeretni, legfeljebb megszeretni, elfogadni. Mert megérdemli..

Eszembe jutott, hogy vannak országok, ahol nem szerelemből házasodnak. Ott is megszeretik egymást jó esetben. Nemrég olvastam ilyesmit éppen. Én jó úton vagyok, hogy megszeressem az illető férfit..

Anoni Mara írta: Ez mind-mind a terápia velejárója, egyrészt ott ez a csap-effektus, amiről te is írsz, hirtelen minden megindul kifelé, másrészt az ember nagyon rá tud kapni a panaszkodásra. Olyan sokáig nem panaszkodtál, hogy most jól esik. Mert jól esik, nem? És akkor meg már nehéz megtalálni egy egészséges egyensúlyt. Valahogy úgy érzem, hogy a szeretetéhséggel van ez összefüggésben, mintha a panaszkodás kellene ahhoz, hogy szeressenek. Amikor az ember elesett (de lehet, hogy nem az ember, csak én ), akkor jobban formál jogot a szeretetre, empátiára, gyengédségre. Nekem ez mindig nehéz volt a terápiában, néha egyenesen azt éreztem, hogy akkor is lejjebb húz, mikor felfelé kéne már jönni. Ezekre én mindig úgy gondoltam, mint a terápia mellékhatásaira, de persze egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Lehet, hogy egész egyszerűen arról van szó, hogy bent ragadt még egy nagy adag valami, ami nem engedett kijjebb jönni, viszont fel sem tudott jönni.

Ami a nem alvást illeti, ne érdekeljen a recept, mer annyira nem buli. Egyébként nincs recept, ez van, szarul alszom mostanság. De azért pár órát sikerült.

Szerintem a panaszkodás nem ahhoz kell, hogy szeressenek, hanem hogy figyeljenek az emberre. Én legalábbis világéletemben nagyon jól tudtam rejtőzködni. Néha olyan "jól" sikerül, hogy az utcán nekem jönnek az emberek. Szó szerint, mintha láthatatlan volnék. Aztán van, amikor nagyon elegem van ebből a láthatatlanságból, és kilépek. De többnyire megbánom a panaszkodást is.

A másik: sok ember, azt olvastam, főleg nők, a kibeszéléssel tudják feldolgozni a traumáikat. Én biztos ilyen vagyok. Régen, főleg vidéken ebből a szempontból jobb volt a helyzet, mert konkrétan együtt éltek az emberek. Ma nem nagyon van közösségi élet, így legfeljebb a neten tudunk "panaszkodni".