Döntésképtelenség

Nektek mennyire nehéz egy döntést meghozni? Arról jutott ez eszembe, mert tönkrement a mobilom, és majdnem belerokkantam, mire megvettem az újat. (Nem csak anyagilag. )Végre eldöntöttem, mit akarok, majd az üzletben elég volt egy határozott, és egy bizonyos márka után osztalékot kapó eladó, hogy teljesen elbizonytalanítson. Lukat beszélt a hasamba, és átvette felettem az uralkodást, addig-addig, amíg teljesen hülyét nem csinált belőlem. Először meggyőzött, hogy az általa promotált készülék pont annyiba kerül, mint amit én akarok, ráadásul kétszer akkora a memóriája, majd fizetésnél kiderült, hogy ja nem, ez pont 2.5 szer annyiba kerül.... De addigra már nem voltam magamnál, csak szabadulni akartam, így rámsózta a készüléket. Pontos koreográfiája volt amúgy az egész tranzakciónak (jajdesajnálja, hogy rosszat mondott, kiszalad beszélni a főnökével, hogy adjon egy kis engedményt stb) Egyetlen vigaszom a dupla memória volt - egész addig, amíg le nem csekkoltam: hazudott ebben is, a két telefonnak egyforma a memóriája. Egész éjjel nem aludtam, nyugtatót vettem be, öngyilkossággal kacérkodtam (Május, a fridzsider szindróma ), aztán ma összeszedtem magam, visszavittem a telefont és rájuk borítottam a bilit. Tudhatták, mekkora szemétség volt ez, mert fülüket-farkukat behúzták. Utána volt még némi herce-hurca a SIM kártyával, mert szerintük az az alapállás, hogy 30 éven felül kizárt, hogy egy ember (főleg egy nő) tudhatja, hogy a telefonon és a SIM kártyán is lehet a számokat tárolni. 40 felett meg már senki nem tud megkülönböztetni egy telefont a turmixgéptől. Aztán kiderült, hogy ők a hülyék.
Na mindegy, túl vagyok rajta, de nagyon megviselt ez az egész, nem normális dolog ez. És azon töprengek, hogy honnan jöhet ez a döntésképtelenség? Mert nem tartom magam jellemgyengének, sőt, azt hiszem, kicsit túlteng a jellemem. De akkor mi ez? Nektek is vannak ilyen nehézségeitek?

Szerintem azért van Mara, mert belénk égették mint egy billogot, hogy engedjünk a nyomásnak... a rámenős pasinak, a rámenős eladónak, még a határozottabb barátnőknek is. Tipikus példája a nemet mondani nem tudásnak. Úgy vélem.
Én ezt úgy csinálom már, hogy ilyenkor az eladónak hagyom lefutni a kötelező köreit, mert ő meg ugye ezért kapja a fizut, én meg rendes vagyok és épp ráérek, aztán amikor befejezte, megmondom, h akkor az legyen, amit kinéztem.
Aztán néha olyan is van, amikor a legegyszerűbb azt rávágni, hogy a "felsőbb hatalom" azaz férj nem engedi, vagy meg kell még beszélnem vele előbb, stb. De ezt csak olyannál, aki nem ismer, mert aki ismer, az tudja, h a férjem kb 2% kivételével mindenben szabad kezet ad nekem.

Szerintem ez a kereskedelemmel kapcsolatos döntésképtelenség, nem feltétlen hozható össze a mi alap problémánkkal. Mert ilyen a kapitalista rendszerünk, hogy beszélik ránk a sok ostobaságot, és sokat bele futnak ebbe. De gondolom, ez egy kiragadott példa volt, mert az nálam is alap, hogy apróságokon rágódok, és döntésképtelen vagyok, vagy nem tudok aludni, attól, hogy jól döntöttem-e. Mondjuk nem ennyire szélsőséges mint Maránál, inkább enyhén alattomos ez nálam. De az jó mindenképpen, hogy másnap visszamentél, jól tetted, ügyi vagy. Ez sem megy ám mindenkinek.

Nagyon érdekeseket írtok, elraktározom ezeket a fejemben, ha legközelebb ilyen szituációban leszek, ne járjak így!

Május, a tanárság állandó döntéshelyzet, igaz, de egészen más ember vagyok tanárként. Ott működésbe lép a profi.
Nagyon értem, amit a rossz döntésekről írsz, talán ez a kulcs ehhez az egészhez. Mi lesz, ha rosszul döntök? Mi lesz, ha megbánom? Hogyan fogom visszavonni a rossz döntést? És talán ezért érzem most magam ennyire jól, mert sikerült a rossz döntést jóra változtatni, ráadásul utólag. Bárcsak így lenne ez mindennel...

Ez az, a rossz döntést nem tudom visszacsinálni, és vajon az én döntésem, vagy csak rámerőszakolta valaki ezt a döntést..............mint ahogyan akkor azt is
Vagy magam miatt döntöttem így vagy úgy, vagy más miatt, hogy megfeleljek neki, vagy, hogy megőrizzem a bizalmát, szeretetét.
Ezek jutottak most eszembe. ???

Valami belső önbizalomhiány lehet ez.

Május, azóta nem beszéltél a pszichológussal, mióta "elküldött"?

Hú, ez a téma számomra sem ismeretlen.
Főként érzelmi téren vagyok ezzel így. De egészen egyszerű, hétköznapi szituációkban is előjön.
Viszont, ha megszületik az elhatározásom, akkor kitartok mellette. Van olyan is, hogy megbánom, de egyszer tanított valaki, akinek nagyon érdekes volt az előadása. Szó volt arról, hogy dönteni kell. Nem lehet, hanem kell és a rossz döntés is döntés, aminek a következményét is vállalni kell. Mindig eszembe szokta jutni a mondatai, jó tíz évesek már.

Igen, mindent leírtatok már a témában, és én éppen így, komplexen élem meg
Nekem az segít, hogy tudom, létezik "az áttolás" (más területen éljük meg pl a VAN DÖNTÉSI LEHETŐSÉG) mint pszichológiai folyamat, illetve a "poszttraumás fázis". Szerintem életünk különböző helyzeteiben az abúzushoz hasonlatos érzéseink "aktivizálódnak" és ezért megéljük a tehetetlenséget, dühöt, félelmet és minden abúzushoz kapcsolódó érzéseinket egyszerre. A döntési nehézséget, bizonytalanságot én ahhoz kapcsolom inkább, hogy "a nem történhet(ett) meg" és "mindennek következménye van" felismerésekkel ÉLÜ(T)NK TÚL sok mindent. Sokat segített F.Galló Béla, Traumatérkép című könyve, ami után be tudtam építeni ezt a szűrőt. Persze nem szűntek meg ezek a helyzetek, csak lelkileg könnyebben viselem őket

Angyalka, de rég láttunk! Mi van veled? Hogy vagytok?

Mara, az eredeti kérdésfelvetésedhez: Régebben én is agyon gyötörtem magam azon, hogy most megvegyem, ne vegyem-e, amikor valami nagyon bejött. Ha megvettem, azon agyaltam, hogy most jogom volt-e ennyi pénzt költeni, aztán lehet, hogy ha már elköltöttem, akkor inkább eggyel jobbat kellett volna mégis vennem.. Ha meg nem vettem meg, és elvitték, 1 évig azon "sírtam". Ma már ritkábban vannak ilyenek, hála az önismereti könyveknek, terápiáknak. De vannak még most is, csak hamarabb merem felvállalni a rossz döntést. Mert az is döntés, és abból is lehet tanulni..

Anoni Mara írta: Angyalka, de rég láttunk! Mi van veled? Hogy vagytok?

Köszi a kérdésed Mara. Sorry, eltűntem valóban... nagyon sok minden történt nálunk, nem viseltem jól...Mi több, ha nem dolgozom olyan vagyok mint egy droid... Viszont munka közben minden rendben Ami a gyerekeimet illeti: kisfiam a láthatás felfüggesztése óta egyre jobban, a nagylányom az újabb traumák hatására erősebb hullámokkal küzd, minden szinten. Én meg a "soros kapcsolásnak köszönhetően