Disszociáció

Sziasztok! Azért indítottam ezt a topikot, mert gondolom sokan küzdünk itt ezzel, és sokszor megnehezíti a mindennapi életet. Vagy nem tudom, ti hogy vagytok vele, mennyire befolyásolja a napjaitokat. Néha, ha már elviselhetetlen a fájdalom, akkor egyfajta menedék, de sokszor csak jön magától és nem tudok benne maradni önmagamban. Rengeteg kellemetlen helyzet forrása ez, pl. azt hiszik, feledékeny vagyok vagy hazudok.
Hogy vagytok ti ezzel? És mit tudtok vele kezdeni? Néha segít, ha tudatosítom, hol vagyok, mit érzek a testemben, de legtöbbször, mire észrevenném, hogy megtörténik, már "csúszok" is. És úgy érzem emiatt, hogy nem vagyok ura önmagamnak, ami meg nagyon rossz. (Kicsit sem vagyok control freak )

Zsófi987 írta: Sziasztok! Azért indítottam ezt a topikot, mert gondolom sokan küzdünk itt ezzel, és sokszor megnehezíti a mindennapi életet. Vagy nem tudom, ti hogy vagytok vele, mennyire befolyásolja a napjaitokat. Néha, ha már elviselhetetlen a fájdalom, akkor egyfajta menedék, de sokszor csak jön magától és nem tudok benne maradni önmagamban. Rengeteg kellemetlen helyzet forrása ez, pl. azt hiszik, feledékeny vagyok vagy hazudok.
Hogy vagytok ti ezzel? És mit tudtok vele kezdeni? Néha segít, ha tudatosítom, hol vagyok, mit érzek a testemben, de legtöbbször, mire észrevenném, hogy megtörténik, már "csúszok" is. És úgy érzem emiatt, hogy nem vagyok ura önmagamnak, ami meg nagyon rossz. (Kicsit sem vagyok control freak )

Szia Zsófi987!
Hihetetlen, de mintha én írtam volna ezeket a sorokat, annyira igaz rám is minden egyes mondat, amit leírtál. Én is szenvedek ettől, vagyis a követkeményeitől. Majdnem minden nap előfordul hosszabb-rövidebb időre, nem tudom, mert ilyenkor totál elveszítem a fonalat, és az idő is kiesik. Én sem veszem magamat észre, csak ha valaki vagy valami visszazökkent, akkor érzem, hogy "nem vagyok képben", nem emlékszem az elmúlt pár órára, vagy anyukám rámszól, hogy miért nézem a falat...ha utcán csúszok bele, akkor eltévedek rendszerint. Ilyenkor az szokott visszazökkenteni, ha mondjuk rám dudál egy autó, vagy elesek a mozgólépcsőn, mert ott akartam lemenni, ahol fel kellett volna jönni. Utólag ilyenkor nagyon ijesztő ez az egész, belegondolni, hogy akár el is üttethetem magam. Régen sokszor keveredtem emiatt bajba, kisétáltam a boltból fizetés nélkül (nem loptam, hanem kosárral együtt), mert nem fogtam fel, hogy hol vagyok, és hogy kerültem oda, csak amikor feltartóztattak. Aztán volt, hogy a Fővám téri villamos aluljárójában kóboroltam a sineken, és majdnem elütött a villamos...de a legdurvább az volt, hogy leutaztam Balatonra, amiből SEMMIRE sem emlékszem, arra eszméltem, hogy ülök a homokozóban, és sugdolóznak a gyerekek, h nézd a karját...akkor jöttem rá, hogy rólam van szó, és ijedtem meg, hogy hol vagyok, és mit keresek én ott...de csak egy pillanatra, mert aztán már a hazaútra sem emlékeztem. Másnap csodálkoztam a telefonomban lévő képeken, hogy mit keresnek benne...Ez volt a három legdurvább eset, az első kettő után amúgy pszichiátriára kerültem. A harmadikra azt mondta az akkori terapeutám (aki pszichiáter szakorvos is volt egyben), hogy disszociatív kóborlásnak hívják...addig nem tudtam, hogy ilyen létezik, és neve is van.
Enyhe formában, amit Te is írtál, napi szinten előfordul, hogy elveszítem a fonalat a jelennel hosszabb-rövidebb ideig...kicsit durvább formában, hogy fél-1 napok kiesnek kb. 3-4 havonta...a legdurvább meg az a 3 eset volt (legalábbis amire emlékszem, mert vissza zökkentettek közben). Nagyon ijesztő...és engem is szórakozottnak, szétszórtnak, meg értetlennek tartanak a környezetemben emiatt...mondjuk igaz is, ilyenkor 20-szor kell elmondani valamit, mire meghallom, és még 20-szor mire fel is fogom.
Rettenetes mentális erőfeszítésembe telik tudatosan megtartani a kapcsolatot a jelennel, sokszor ebben fáradok el legjobban.

Egyébként ezek az esetek 3-4 évvel ezelőtt történtek, ha esetleg valakit megijesztettem volna. Azóta, amiből a legnagyobb baj történhetne, tudtommal, csak az eltévedések...

Köszönöm a választ!

"Rettenetes mentális erőfeszítésembe telik tudatosan megtartani a kapcsolatot a jelennel, sokszor ebben fáradok el legjobban."

Ismerős. És ezt te hogy csinálod? Mert néha hiába próbálok akármit, ha jönni akar jön, nincs mit tenni.
Jól értem, hogy már nem fordul elő ilyen kóborlás nálad? Ez szupi!

Zsófi, azt érted disszociáció alatt, amikor szorongás alatt, miatt elveszted a koncentrálóképességet, nem tudsz a környezetre figyelni, és úgy érzed, nem vagy magadnál, vagy mintha te nem is Te lennél? Én így tudtam megfogalmazni. 10 éves koromtól voltak ilyenek, akkor súlyosabb volt, de nemrég is voltak még.ilyenek, pl. amikor a volt barátom szakított velem, de akkor már talán nem olyan súlyos volt, mint régebben, mielőtt még valaha szakembernél jártam.

Nálam is előfordulnak olyan helyzetek,mikor azon kapom magam,mintha nem lennék a testemben.A tűzhelynél álltam,és teljesen úgy éreztem a lelkem,külön van a testemtől.Bár én azt hittem,csak álmodozó típus vagyok

Lehet, h nekem ilyenkor olvad össze az étel az edènnyel.

Régen nálam is volt több offline állapot. Ezek teljesen leredukálódtak.

Sziasztok!
A Disszociációnak utána olvastam,a trauma hatására leszakad a személyiség egy része,külön életet él,és a kettő (lehet több is) nem tud egymásról.
Örülök hogy csak két sorstársnak van a csoportban,elég félelmetes.
Aztán tovább olvastam és teljesen ledöbbentem mert ezt direkt,akarattal is elő tudják "állítani"
Ez a Monarch Programozás (Tudatmódosítás),hogy több személyiséget hozzanak létre egy gyerekben,aki aztán irányíthatóváválik,és ez mind Trauma által

Döbbenet hogy mire képes az ember,az embernek nevezett lény....

Igen, ez így van Minelli. A Judith Hermann könyvében is van erről szóló fejezet. Ez egy túlélési forma, mert így tudja magát megmenti pl. egy gyerek, hogy disszociál.

De aztán a több személyiség az már talán a multiplex személyiségzavar.

Alicia, Angyal: igen, ilyesmi.
Minelli: ez nálam még nem multiplex személyiségzavar, az én "részeim" tudnak egymásról, még ha időnként nincsenek is túl jóban. De emiatt időnként kiesik ez-az.
Disszociációról sztem jó és világos ez: muszajmunkacsoport.hu/tudastar/tunetek-e...zmenyek/disszociacio

Zsófi!

Én annak nagyon örülök hogy a te Részeid tudnak egymásról de mit szóljon Sunny? elkóborolt és nem tudott róla...ez életveszélyes..

Most már értem,így védi magát a személyiség..

Nem lehetne ezt valahogy "visszacsinálni" amikor már nincs Trauma azt a Részt valahogy fel kellene zárkóztatni...tudatosítani...vagy valami ilyesmit..

Már szerencsére évek óta nem fordult elő komolyabb formában, de tényleg ijesztő belegondolni, hogy akár el is üthet ilyenkor egy autó...
A maximum ami még előfordul néha, hogy nem emlékszem pár órára, kiesik, pl, hogy mit csináltam előző nap, vagy este, mit vacsoráztam, hogy jutottam haza, meg az eltévedés. Pl. múltkor molesztáltak a buszon, és úgy megzavarodtam ettől, hogy rossz helyen szálltam le (lefagytam, de mikor már leszállt a pasi, le bírtam szállni én is), csak totál nem ott ahol kellett volna, azt se tudtam, hol vagyok, rossz irányba indultam el, elkeveredtem, és végül az zökkentett vissza, hogy a barátnőm, akihez mentem, hívott, hogy hol vagyok már....az zökkentett vissza a jelenbe. Akkor megálltam egy pillanatra és el kezdtem tudatosítani magamban, hogy hol vagyok, merre tartok, kihez, miért, ilyen évet írunk. Amúgy többnyire én se veszem észre magamon, csak utólag, de néha még az elején, van egy pont, amit néha sikerül elcsípnem, mikor érzem, hogy kezd beszippantani a múlt, de ezt nagyon nehéz idejében elcsípni, és megállítani...ilyenkor megállok egy biztonságos helyen, elmondom, hogy ki vagyok, hány éves vagyok, milyen évet írunk, hol vagyok, és hová tartok...itthon, mivel a családom nem tudja, mielőtt belépek a kapun, a biztonság kedvéért újra megállok egy pillanatra, és elmondom, hogy hány éves vagyok, milyen évet írunk, hol vagyok..szó szerint, pl. " Most itt állok a házunk kapujában, fel fogok menni a lépcsőn, 2015.07.09-ét írunk, és huszonx éves vagyok. Jól kell lennem, muszáj a jelenben maradnom, mert anyu nem vehet észre semmit."
Nekem ez beválik általában, legalább addig, amíg muszáj tartanom magamat. De nem magamtól jöttem erre rá, hanem pszichológus segített.

Nálam akkor, amikor ilyennel kerültem pszichiátriára akut pszichotikus zavart diagnosztizáltak. De, ahogy Karácsonynál is, nálam is eléggé leredukálódott szerencsére...mert azért régen tényleg durva volt.

Mire leírtam, 07.10-e lett belőle, de képben vagyok...

Tegnap egy beszélgetést hallgattam csak (még csak nem is aktívan vettem benne részt), abúzusra terelődött a szó, és kétszer kezdtem el kicsúszni. Öt percen belül, aztán pár órával később megint, bár akkor már nem volt olyan erős a húzás. Nagyon félelmetes volt. Éreztem, ahogy szűkül a tér, még a látásom is homályossá vált, és kezdtem különválni a testemtől. Mintha a sötétség, a nemlét akart volna behúzni.
Annyira rossz. Én nem emlékszem, hogy lett volna valaha ilyen tapasztalatom (mármint gyerekkoromból). Bár sokmindenre nem emlékszem, lehet, hogy pont emiatt.

Hát én ezt csak most fedezem fel tudatosan, úgyhogy nincs bevált módszerem. Tegnap automatikusan és nagyon erősen elkezdtem kapaszkodni a külvilágba, "az ott egy szék, ez itt egy terem, az ott zöld szín", ez segített. Ugyanezt csinálom (és teljesen automatikusan), amikor érzelmi "betörések" jönnek, kimondom, hogy hol vagyok földrajzilag, évben, próbálom a kezem-lábam mozgatni, érezni, hogy vagyok, hogy fizikailag nem olvadok bele a külvilágba. Ha nyilvános helyen történik, azt nagyon szégyenletesnek érzem, nem akarom magamra felhívni a figyelmet, mint ahogy tegnap is történt. Szerintem meghaltam volna szégyenemben, ha nem sikerült volna tartani magam.