Megelőzés

A Centrál Színház kapcsán adtam a héten interjút (Vasárnapi Hírek, a hétvégi számban lesz), és az újságíró a prevenció lehetőségeiről kérdezett. És eltöprengtem, hogy milyen érdekes, erről nagyon keveset beszéltünk még. Úgyhogy indítok egy ilyen topikot, mit gondoltok, lehet-e prevenció, ha igen, mennyire hatékony, nektek meg tudták volna előzni az abúzust? Ha kellő információkkal rendelkeztetek volna, másképp történtek volna a dolgok?

Valahogy én is szkeptikus vagyok megelőzés ügyben. Egy olyan dologról kéne felvilágosítani a kicsi gyereket, amiről még tudnia sem kell. Talán az ismeretlenektől meg lehet védeni, a kapualjban leselkedő cukros bácsiktól. De rokontól... Nem tudom. Ráadásul hogy magyarázza azt el az ember, hogy ha nagypapa megpuszil, az még ok, de ha mást csinál az már nem...
Viszont ahol nagy áttörést lehet elérni, és én ezt is a prevencióhoz sorolom, hogy derüljön ki mihamarabb, ha abúzus történt. Ne maradjon a gyerek egyedül a titkával, a félelmeivel, a bűntudatával.
Nálam nem hiszem, hogy meg lehetett volna akadályozni a történteket - hacsak úgy nem, ha nem hagynak minket soha kettesben. Ellenben ha rögtön elmesélem anyámnak, ami történt, egész másképp alakult volna a gyerekkorom.

Úgy lehet talán megelőzni, h befenyegetjük az összes családtagot. És megmondjuk, h felismerjük a jeleket. A szülők kompetenciakészsége mindennél fontosabb. Az időben felismert tünet nagyon sokat segíthet. A bizalmas kapcsolat a szülő gyerek kozott sokat számít, mert ha tudja a gyerek, h bízhat a szülőben, nagyszülőben akkor talán elpetykálja, és hozzáteszi, h ez titok, ne mondja el senkinek. Ha nincs senki, akiben bìzhatna, akkor az idegenek odafigyelése sem elenyésző: tanár, edző stb.

De látod, te is arról beszélsz automatikusan, amikor már megtörtént a baj. És talán azért is beszélünk erről, mert tudjuk, hogy az igazi fájdalmat így okozza az abúzus, az utórengések fájnak a legjobban és a legtöbb kárt is az okozza.

A legkisebbeknek is meg lehet tanítani, hogy ami nekik kellemetlen, azt nem kell hagyniuk, hogy megtörténjen.
Én a gyerekeknek is elmondtam - mindenféle szexuális felvilágosítás nélkül - ha nem szeretnék, hogy simogassák őket, mondhatnak NEMET. Amikor a 6 évesem nyűgös és fáradt, mindig megkérdezem, szeretné-e ha simogatnám, sosem nyúlok rögtön, akármilyen bizalmi kapcsolat van köztünk. Általában persze kérni szokta, és akkor megnyugtatásképp simogatom egy darabig, de ha nem szeretné, mondhat nemet. És volt, hogy már mondta: nem, nem akarom most.
Ezekkel lehet őket már arra tanítani, hogy mások sem nyúlhatnak hozzájuk. Én szoktam a gyerekeknek arról beszélni, hogy nem kell elviselniük, hogy mások hozzájuk érjenek, és azt sem kötelező elviselniük, hogy a nagymama puszit adjon, vagy anya megöleljen. Mindkettőnek akarnia kell, és ez a kulcs.
Egyszer szemtanúja voltam, ahogy egy idős bácsi megsimogatta a 6 évesem fejét, és határozottan megmondta az úrnak, hogy ő ezt nem akarja. Nem értem én sem, hogy jönnek idegenek ahhoz, hogy megsimogassanak más gyerekeket, de az enyémek tudnak reagálni úgy, hogy nem, nem akarom! És ezt megtanítottam nekik az én példamutatásommal.
Ők is megkérdezik tőlem, szeretném-e ha simogatnának, vagy megmasszírozzák a hátam. Szerintem ez egy nagyon jó megelőzés. Én hiszek a prevencióban, akármiről is van szó, mindig lehet szó prevencióról.

Anoni Mara írta: De látod, te is arról beszélsz automatikusan, amikor már megtörtént a baj. És talán azért is beszélünk erről, mert tudjuk, hogy az igazi fájdalmat így okozza az abúzus, az utórengések fájnak a legjobban és a legtöbb kárt is az okozza.

Ja, tudom. De én komolyan gondoltam, hogy be kell fenyegetni a családtagokat. Én tuti, mindenkinek fel fogom hívni a figyelmét a környezetemben a témára. Csak lehessen babám!

Május írta: Rendszeresen találkozom olyan véleményekkel, hogy bántalmazás csak a szegény családokban történik, meg csak olyanokban, ahol kiabálnak a gyerekkel, csak olyan gyerekekkel, akik hagyják magukat, olyan kislányokkal, akik kelletik magukat, csak a "szép" gyerekekkel történik. Na, ha ezeket nem hinnék az emberek, mert lennének ismereteik, az már megelőzés lehetne szerintem.

Hát ez az egész fals, de a piros hibáztató is!

Nincs messze az igazságtól. Csak sajnos sokan nem is látnak mások családi életébe bele.
Nálunk is az volt a helyzet, hogy szép kert, gyönyörű ház, egzisztencia, aztán valójában meg mindig vér folyt, bezártak minket a szobánkba, és már 3-4 évesen azért elvertek minket, mert nem mosogattunk el. Kívülről mindenki azt mondta, milyen szép házatok van, ti gazdagok vagytok, én hülye meg büszke is voltam arra, hogy többet érünk, mint mások. Mert nekünk van számítógépünk, mert 11 évesen már mobilt kaptam, mert mountain bike-m van, ami másoknak nincs... Közben meg egyiknek se örültem, soha nem villogtam semmivel, a mobilomat sose vettem elő az iskolában, nehogy lássák, nekem van a legmenőbb... normális gyerek akartam lenni Hilfiger cipő nélkül. verés, pofonok, félelmek nélkül. minden nap féltem hazamenni az iskolából. mindig kerülőúton mentem, hogy tovább tartson... más gyerek örült a hétvégének, a nyári szünetnek... én meg annak örültem, ha végre elkezdődött a hét.
a probléma az, hogy nehéz néha észrevenni, mi megy valójában otthon. sose jutott eszembe elmondani, hogy vernek minket otthon, mert azt hittem, ez a normális. nem csináltam sose problémát belőle, elment arra az energiám, hogy tanuljak, és nehogy hazavigyek egy négyest vagy ötös alát... ha a régi tanítóimmal vagy dadusaimmal találkozom, mind mondják, mennyire szerettek engem, mert csupa szív, mosolygós, bújós kislány voltam, semmi stressz, semmi hiszti nélkül... nem minden gyerek ad jelet, azt gondolom. amikor meg már voltak jelei, hogy problémákkal küzdök, már tinédzser voltam, és mivel mindig megbízható és érett lány voltam, magamra hagytak a felnőttek, hogy majd megoldom, hisz okos vagyok, érett, majdnem felnőtt. majdnem. ezen lett volna a hangsúly.
ha nekem elmondta volna valaki, hogy nincs rendben, ha vernek otthon, akkor talán elgondolkodtam volna... talán nem rögtön szóltam volna, de elültettek volna a fejemben egy magot, ami lassan kihajtott volna... értitek, mire gondolok?
ugyanez van az abúzussal is. a bántalmazások összefüggnek. sztem ahol abúzus van családon belül, ott erőszak is van.

Május írta: Rendszeresen találkozom olyan véleményekkel, hogy bántalmazás csak a szegény családokban történik, meg csak olyanokban, ahol kiabálnak a gyerekkel, csak olyan gyerekekkel, akik hagyják magukat, olyan kislányokkal, akik kelletik magukat, csak a "szép" gyerekekkel történik. Na, ha ezeket nem hinnék az emberek, mert lennének ismereteik, az már megelőzés lehetne szerintem.

Szerintem van a megelőzésnek egy olyan oldala, amiről eddig még nem esett szó: nem a gyerekek oldaláról kellene megelőzni, hanem a potenciális elkövetők oldaláról. Ha a társadalom nem mondaná azt, amit itt is olvastam valakinél, hogy "túl szörnyű ezeket hallgatni, inkább meg se hallgatom", hanem hajlandó lenne tájékozódni ; ha a felnőttek között elterjedtebb lenne az a nézet, hogy nem nyúlok erőszakhoz; ha mindenki PONTOSAN tudhatná, milyen károkat okoz akár a "legkisebb" abúzus is az áldozat későbbi életében, és az emberek nem bagatellizálhatnák ezt a dolgot azzal, hogy "kicsi volt még, majd elfelejti", akkor talán valamivel kevesebben mernének ilyen eszközökhöz nyúlni saját pszichés problémáik orvoslására... akkor az anyák hamarabb észrevehetnék, elhihetnék, hogy valami nem oké, és nem dugnák a homokba a fejüket a "család egybetartása érdekében". Lehet, hogy a bennem most túl nagy a buzgalom, de én legszívesebben a társadalom pofájába nyomnán minden nap, hogy ezt és ezt okozza az abúzus később... ilyen kisfilmekkel, mint amilyen a Centrálos esemény beharangozójában is van. Erre nagy szükség van!!! És ez is a megelőzés egyik módja lehet.

Nyugodt, ezek reális, ésszerű gondolatok a mi normális gondolatmenetünknek. Csak az a bökkenő, hogy aki ilyet tesz, hatalmat akar gyakorolni. Nem hiszem, hogy miközben ilyen vágya van, szem előtt tartja, hogy nem abuzálok, mert akkor tönkreteszem az életét pl.: a gyerekemnek. Amúgy szent igaz, hogy az elkövetőkre kell helyezni a hangsúlyt, ezért gondolom azt már előre, hogy én nem fogok uralkodni a paranoiámon, akinek nem inge nem fogja magára venni. Szerintem én a leendő párommal még tesztet is ki fogok töltetni, biztos van olyan mutató, ami meghatározza a hajlamosságot ilyesmire, persze nem fogja tudni, hogy ezt akarom tudni. És mindenkinek a környezetben hangsúlyozni kell, hogy hány év börtönnel büntetik, és a börtönben seggbe fogják. Akkor senki nem fog a gyerekemhez nyúlni.
Hát és az idegenek! Azok ellen pedig egy sokkoló lenne jó hatással, de nyilván nem lehet a gyerek kezébe adni. Viszont pl. nőknek, ha jól tudom készül vagy készült olyan applikáció, vagy csak az én agyszüleményem, ami erőszak esetén jelez. Én nagyon régen gondolkoztam egy kulcstartón, amin lenne egy gomb, és az jelezne valahova, vagy rendőrsziréna hangot adna ki.
Ha a gyereket pl.: Kiko és a kéz mesével tanítjuk és így tovább, akkor tudni fogja, hogy segítséget kell kérnie, és esetleg az utcán, idegen környezetben hasznát tudná venni egy ilyen kütyünek.

Az igaz, hogy hatalmat akar gyakorolni. De a kevésbé elszántakat elriasztaná, ha a csapból is ez folyna, és mindenki figyelne... És a család is jobban figyelne, ha tudná, hogy milyen jelzéseket kellene keresni. A tabu a legrosszabb, ami történhet ebben az ügyben.

nyugodt írta:

Május írta: Rendszeresen találkozom olyan véleményekkel, hogy bántalmazás csak a szegény családokban történik, meg csak olyanokban, ahol kiabálnak a gyerekkel, csak olyan gyerekekkel, akik hagyják magukat, olyan kislányokkal, akik kelletik magukat, csak a "szép" gyerekekkel történik. Na, ha ezeket nem hinnék az emberek, mert lennének ismereteik, az már megelőzés lehetne szerintem.

Szerintem van a megelőzésnek egy olyan oldala, amiről eddig még nem esett szó: nem a gyerekek oldaláról kellene megelőzni, hanem a potenciális elkövetők oldaláról. Ha a társadalom nem mondaná azt, amit itt is olvastam valakinél, hogy "túl szörnyű ezeket hallgatni, inkább meg se hallgatom", hanem hajlandó lenne tájékozódni ; ha a felnőttek között elterjedtebb lenne az a nézet, hogy nem nyúlok erőszakhoz; ha mindenki PONTOSAN tudhatná, milyen károkat okoz akár a "legkisebb" abúzus is az áldozat későbbi életében, és az emberek nem bagatellizálhatnák ezt a dolgot azzal, hogy "kicsi volt még, majd elfelejti", akkor talán valamivel kevesebben mernének ilyen eszközökhöz nyúlni saját pszichés problémáik orvoslására... akkor az anyák hamarabb észrevehetnék, elhihetnék, hogy valami nem oké, és nem dugnák a homokba a fejüket a "család egybetartása érdekében". Lehet, hogy a bennem most túl nagy a buzgalom, de én legszívesebben a társadalom pofájába nyomnán minden nap, hogy ezt és ezt okozza az abúzus később... ilyen kisfilmekkel, mint amilyen a Centrálos esemény beharangozójában is van. Erre nagy szükség van!!! És ez is a megelőzés egyik módja lehet.

Szinte szó szerint ezt mondtam az interjúban, Nyugodt. Ha az emberek hinnének az áldozatoknak, akkor már nem mondhatná / gondolhatná az elkövető, hogy "úgysem fognak neked hinni".
Holnap 10 és 11 között lesz a Bartók rádióban az interjú. Súgólyuk.
A társadalom pofájába nyomni jó lenne, de nem célravezető, azt hiszem.
Ami az áldozathibáztatást illeti, szerintem abúzus esetében nem ez a fő probléma, hanem az, hogy el sem jutunk addig. Mert egyszerűen el sem hiszik, hogy megtörtént az abúzus. Ha már elhinnék, azért elég elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a 4 éves gyereket hibáztassa és ne az apát. Persze van ilyen is... De az áldozathibáztatás inkább az idősebb áldozatoknál van.
Amúgy mit szólnátok egy társadalomhibáztató kampányhoz? Nem veszel rólunk tudomást? Nem hiszel a gyereknek? Akkor te is felelős leszel a következő abúzusért.
Persze most sarkítok, de valahogy így van. És így értelmet nyerne a megelőzés is.

De jó, MAra, meghallgatom! Pont akkor még dolgozom, de gondolom a honlapról letölthető később is.
Igen, a társadalom elfordulás helyetti odafordulása egyfajta megelőzést jelenthetne. Hogy észrevegyék a hosszú távú hatásokat ... érezzék a közös felelősséget, hogy nem hagyhatjuk a gyerekeket magukra a szexualitás témájával, és a felnőtt társadalomnak is szembe kell néznie a saját szexualitásával, amit rejteget. Hogy apuka miért "túl fiú", ahogy itt több táblán is szerepel.
Lehetne ilyen volt .... ilyen lett kisfilmeket készíteni arról, mennyire megváltoztatja a személyiség formálódását az abúzus - pusztán annak alapján, amit itt a történetekben leírtak. Hogy láthatóvá váljék, ez nem olyan valami, amit el lehet felejteni, oszt kész (szerintem ez még a többségi vélemény).
Vagy más általános elterjed tévhiteket bemutatni: pl. "ha nincs közösülés, vagy fizikai bántalmazás, akkor nem történt abúzus", vagy "csak a szegény/lecsúszott családokban történik ilyen" "csak néhány aberrált felnőtt csinál ilyet, gyerekek egymás közt nem" "akkor már egy apa meg sem simogathatja a kislányát - mi a különbség simogatás és simogatás, nézés és nézés között". Azért csinálnak ebből tabut az emberek, mert különben saját bajaikkal is szembe kellene nézni. Pedig jobb lenne mindenkinek, ha szembenéznének.

Sajnos nem lehet a linket megosztani, de ha itt www.mediaklikk.hu/bartok/ beírjátok a keresőbe, hogy Súgólyuk, akkor már ott van az archívumban a mai adás, 00.49.35-től van a Beszélj róla meg a Centrál. Próbáljuk letölteni, akkor felrakjuk a média-megjelenésekhez.

Anoni Mara írta: Sajnos nem lehet a linket megosztani, de ha itt www.mediaklikk.hu/bartok/ beírjátok a keresőbe, hogy Súgólyuk, akkor már ott van az archívumban a mai adás, 00.49.35-től van a Beszélj róla meg a Centrál. Próbáljuk letölteni, akkor felrakjuk a média-megjelenésekhez.

Kedves Mara!
Magam részéről "vettem az adást" a Vasárnapi Hírek-ben és a Bartók-on is.